Másnap reggel, ahogy felkeltem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Felültem és megdörzsöltem a szemeim, majd körülnéztem, hogy jobban felmérjem a helyzetem. Ó, igaz, tegnap este nem mentem haza..., jutott eszembe a tény, majd oldalra pillantottam, de Castiel nem volt ott. Sóhajtottam egyet és lassan kimásztam az ágyból, aztán kifelé indultam a szobából. Első utam a konyhába vezetett, mert onnan éreztem meg a reggeliből kiáramló illatot. Ahogy beléptem az fogadott, hogy Castiel a gáztűzhelynél ügyködik.
- Jó reggelt - köszöntem hangosan, hogy észrevegyen.
- Á, reggelt Lilly! - kiáltott félig hátrafordulva, majd újra "műve" felé fordult.
- Mit ügyködsz? - léptem mellé.
- Reggelit csinálok. Tojás és szalonna, remélem szereted. Amennyiben nem, több marad nekem - pimaszkodott.
- Sajnos nincs szerencséd, mert szeretem - böktem oldalba vigyorogva, mellékesen megjegyzem, a meztelen felsőtestét, mert pólót még azóta sem húzott.
- Héj! - ugrott meg kicsit vihogva. - Vigyázz magadra szivi, mert nem lesz reggeli.
- De félek - pimaszkodtam kicsit.
Castiel csak megforgatta a szemeit, majd visszafordult a kaja felé. Mosolyogva ültem le és a vöröskét figyeltem. Emlékszem, mikor ide jöttem, úgy jöttem, hogy nem tudok sokáig nevetni és mosolyogni sem, erre jött ez az idióta, és már az első napomon sikerült megnevettetnie. Azt hittem, egyáltalán nem lesznek barátaim, vagy csak nagyon sokára, erre a vöröske már az első napokban olyan volt nekem, mint egy haver és neki hála, még több ismerősre tettem szert, akiket ma is barátnak nevezhetek. Sikerült velem elfeledtetnie a szürke hétköznapokat és azt, hogy milyen szomorú is voltam azelőtt, hogy idejöttem, és emiatt örökké hálás leszek neki.
- Jó étvágyat.
Gyorsan feleszméltem, ahogy a tál gőzölgő étel elém került. Lassan elmosolyodtam és figyeltem a velem szembe leülő Castielt.
- Köszönöm - biccentettem neki, aztán enni kezdtem. - Hm...egész jó szakács vagy!
- Mi az, hogy egész jó? Tökéletes! - mutogatott össze-vissza a villájával, miközben teli szájjal beszélt.
- Barom... - röhögtem ki.
Ő erre csak elmosolyodott és tovább evett. Igazából végül is, kínos csöndben fejeztük be a reggelit, aminek a végén felálltam és a mosogatóba tettem a tálam.
- Ha nem gond, lezuhanyoznék és rendbe tenném magam... - jöttem hirtelen zavarba.
- Menj nyugodtan, addig elmosogatok - biccentett Castiel.
Viszonoztam a biccentést, majd beléptem a fürdőbe, hogy rendbe tegyem magam. Hosszasan zuhanyoztam, magam sem tudom miért. Nem is gondolkodtam, vagy valami, csak egyszerűen jól esett. Miután a zuhanyzással végeztem, a hajammal kezdtem foglalkozni. Hála Mirsy, legalább féltubus hajlakkjának, a frizurám a régi volt, nem is kellett vele sokat foglalkoznom. Mindezek után felvettem a báli ruhám - elvégre más nem is volt nálam - és kisétáltam. Nagy bánatomra már Castiel is normális viseletben volt, és pólót is húzott, így letehettem arról, hogy tovább bámuljam a testét. Amint meghallotta a lépteim felém fordult és elmosolyodott.
- Tehát a tény, miszerint a nők sokáig készülnek, igaznak bizonyult - vigyorgott.
- Hagyj már... - löktem meg mosolyogva.
Erre ő halkan elnevette magát, majd hirtelen szembe állt velem és átölelt. Teljesen elpirultam és nem tudtam mire vélni, sőt, vissza sem mertem ölelni. Ráadásul nem is volt olyan ölelésszerű, vagyis épphogy körbefogta a nyakam. Miután elengedett, csak akkor éreztem valami hidegebb fémszerűt a nyakam körül. Lenéztem és szélesen elmosolyodtam. Anyukám nyaklánca mellett egy rózsaszín hangjegymedálú lánc libegett a nyakamba.
Castiel's Pov
Vigyorognom kellett Lilly arcán. Olyan döbbent volt és mégis boldog...egyrészről nevetni támadt kedvem, másrészről viszont nem.
- Úristen Castiel, ez gyönyörű! - mosolygott rám szélesen.
- Mit is mondhatnék, jó ízlésem van - vontam vállat.
- Majom... - lökött meg röhögve.
- Vagy te! - válaszoltam pimaszul, mire ő csak megforgatta a szemeit.
Mosolyogva figyeltem, ahogy tovább nézegeti a nyakláncát. Ekkor jött csak rá, hogy a medált kilehet nyitni, így szépen kinyitotta, majd hosszasan nézte a benne lévő feliratot.
- Ezt te sem gondoltad komolyan! - nevetett fel. - Most komolyan? LiRo? - mutatta felém a nyaklánc belsejét.
- A Lilly-Rose nem fért ki, a Lillyt meg a Roset csak úgy magában nem akartam. Szóval innen jött a LiRo. Nem ötletes? - kérdeztem vigyorogva.
- Marhára... - forgatta meg a szemeit. - Akkor ezek után Lilly helyett LiRo leszek?
- Miért ne? - gondoltam bele jobban a dologba.
Erre Lilly csak sóhajtott, és visszanézett a nyakláncra, aztán újra rám, majd közelebb lépett hozzám és átölelt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem, azt sem tudtam mit tegyek. Visszaöleljem, vagy ne? Végül is...jobban belegondolva mit veszthetek, ha visszaölelem? Szóval ezt is tettem, szorosan a kezeimbe zártam. Jobban esett ez az ölelés, mint gondoltam.
- Köszönöm... - motyogta a vállamba.
- Nincs mit LiRo - pimaszkodtam picit.
Ennek az lett a következménye, hogy jól hasba bökött, én meg egy nagyot rándultam. Vajon van rá esély, hogy erről valaha leszokik? Én ugyanis nem látok rá sokat, bár nagyon reménykedem. Sóhajtottam egyet és lassan elengedtem, mert nem tudtam meddig ölelgethetem.
- Mikor szeretnél hazamenni? - tereltem végül a témát.
- Nem is tudom... - von vállat LiRo. - Lassan mennem kéne, keresztanyám biztos aggódik, hogy merre lehetek.
- Értem - bólintottam. - Hazakísérlek, nehogy megint bajba kerülj.
- Fényes nappal? - vonta fel a szemöldökét.
- Ha kitartóak, akár ez is megtörténhet. Amúgy is meg kell sétáltatnom Démont, a házatok is útba eshet - erősködtem.
- Jó, jó, hazakísérhetsz. Legalább biztos lehetek benne, hogy nem az ajtóban öl meg keresztanyám... - kezdett nevetni kínjában.
- Nem hiszem, hogy megöl - vigyorogtam, majd elindultam az ajtó felé. - Démon! - kiáltottam el magam.
Pár pillanat múlva már előttem is állt, hűséges kutyám. Lehajoltam, hogy feladjam rá a nyakörvet, majd, ahogy nyúltam a pórázért véletlenül lerántottam egy képet is. Bosszúsan sóhajtottam egyet, és ahogy nyúltam volna érte, Lilly-Rose felkapta. Nem is vettem észre, hogy utánam jött.
- Kivel vagy a képen? - vonta fel a szemöldökét.
Kíváncsian álltam fel, de ahogy megláttam a fotót, mérges lettem. Ki kellett volna már akkor dobnom, amikor...de nem tettem.
- Egy régi barátommal - feleltem olyan hűvösen, amennyire csak tudtam.
- Ó...és hol van most? - jött az újabb kérdés.
- Nem tudom - vontam vállat. - A karrierjét egyengeti valamerre. Énekesnő...
- Értem...hogy hívják?
- Az mindegy - zártam le ezzel a beszélgetést, majd elvettem tőle a képet és visszatettem a helyére. - Induljunk.
- Rendben... - válaszolt halkan Lilly, majd felhúzta a cipőjét és indulásra kész volt.
Láttam rajta, hogy ennyivel nem zártam le a témát, de egyenlőre elég volt ennyit tudnia. Nem szerettem volna, ha tud róla...sőt, én sem akartam újra felidézni a múltat. Lassan nyitottam ki az ajtót és előre engedtem Lillyt, majd én is távoztam kis lakásomból. Végig az utcán mentünk, mert sem LiRo, sem én nem akartunk az előző esti után a parkon át menni. Már félúton jártunk, de egyáltalán nem szóltunk egymáshoz, így a csend igen kínos volt.
- LiRo...
- Most komolyan így fogsz hívni? - pillantott rám kíváncsi tekintettel.
- Hát vagy ez, vagy Lilly. Melyeik tetszik jobban? - pimaszkodtam.
- Rendben, maradjon a LiRo... - forgatta meg a szemeit, majd rám pillantott. - Mit akartál kérdezni?
- Csak gratulálni akartam a tegnapi győzelemhez. Nem voltatok rosszak - kacsintottam rá.
- Ó...köszi - mosolygott és úgy tűnt, kicsit el is pirult.
- Húha, tetszik a hajam árnyalata és kaméleon módjára fel akarod venni? - pimaszkodtam tovább.
- Mert ha igen? - vágott vissza és inkább elfordult.
Meg kellett mosolyognom. Ha nem volt elég ideje egy frappáns beszólást kitalálni, igen viccesre sikerült a válasz. Legalábbis a számomra, mert ez felért egy szócsatai győzelemmel.
- Castiel.
- Igen? - pillantottam Lillyre.
- Mi van a szüleiddel? Vagyis, hogy-hogy egyedül élsz? - nézett rám a nagy zöld szemeivel.
- A szüleim a munkájuk miatt nem igen vannak itthon. Tudod, apám pilóta, anyám pedig stewardess, emiatt egy jó ideje már egyedül élek. - magyaráztam.
- És hogy oldod meg azt, ha esetleg hiányzol? - érdeklődött tovább.
- A szüleim erre is gondoltak, és az igazgatónő megengedte, hogy én igazoljam a saját dolgaimat.
- Értem - bólintott.
- És veled mi a helyzet? És a szüleiddel? - érdeklődtem most már én is.
- Már meséltem Castiel. Apám sosem ismertem, anyám pedig sok munka miatt nem igazán tudott rám időt szakítani - válaszolt eléggé hadarva és idegesen.
- Egyébként mi a munkája anyukádnak, hogy ilyen elfoglalt? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát...egy irodában dolgozik, mint titkárnő és énekesnő mellette... - jött a válasz, ismét hadarva és elég magas hangon.
- Igen? Ez érdekes... - feleltem rá, mert nem igazán hittem neki.
- Bizony az...de most megérkeztünk. Köszi, hogy hazakísértél - hadart tovább Lilly.
- Nincs mit LiRo - vigyorogtam.
A következő pillanatban kaptam egy puszit. A döbbenet, amit akkor éreztem, az leírhatatlan. Ismét egy puszi, mint akkor...ráadásul már tudom, hogy szeret is. Hirtelen elfelejtettem, amit még az anyjáról akartam kérdezni és csak néztem magam elé. Nagyon váratlanul ért a dolog.
- Köszönöm, hogy tegnap este nálad lehettem. Majd találkozunk a suliba! Szia, Castiel. - biccentett, majd belépett a házba.
- Szia, LiRo... - válaszoltam még mindig döbbenten, majd lassan elindultam hazafelé.
Még mindig sokkos állapotban voltam.
Lilly-Rose's Pov
Ahogy bezártam az ajtót megfordultam és lecsúsztam ülő helyzetbe. El sem akartam hinni, ami történt. Mármint nem a puszit, bár az is zavarba ejtő volt, de majdnem lebuktam. Castiel még nincs kész, hogy megtudja a múltam, ahogy senki más sem! Ezt elég, ha egyenlőre csak én tudom, a kereszt szüleim és Ken. Igen, Ken is tudta mi történt, de megígérte, hogy nem mondja el senkinek, csak ha készen állok rá és megkérem őt. Ez egy igazán kedves gesztus volt a részéről, legalábbis nekem nagyon jól esett.
- Manó, te vagy az? - hallottam keresztanyám hangját a konyhából.
- Igen! - kiáltottam vissza, majd felálltam és lerúgva a cipőmet, beléptem az ebédlőbe.
Nem kellett csalódnom, keresztapám ott ült, kezében pedig egy újság volt. Az illatokból ítélve, keresztanyu épp reggelit csinált. Kíváncsian pillantottam a falon ketyegő órára, ami negyed kilencet mutatott. Igen korán keltünk Castiellel, csak ekkor döbbentem rá.
- Jó reggelt, Lilly-Rose. - pillantott fel keresztapu az újságból.
- Jó reggelt. - biccentettem, majd leültem az asztalhoz.
- Merre jártál az este. Keresztanyáddal aggódtunk érted - tette le az újságot keresztapám.
- Egy barátomnál aludtam. De küldtem is egy SMS-t - védekeztem.
- Igen, megkaptam - lépett be keresztanyám, három tál frissensült gofrival a kezében. -, de nem mondhatnám, hogy igen megnyugtatott.
- Tudom és sajnálom - feleltem. - De most már itthon vagyok és minden rendben - mosolyogtam.
- Az lehet Manó, csak mi aggódunk érted - láttam a szomorúságot Agatha néni szemeiben.
- Tényleg sajnálom... - sütöttem le a szemeimet.
- Mondd csak Lilly-Rose, kinél voltál az éjjel? - vonta fel a szemöldökét Ben bácsi.
- Castielnél... - feleltem habozva, már a gofrimat éve.
Láttam kereszt szüleimen, hogy ez a dolog sokkolta őket. Gyorsan ki kellett vágnom magam belőle.
- Nem történt semmi komoly, csak ott aludtam! - zártam le ezzel a témát és visszatértem a reggelihez.
Szerencsére, Agatha néni és Ben bácsi semmi mást nem kérdezett, bár biztos tudtak volna. Miután megreggeliztem, és segítettem leszedni az asztalt, felrohantam a szobámba és az első dologm az volt, hogy átöltöztem. Mindezek után leültem a laptopom elé és bejelentkeztem a facebookomra. Gyorsan megnéztem a lányok között ki elérhető, mert az előző estét meg kellett beszélnem valakivel. Egyedül Jennalie neve mellett láttam a zöld karikát, így gyorsan megnyitottam a chat ablakot, és írtam is neki.
L-R: Szia!
J: Jó reggelt!
J: Épségben hazaértél az éjjel?
J: Castiel keresett :)
L-R: Igen, tudom és hát...nem mondanám...
J: Mi történt? :O
J: Ugye nincs semmi bajod? :O
L-R: Ahogy jöttem hazafelé, 3 srác belém kötött. Majdnem le is szúrtak, de Castiel időben érkezett és megmentett. Aztán felvitt magához és ott aludtam.
J: Wow! Ez durva! :O Sosem hittem, hogy ilyen veszélyes a környék :(
L-R: Ja, én sem.
J: Na, és milyen volt Castielnél? :D
L-R: Hát, egész jó :)
L-R: Nincs nagy háza, de mi kényelmesen elfértünk benne ketten.
L-R: Tudtad, hogy egyedül él? :O
J: Persze, Lys már mesélte :)
J: Na, és? Felkínálta az ágyát, vagy a kanapén aludtál? :D
L-R: Igazából egy ágyban aludtunk.
J: Na ne! :O Akkor ezek szerint ti...?
L-R: Nem volt köztünk semmi! Csak egy ágyban aludtunk. Ja, és reggel kaptam tőle reggelit :3
J: Ez cuki :3 Örülök, hogy jól alakult az estéd! :)
L-R: Hát, én is :D És képzeld, kaptam tőle egy nyakláncot!
J: Húha, szerelem a levegőben! :D
L-R: Nem éppen :P
J: Castiel megment, engedi, hogy az ágyában aludj, reggelit csinál neked és még egy nyakláncot is kapsz...én mondom, ez szerelem :D
L-R: Ha-ha :P És mi újság veled és Lyssel? ;)
J: Semmi említésre méltó.
J: Tegnap hazakísért, örült, hogy együtt voltunk és ennyi. Nincs nála esélyem :(
L-R: Ne add fel ilyen hamar a reményt :) Lehet fél bevallani ;)
J: Ha te mondod...
J: Képzeld, új osztálytársad lesz!
L-R: Igen? :O
L-R: Ki?
J: Nem tudom, de állítólag egy volt diák jön vissza. Nath mondta Ivelissenek, aki nekem.
L-R: Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az...
J: Én is
J: De most mennem kell, majd még beszélünk. Szia :)
L-R: Oki, Szió :)
Bezártam a chat ablakot és csak néztem magam elé. Amit pedig igazából kérdezni akartam, azt el is felejtettem. Ki akartam deríteni, hogy ki is az a barna hajú lány, aki a képen volt. Gyorsan Castiel profiljára léptem és keresgélni kezdtem, de még csak képet sem találtam róla. Egyedül azt, amit nála is láttam. Az alatta lévő kommentek sem segítettek sokat, így kezdtem feladni a reményt, hogy kiderítem ki a lány. Igazából nem is tudom mi üthetett belém, hogy miért nem tudtam várni, hisz Castiel idővel biztos elmondta volna nekem. Lehet ez a lány, olyan neki, mint nekem az anyám. Én sem akarok arról beszélni, hogy meghalt és lehet ő sem akar, mert valami hasonló lett a lánnyal. Sóhajtottam és a kék hajamba túrtam.
- Ha Castiel akar róla beszélni, majd elmondja - biztattam magam.
Ezután nyúltam volna a gitáromért, de nem volt a helyén. Hát persze, a suliban maradt..., jutott eszembe. Ez pedig azt jelentette, hogy hétfőig nem zenélhetek. Remek...
XxXxX
A hétvége gyorsabban telt, mint gondoltam. Bár, zenélés nélkül nem volt az igazi, de legalább telt valahogy. Táskámmal a hátamon, vállamon a dzsekimmel indultam a suliban. Korán indultam, mert gondolkodni akartam kicsit, és így sokkal több időm volt erre. Fülhallgatóm is bedugtam és egész úton zenét hallgattam és fantáziáltam. Egy boltba is beléptem, és ott vásároltam reggelit, amit amúgy nem szoktam, de ezzel is több előnyt adtam magamnak a gondolkodásra. Amikor már közel jártam a gimihez, akkor kivettem a fülhallgatót a fülemből és a város zaját hallgattam. Csípős, őszi szél fújt, így megigazítottam a dzsekim, és szaporább léptekkel indultam a suli bejárata felé.
- LiRo!
Sóhajtottam egy nagyot, majd megfordultam. Majd meg fagyok, ez az idióta Castiel meg megállít. Mondjuk, én vagyok a hülye, mert megálltam. Tehettem volna úgy, mintha nem hallanám.
- Igen? - néztem a vörösre.
- Mi ez a nagy sietség? - vigyorgott rám. - Még van idő az órák kezdetéig.
- Az lehet, de én majd megfagyok! - válaszoltam kissé idegesen.
- Jaj, akarod, hogy Castiel bácsi felmelegítsen? - húzott magához és átölelt.
- Castiel eressz! Ha bemegyek, az épp elég jó nekem! - próbáltam kibújni a kezeiből, de nem igen ment.
A vörös csak röhögött és még szorosabban ölelt magához. Normális esetben örültem volna neki, de ebben a helyzetben nem. Fáztam is, ráadásul az udvar kellős közepén álltunk, és nem akartam, hogy lássanak. Végül elengedett, ám a fülhallgatóm bánta, ugyanis Castiel kezeiben "pihent".
- Héj, azt add vissza! - rohantam utána, ám a vörös csak röhögve elfutott előlem.
- Nyenyenyenyenye! - kiabált vissza, miközben futott előlem.
- Ne légy ovis! - röhögtem a hülyeségén és futottam utána.
Kissé idióta volt a helyzet, de tudjátok mit? Élveztem!
Castiel's Pov
Nevetve menekültem LiRo elől, kezemben a fülhallgatójával. Láttam rajta, hogy elég feszült, és próbáltam feloldani. Ahogy a reakciójából láttam, sikerült is a tervem. Amikor nagyon lehagytam, akkor bevártam, de mire elkaphatott volna, újra futásnak eredtem. Jól esett az idegeire menni és hallgatni, ahogy szentségel és engem átkoz. Mikor már a hetedik kört futottuk az udvaron, gondoltam egyet és berohantam a suliba. Szerencsémre a folyosó úgy ahogy üres volt, így könnyedén menekülhettem Lilly elől. Én is egészen feloldódtam, mert a hát a hétvégém nem volt jónak mondható, főleg azután, hogy LiRo elment. Ám ezzel a kis "akciómmal" legalább a saját magam is felvidítottam. Ahogy berohantam a terembe, az ott lévők furán néztek rám, de nem izgatott különösképpen. Pár pillanat múlva pedig LiRo is berontott és felém kezdett rohanni. Ezt látva a többiek, csak megforgatták a szemeiket és visszatértek eredeti elfoglaltságukhoz.
- Add vissza Castiel! - vihogott még mindig Lilly, és nyújtózkodott volna a fülhallgatójáért.
- Vedd el! - pimaszkodtam és jó magasra emeltem. Tekintve, hogy LiRo vagy huszonöt centivel alacsonyabb nálam, igen gonosz húzás volt a részemről.
- Te akartad! - felelte összehúzott szemöldökkel.
Hirtelen le sem esett mi van, csak amikor már elkezdte a "bosszút". Csikizni kezdett, nekem pedig az a halálom. Amilyen gyorsan csak lehetett, lefogtam a kezeit, ám így szinte vissza is adtam neki a fülhallgatót.
- Köszönöm - vigyorgott diadalittasan, majd leült a helyére.
- Ez gonosz húzás volt - támaszkodtam a padomnak keresztbe tett kezekkel.
- Az is, hogy elloptad a fülhallgatóm - nyújtotta rám a nyelvét.
- De nézd a jó oldalát! Felmelegítettelek a sok futással, így nem fáztál. Láttam, hogy eléggé stresszes vagy, ezzel pedig jókedvre derítettelek. Így a hétfőd jól indul. - kacsintottam rá.
- Lehetséges - kacsintott vissza ő is.
Ekkor megszólalt a csengő és a terem kezdett megtelni. Sosem zavart a tömeg, de most szívesebben lettem volna inkább kettesben LiRoval.
- Hallottad, új osztálytársunk lesz? - szólalt meg Lilly mellőlem.
- Megint jön utánad valaki a régi sulidból? - pimaszkodtam.
- Nem, állítólag már régebben is ide járt és most visszajött.
A szemem erre elkerekedett. Csak ne Ő legyen! Kérlek, ne Ő legyen!, mondogattam magamban, majd elindultam kifelé.
- Castiel!
Hallottam, ahogy LiRo utánam kiált, de nem tudtam felelni. Megakartam bizonyosodni, hogy nem Ő az.
- Castiel kérem, üljön le! - jelent meg a tanár.
Mr. Fararize is a legrosszabbkor tudott jönni. Gyorsan visszamentem a helyemre és nem tudtam semmire és senkire figyelni, csak az ajtóra és arra, hogy ki lép be rajta.
- Osztály, ma még egy új taggal bővülünk! Ám ezúttal egy régi osztálytársuk jött vissza. Lépjen beljebb kisasszony!
Ekkor az ajtó nyílni kezdett és hallottam a sugdolózást. Gyorsan oda pillantottam és szinte imádkoztam, hogy tévedjek. Ám sajnos nem...tényleg Ő volt. Szinte semmit nem változott az utolsó találkozásunk óta. Nem akartam elhinni, hogy Ő az és visszajött...
Lilly-Rose's Pov
Kíváncsian néztem ki is az új, pontosabban régi, ám nekem új osztálytárs. Ahogy belépett a szemem elkerekedett. Egy barna, hosszú hajú, kék szemű, tetovált lány lépett be rajta. Ruhái igen kihívóak voltak, arcán pedig nem spórolt a sminkkel. Ő volt az a lány, akit a képen láttam! De ki Ő, és mit keres itt?
Castiel's Pov
Ahogy szembe fordult az osztállyal, azonnal kiszúrt engem. A mosoly, ami megjelent az arcán...szinte gúnyos volt, másnak nem is tudtam mondani! Pont most kellett megjelennie, mire újra boldog lehettem volna. Ez csak egy rossz vicc lehetett, vagy kandi kamera. Ám hamar rádöbbentem, hogy nem az. Ez sajnos a valóság, és tényleg visszatért.
- Deborah!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése