2013. december 6., péntek

Új iskola

Keresztanya nem hazudott, hétfőn már tényleg a Sweet Amoris gimi diákja voltam. Könnyebben ment, mint hittem. Az igazgatónő aranyos volt és nem beszélt a szüleimről, megértette az életemet és tárt karokkal "befogadott". Én aznap már úgy döntöttem, hogy az igazi stílusom fogom nekik megmutatni. Egy fekete halálfejes pólót és fekete szűk farmert vettem egy tornacipővel. Világoskék hajammal semmit nem csináltam, azt úgy hagytam, ahogy volt. Nem szerettem magam cicomázni, egyszerűen a rocker stílust imádtam és úgy szerettem kinézni, mint a rockerek. Ezután felkaptam a fekete-fehér kockás oldaltáskám és elindultam. Fülembe dugtam a fülhallgatóm és hangosan hallgattam a zenét. Nem laktam messze a sulitól, így hamar meg is érkeztem. Ahogy beléptem rögtön az igazgatónő fogadott.

- Örülök, hogy megérkezett kisasszony! - mondta.

- Hát én is örvendek. - feleltem kicsit megszeppenve, mert nem tudtam mit kéne mondanom.

- Jöjjön, had mutassam meg az új osztályának!

Nem mondtam semmit csak követtem az igazgatót. Az első osztályteremhez lépett.

- Várja meg, amíg mondom a nevét, csak azután jöjjön be! - mondta az igazgató.

- Rendben. - bólintottam rá.

Az igazgatónő bement. Nem igazán figyeltem miket is mond, csak a nevemre összpontosítottam. Amikor meghallottam, hogy "Lilly-Rose" beléptem. Az egész osztály rám nézett.

- Nos, kedves Lilly-Rose ez lenne a te osztálya! Érezze jól magát! - mondta az igazgatónő és kiment.

Zöld szemeim körbejárták a termet. Sok unszimpatikus és pár szimpatikus arcot is felfedeztem a teremben.

- Lilian Rosalynda Grey? - kérdezte a tanár.

- Ez a teljes nevem, de kérem, szólítson Lilly-Rosenak. - mondtam.

- Rendben. Üdvözöllek az osztályomban. A nevem Donald Faraize, osztályfőnök és történelem tanár egyben. Üdvözöllek az osztályomban. Foglalj helyet, kérlek, és illeszkedj be hamar!

Én bólintottam. Találtam leghátul egy üres padot és leültem. Mellettem a másik padban egy vörös hajú fiú ült. Igazából csak egy futópillantást vetettem rá, semmi többet. Nem is nagyon érdekelt, inkább kinyitottam a füzetem és rajzolgatni kezdtem. Tudtam rajzolni, de valahogy bénának találtam hozzá magam. Mármint, mások bármit lerajzolnak, én meg csak anime figurákhoz értettem. Inkább énekeltem, mert ahhoz már tényleg értettem. Az óra gyorsan lement. Amikor vége volt, akkor kimentem a teremből, hogy minél kevesebbet legyek az osztálytársaim között. A folyosón a szekrényemhez léptem, hogy kivegyem belőle az MP3 lejátszóm, amit gyorsan odatettem, amikor megjelent az igazgatónő.

- Ni csak, az új diák!

Egy női hang jött mögülem. Lágy volt, de tele volt gőgösséggel. Lassan megfordultam, de ugyanolyan fapofát vágtam végig. Egy szőke hajú lány állt mögöttem, az a tipikus cicababa. Mögötte egy japán vagy kínai lány és egy még gőgösebb arcú lány volt.

- Segíthetek? - kérdeztem.

- Csak megakartuk nézni az új osztálytársunkat. - gúnyolódott tovább a szőke.

- Aha... - mondtam miközben felvettem egy "mi van?" kifejezést az arcomra.

- Elég érdekes vagy közelebbről... Tudtad, hogy a kék haj nem divat már?

- Nem hiszem, hogy kértem tőled divattanácsot szöszi...

- Mi az, hogy szöszi? - kapta fel a vizet.

- Hát, mivel nem tudom a neved, nem tudtam azt felhozni. - rántottam vállat. - Szóval ha a közeljövőben ezt kerülni akarod, akkor bemutatkozol.

A szőke szinte vörös volt a dühtől.

- Szóval a neved... - kezdtem.

- A nevem Amber! Ő Lisa - mutatott a kínai lányra, majd a másikra mutatott - ő pedig Charlotte!

- És hagy találjam ki, ti vagytok a divatguruk a suliban! - mondtam csöppnyi gúnnyal a hangomban.

Amber gúnyosan felnevetett.

- Ugyan! Nem vagyunk mi senkinek a személes stylistjai, de azt megmondjuk mi nem divatos. Te például szívecském, nem vagy valami csinos!

- Először is! Nem vagyok a szívecskéd, annyira jóban nem vagyunk, hogy így hívj! Másodszor! Nem is hajlok nagyon a divat felé.

- Pedig jobban tennéd ciánka...

Itt már kezdtem elveszteni a fejem. Kicsit önfejű és makacs vagyok és nem nagyon bírom a negatív kritikát.

- Ez nem cián, hanem világoskék! - mutattam a hajamra. - A stílusom meg rockos, néha napján punkos, de ennyi. Ha nem tetszik nem kell nézni! És, ha most nem haragszol szöszi, beakarom fejezni a beszélgetést. Nem mintha nem élvezném csak tudod...nem élvezem!

Amber arca olyan volt, mint az eper. Jól felhúztam a "drágát".

- Most még nem csinálok veled semmit, mert új vagy. De ezek után vigyázz mit mondasz, mert felkenlek a falra! - mondta miközben mutogatott rám.

- Ne mutogass, mert rászoksz a lopásra. Amúgy meg azt megnézném, ahogy te felkensz engem a falra! - feleltem gúnyosan.

Amber gyilkos tekintettel nézett rám, de nem mondott semmit, csak elindult. Én sóhajtottam egyet.

- Még egy ekkora libát! - mondtam miközben a fejemet ráztam.

- Én is így vagyok vele! - jött egy fiú hang.

Tipikus rossz fiú hangsúlyozás volt benne, de egyébként igen érdekes hang volt. Nem rossz értelembe, csak nem lehet egy szóval se kifejezni, hogy milyen. Egyedi volt, ennyi a lényeg! Én a hang forrását kerestem és a szekrénynek támaszkodva meg is találtam a forrását. Az a vörös hajú fiú volt, aki "mellé" leültem. Szürke szemeivel az enyémekbe nézett. Önelégült mosoly volt az arcán.

- Nem vagy kispályás kislány! - folytatta.

- Ha ezzel arra célzol, hogy érdekes a modorom, akkor figyelmeztetlek, tudok undokabb is lenni. - mondtam keresztbe tett kézzel.

A fiú felnevetett. Nem gondolnám, hogy olyan vicceset mondtam, amin nevetni lehetett volna. A fiú ezután közelebb lépett hozzám és felém tornyosult. Jó magas volt hozzám képest!

- Castiel vagyok! - mondta.

- Én meg nem. - feleltem durván.

A fiú újra nevetni kezdett.

- Tudom. Te Lilian vagy. - mondta.

- Lilly-Rose. - javítottam ki.

- Miért? Lilian Rosalynda, nem?

- Igen, de anyám sose hívott így, hanem mindig Lilly-Rosenak. És amint a törvény megengedi meg is változtatom erre a nevem.

- Fura csaj vagy...de ez tetszik! Végre valaki bemert szólni Ambernek!

- Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy egy liba oktasson ki! Majd ha híres és neves stylist lesz és a kedvenc rockbandám tagjai is megjelennek az ő divattanácsaival, talán megfontolom, hogy hordjam-e a ruhákat úgy ahogy mondja. Bár úgyse fogom, de gondolkodni fogok rajta!

Castiel kuncogott.

- Kevés ilyen lányt találni, aki ekkora bunkó, mint te...

- Köszönöm a bókot, sokan mondták már!

- Castiel, muszáj elijesztened már az első napján az új diákot? - jött egy újabb hang.

Egy magas, szőke hajú fiút láttam meg Castiel mellett. Az a tipikus jó fiú feeling áradt belőle, bár az arca helyes volt. A hangja igen lágy volt.

- Nem ijesztem el. A csaj még nálam is mogorvább! - mutatott rám.

- Csak, ha a szükség úgy kívánja! - rántottam meg a vállamat.

- Jaj, Lilian! Inkább mindig olyannak kéne lenned! - mondta Castiel.

- Lilly-Rose. - javítottam ismét ki. - És én csak a megfelelő időben használom az amúgy nagy számat.

- Tényleg? Valaki megfogadhatná ugyanezt a tanácsot! - nézett a szőke fiú gúnyosan Castielre.

- Én a helyedben vigyáznék a szádra öcsi! - mondta idegesen Castiel.

- Én meg az öklöddel! Már közel állsz a kicsapáshoz, de ne kísértsd a sorsod! - mondta a szőke fiú.

Castiel ekkor felhúzta az orrát és elment.

- Nathaniel vagyok! - nyújtotta a kezét a szőke.

- Lilly-Rose. - mondtam.

- Remélem Castiel nem ijesztett meg nagyon. Néha képes rá. - dörzsölte meg a tarkóját.

- Nem ijesztett meg. Sőt, egész szimpatikus. - rántottam meg a vállam.

- Tényleg? Te vagy az első, aki ezt mondod. - nézett rám meglepetten.

- Nos, igen. Én mindenkit képes vagyok meglepni magammal. - rántottam meg a vállam.

- Castiel szereti a hozzád hasonló lányokat. Sok sikert az elkerülésében, vagy a felszedésében. Bár inkább a helyedben kerülném.

- Köszönöm a tanácsot, de majd még eldöntöm. - mondtam kis mosollyal.

- Egyébként, ha bármi baj van, fordulj hozzám nyugodtan, ugyanis én vagyok a D.Ö.K. elnök.

- Oh...Jó tudni! Majd, ha kell valami akkor hozzád fordulok, ha csak addig nem találok magamnak egy barátot vagy barátnőt, aki segít.

- Megértem. De nekem mennem kell, mert még van némi elintézni valóm! És gondolom neked is órára kell menned. Szóval örvendtem Lilly-Rose. Remélem még látlak!

- Én is örültem! - mondtam, majd vissza mentem a terembe.

Ott kényelmesen elhelyezkedtem és rajzolgattam. A többiek persze összesúgtak rajtam, de engem pont nem érdekelt. Ekkor egy árnyék takarta el a fényt.

- Mit csinálsz?

Azonnal tudtam ki az oka a fényhiánynak. Castiel állt felettem.

- Hegyet mászok, nem látod? - kérdeztem gúnyosan.

- Tényleg? Nem is figyeltem! És melyiket?

- A Hülye kérdésekre hülye válasz nevű helyet!

- És az milyen magas?

- Minden egyes hülye kérdéssel nő 2 centit és minden hülye válasszal 10 centit. Szóval fogalmam nincs!

- Mindig azt akarod, hogy tiéd legyen az utolsó szó?

- Mindig enyém az utolsó szó.

- Nem félsz, hogy megpofozlak.

- Egy "úriember" nem bánt lányokat.

- És ki mondta, hogy én úriember vagyok? - kérdezte gúnyosan, de hatalmas vigyorral az arcán.

- Senki. De ha megütsz én tökön rúglak és mindketten jól járunk. - rántottam vállat.

Ekkor megszólalt a csengő.

- Héj Lilly, nem akarsz tanítás után feljönni velem a tetőre? - kérdezte Castiel.

- Lilly-Rose és miért mennék? - kérdeztem.

- Miért ne?

Ekkor a tanár lépett be.

- Még meggondolom. - súgtam oda Castielnek.

Castiel elmosolyodott és leült mellém. Én egész órán nem is foglalkoztam a körülöttem lévő világgal, inkább rajzoltam. Csak a csengőre eszméltem fel. Aznapra csak két órám volt, így összepakoltam a cuccom és elindultam kifelé a teremből.

- Héj Lilly-Rose! - jött Castiel hangja mögülem.

Éreztem, ahogy átkarolja a vállam és rám támaszkodik.

- Meggondoltad? - kérdezte.

- Először is! Ne támaszkodj rám, nem vagyok kocsma és a vállam sem pult! - mondtam és kimásztam alóla.

Castiel hangosan nevetett.

- Másodszor, nem tudom mi történt, hogy jól mondtad a nevem, de örülök, hogy végre rájöttél, hogy mond ki! Harmadszor, felmegyek veled, de csak mert nincs jobb dolgom.

- Akkor gyere! - mondta Castiel és megfogta a kezem, majd egy lépcső felé húzott.

Én követtem őt, bár mást nem is tudtam csinálni. Amikor felmentünk a tetőre, akkor nagy mosoly jelent meg a számon. Gyönyörű volt a kilátás.

- Ide nem lenne szabad feljönni, de én elloptam a kulcsot az igazgatóiból. - dicsekedett Castiel miközben átkarolta a vállamat. - Hogy tetszik?

- Nem rossz, de kicsit jobban kell hajtanod, hogy levegyél a lábamról! - mondtam gúnyosan.

- Ugyan, minek akarnálak én téged? - kérdezte gúnyosan.

- Nem tudom. Miért ne akarnál? - kérdeztem gúnyosan.

Castiel nevetni kezdett.

- Ha akarod, akkor baráti szájra puszival le vehetlek a lábadról! - mondta gúnyosan.

- Álmodj királylány! - kiáltottam gúnyosan.

Ekkor mindketten nevettünk.

- Végre egy rokon lélek! Mióta vártam már ezt az alkalmat! - jegyezte meg Castiel.

- Én is. De ha tudom, hogy ilyen idióta az a rokonlélek, akkor nem vágyom rá! - mondtam gúnyosan.

- Héj! Vigyázz a szádra vagy lelöklek!

Nevetni kezdtem.

- Azt nehezen! De most megyek, mert keresztanyám keresni fog! Na, csá! - mondtam.

- Viszlát Lilly! - köszönt gúnyosan.

Megtorpantam.

- Ezt megjegyeztem Casti... - mondtam gúnyosan, majd elindultam.

- Casti? Na, gyere csak vissza! - kiáltott gúnyosan Castiel utánam.

Nevetni kezdtem és elszaladtam. Mikor hazaértem még akkor is mosolyogtam.

- Milyen napod volt? - kérdezte keresztanyám.

- Nem rossz. - mondtam mosolyogva.

- Megismerkedtél az osztálytársaiddal? - tette fel az újabb kérdést.

- Csak néhánnyal. Nem olyan rosszak. - rántottam meg a vállam.

- Örülök szívem! - jött a válasz. - Most megyek és befejezem a vacsorát.

- Rendben! - válaszoltam.

Ezután felmentem a szobámba és ledobtam az iskola táskát. Kinéztem az ablakon és néztem a sulit. A teteje látszott, de Castiel már nem volt ott. Kuncogtam magamban azon, hogy másnap biztos kapok tőle a Casti-ért. De nem bántam! Szerettem vele hülyéskedni és így legalább kvittek lettünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése