Visszatértem, talán baj?

Deborah's Pov

Egy széles, és kedves mosoly kíséretében léptem be a terembe. A rám szegeződő tekintetek többsége meglepett volt, ami pedig nem, az már boldog. Jobban körülnéztem és szinte azonnal kiszúrtam Castielt. Bár haja már vörös volt, lehetetlen volt eltéveszteni. Ám ahogy őt figyeltem, mellette láttam egy kék hajú lányt, aki engem figyelt, nem messze tőle pedig egy nagy szemüveges srácot, akiket még sosem láttam.

- Deborah!

Ekkor újra Cicusra pillantottam. Láttam, hogy nem örül az érkezésemnek, de magamban tudtam, hogy ez úgyis megváltozik majd. Próbáltam kedvesnek tűnni, és felvettem a legszebb mosolyomat. Emellett elengedtem a fülem mellett Castiel megvető hangját.

- Sziasztok! Jó újralátni titeket - vigyorogtam végig mindenkin. - Úgy látom van pár új arc is. Nos, nekik bemutatkoznék. A nevem Deborah Star.

Főleg a kék hajút és a pápaszemest néztem. Nem ismertem őket, sőt, nem is hallottam róluk. Bár, jobban elnézve, a kék hajú sokkal unszimpatikusabb volt. Nem tudom miért, de valamiért taszított.

- Öröm újra látni önt Deborah kisasszony - eszméltem fel Mr. Fararize hangjára. - Kérem, üljön le valahova, és érezze olyan jól magát, mint mielőtt elment.

- Köszönöm tanár úr - mosolyogtam olyan kedvesen, amennyire csak tudtam. - Úgy érzem minden ugyanolyan jó lesz, mint akkor.

Persze ez hazugság volt. Amíg ki nem derítettem ki a két újonc, addig semmit nem mertem komolyan mondani. A kék hajúhoz a legközelebbi üres hely Iris mellett volt. Pontosan a kéki előtt! Iris persze tárt karokkal fogadott és nagyon örült nekem.

- Jesszusom Deborah, milyen rég láttalak! - mosolygott rám kedvesen.

- Én is téged Iris. Hiányoztál - vettem fel az álarcom, miszerint mindjárt sírok.

- Te is nekünk. A lányokkal minden nap gondoltunk arra, hogy hogy vagy.

- Jaj, de cukik vagytok - vettem elő a mézes-mázos hangom.

Bár szerintem ez beteges. Minden nap gondoltak rám? Nekem eszembe sem jutottak, sokkal jobb volt a társaságom. Ám, nem ezért ültem Iris mellé, hanem, hogy információt gyűjtsek a kék hajúról és a pápaszemesről.

- Iris, ki ez a kék hajú lány? - kérdeztem halkan, mert az óra már elkezdődött.

- Ő Lilly-Rose, most októberben érkezett - suttogta a vörös hajú "barátnőm".

- Tényleg? És milyen lány? - biccentettem oldalra a fejem.

- Általában csöndes, de, ha kihozzák a sodrából, akkor meg tudja mondani a magáét. Nagyon sokat segít nekünk, mert vele Amber nem mer kötözködni, és gyakran ki áll mellettünk. Emellett nagyon tehetséges, nagyon sok hangszeren játszik és csodás hangja van! - áradozott Iris.

- Akkor kicsit hasonlít is rám - vigyorogtam gúnyosan.

- Úgy bizony. Főleg, mert Castiellel remekül megtalálja a közös hangot...

Na, ezt nem akartam hallani. Lehet, csak barátként gondol Cicusra, de nincs olyan, hogy lány-fiú barátság. Csak idő kérdése, hogy az egyik fél többet érezzen! Ez az alkalom pedig nem lett volna a legjobb arra az esetre, ha Castiel másba lenne szerelmes. Akkor ugrik a tervem és bajban leszek...

- Komolyan? - néztem a szemem sarkából Lilly-Rosera.

- Igen, általában egész suli időben együtt vannak. Sőt, a bálra is Castiel hívta el és együtt táncoltak. Boldognak tűntek - áradozott tovább Iris.

- Képzelem... - motyogtam.

- De semmi több nincs köztük - próbált nyugtatni vörös hajú "barátnőm".

- Sejtettem - feleltem, majd a pápaszemesre pillantottam. - És Ő ki?

- Ő? - nézett arra, amerre mutattam. - Ő Ken. Lilly-Rosesal együtt érkezett és akkor teljesen bele volt habarodva, de ma már inkább Mirsy felé kezd vonzódni.

- Értem. Róla mit érdemes tudni? - érdeklődtem, bár őt nem láttam ellenfélnek.

- Igazából nagyon okos, de visszahúzódó és kissé félénk. Ő Lilly-Rose legnagyobb támasza, legalábbis folyton ezt emlegeti, sőt igaznak is látszik azon, ahogy egymáshoz állnak.

- Érdekes... - pillantottam a pápaszemesre.

Úgy éreztem, ha szükséges ezt ki tudom használni. Ne értsen félre senki, amúgy nem vagyok én egy megátalkodott szörnyeteg, de ha veszélyeztetik a terveim, hát azt nem szívlelem. Főleg nem akkor, ha egy újonnan érkezett kis senki a veszélyforrás.

Az óra többi felében inkább próbáltam megfigyelni két új osztálytársam, mint, hogy az órát hallgattam volna. A Lilly-Rose névre hallgató lány csak firkálgatta a füzetét, a Ken névre keresztelt srác pedig egész órán azt próbálta megmutatni, hogy milyen okos. Néha olyan szánalmasak ezek a stréberek. A kék hajú sem tűnt veszélyesnek a tervemre, de már megtanultam, a látszat néha csal. Ekkor szólalt meg a csengő. Castiel mellettem loholt el, én pedig még beszélni akartam vele. Gyorsan a vállamra kaptam a táskát és utána szaladtam. Az udvar felé tartott, én meg követtem, de ahogy kiértem, szem elől tévesztettem. Magamban káromkodni kezdtem, mert ilyen béna is csak én lehetek. Aztán eszembe jutott, hogy Castiel, ha ideges volt, mindig a jobb kerítés tövébe ment bagózni. Elvigyorodva indultam meg arra, és nem kellett csalódnom, tényleg ott volt.

- Szia, Cicus. - intettem, ahogy megláttam.

- Mit akarsz? - kérdezte hűvösen, miközben nagyot szívott a cigijébe.

- Először is csatlakozni - feleltem, majd előkaptam a saját bagóm, rágyújtottam, és azt kezdtem szívni. - Másodszor, egy ajánlatot akarok feltenni neked.

- Nem igazán érdekel... - felelte és köpött egyet a gyepre.

- Pedig igen jó ajánlat - álltam a vöröske elé. - Jöhetnél velem Los Angelesbe...

- Ugyan miért? - vonta fel a szemöldökét.

- Sikerült Stefant meggyőznöm, hogy visszavegyen. Szükségem van rád Castiel - néztem mélyen a szürke szemeibe.

- Mi szükséged van rám? - biccentette oldalra a fejét. - Híres vagy bárki gitározhat neked...

- De az a bárki nem te vagy Cicus - vettem elő a kiskutya tekintetem. - Hiányzol. és én azt akarom, hogy te gitározz nekem...hogy újra együtt legyünk...

- Ne hívj Cicusnak! - mordult rám és újra mélyet szívott a cigijéből. - Köztünk már amúgy sincs semmi.

- De én újra akarom kezdeni. Kérlek Castiel... - könyörögtem tovább.

- Szerintem most Castielt nem izgatják az efféle dolgok - hallottam egy újabb hangot.

Megfordultam, és ekkor Lysanderrel találtam szemben magam. Sosem csíptem, de ahogy telt az idő, egyre unszimpatikusabb lett számomra. Mindig a legrosszabbkor tudott megjelenni, ráadásul Castiel gyakran hallgatott rá, és így sem volt sok esélyem, hogy magammal vihetem, hát még ha Lysander lebeszéli róla...

- Majd még beszélünk róla - válaszoltam, majd egy magazint adtam a kezében. - De ha meggondolnád magad, akkor felkereshetsz bármikor - kacsintottam hátra, majd elszívtam a maradékot a cigimből és elnyomtam a csikket.

Ezután befelé vettem az irányt. Indultam a biológia terem felé, ám ahogy bekanyarodtam a megfelelő folyosóra, Lilly-Roset és Jennaliet láttam meg, amint beszélgetnek. Itt volt az újabb alkalom, hogy kicsit többet kiderítsek a kék hajúról, ám valahogy oda kellett jutnom. Jennalievel mindig is jó volt a kapcsolatom, biztos voltam benne, hogy mondd nekem valamit a kis csajról, ha megkérdezem. Látszott rajtuk, hogy jóban vannak, sőt, sokkal jobb a kapcsolatuk, mint Irissel, és ez egyet jelentett a több információval. Gyorsan, és bátran meg is indultam feléjük.

- Jennalie! - kiáltottam már messziről. - Tényleg te vagy az?

A kis kék hajú és a zöld hajú is felém fordult. Míg Lilly-Rose méregetett, és furán nézett rám, addig Jennalie széles mosollyal indult meg felém. Inkább próbáltam őt nézni, de szemem sarkából mégis a kék hajút figyeltem. Nem tetszett nekem...

- Deborah! - ölelt át. - De rég láttalak!

- Én is téged! - vigyorogtam majd elengedtem, és felnéztem rá.

Tudniillik, Jennalie volt vagy 184 centi, ő volt a legmagasabb az évfolyamunkban. Ráadásul még magassarkút is hordott, ami még dobott vagy 3-5 centit az eredeti méretéhez. Már hozzászoktam, hogy rá fel kell néznem.

- Hogy vagy? - kérdezte még mindig széles mosollyal az arcán.

- Megvagyok. Éppen Castielt kerestem, de sehol sem találtam... - hazudtam.

- Ó, nem te vagy az egyetlen, aki keresi - intett. - Lilly-Rose is...

Itt azonban belé rekedt a szó, ugyanis a fiatal lány eltűnt. Vagyis elindult, láttam, ahogy megy felfelé a lépcsőn. Nem igazán akart a közelemben lenni, biztos sejtett valamit.

- Pontosan ki is ez a Lilly-Rose? - néztem Jennaliere. - Az osztálytársam, de úgy igazán semmit nem tudok róla.

- Ó, én tudok róla mondani néhány dolgot - intett mosolyogva. - A teljes neve például Lilian Rosalynda Grey, de Ő csak a Lilly-Roset használja. Castiel ezért is szeret gúnyolódni vele és Liliannek, vagy Lillynek hívni.

- Ezek szerint Lilly-Rose és Castiel jóban vannak? - szakítottam félbe. Igazából csak ez az egy dolog érdekelt igazán.

- Jó barátok. Ugye, most volt a bál pénteken, és arra Castiel elhívta Lilly-Roset. Aztán aznap este még meg is mentette az életét és felvitte magához. Ráadásul egy ágyban aludtak, reggel meglepte egy jó kis reggelivel és egy nyakláncot is ajándékozott neki - áradozott.

Kezdtem mérges lenni. Itt van ez a kis festett, aki pár hét alatt behálózta az utolsó reményem a híressé válás útján. Tudom, hogy Castielnél a nyaklánc már a szerelem jele, elvégre én is jártam vele, de meg kellett akadályoznom, hogy a kis kék hajú túl közel kerüljön hozzá.

- Igen érdekes... - bólogattam. - Mit tudsz még róla? - biccentettem oldalra a fejem.

- Tehetséges lány. Képzeld, a bandák csatáját ez évben mi nyertük neki hála! - ugrott egyet Jennalie.

- Mi? Akkor egy bandában vagytok? - kíváncsiskodtam tovább.

- Igen - bólintott. - Lilly-Rose az énekes és a gitáros, Ivelisse a másik gitáros, Mirsy a szintetizátor vagy a zongora, én vagyok a fúvós és Yasmin vagy dobol, vagy a DJ pult mögött kever.

- Hát gratulálok - bólintottam, de nem úgy gondoltam, ahogy mondtam. - És Lilly-Rose mennyire tehetséges?

- Elképesztően. Nagyon tiszta hangja van, ráadásul nagyon sok hangszeren játszik. Egy tízes skálán, tíz plusz egyre értékelném.

Erre teljesen elállt a szavam. Egy igazi vetélytárssal akadt gondom. Ekkorra már biztos voltam benne, hogy el kell a kis csajt tüntetnem a képből, ha újra Castiel társa akarok lenni. Ekkor a csengő is megszólalt, ami félbe szakított minket. Nem is bántam, nem szerettem Jennalievel beszélni.

- Most megyek bioszra. Majd még beszélünk! - intettem a zöld hajúnak, majd mielőtt válaszolhatott volna, elrohantam.

A terem már meg volt telve, de szerencsémre a tanár még nem volt bent. Gyorsan kikerestem a megfelelő alanyt, akitől még több dolgot tudhattam meg a kék hajúról. Ez az alany pedig Viola volt. Ahogy leültem mellé, rögtön kezdődött a "Jaj, de hiányoztál!" című történet, és újra el kellett játszanom, mennyire is hiányoltam őt. Bár, aki a legjobban hiányzott, az tényleg Viola volt. Vele lehetett vitatkozni, vagy bármi, sosem szólt vissza. A legjobb pedig ez volt benne, hogy nem beszélt, csak, ha kérdeztük.

- Iris és Jennalie már mesélt nekem Lilly-Roseról, de még mindig, olyan keveset tudok róla. Tudnál nekem segíteni Viola? - vettem elő a kiskutyatekintetem.

- Persze - mosolygott halványan. - Mit szeretnél tudni?

- Hát, azt már tudom, hogy tehetséges és jó a kapcsolata Castiellel. Ezen kívül mit lehet még tudni róla? - biccentettem oldalra a fejem.

- Például a barátaival való kapcsolata? - kérdezett rá, én pedig bólintottam. - Nos, velünk igazából nagyon rendes. Mindig segít és kiáll mellettünk ha kell. Egyszer segített Ivelissenek, amikor Amber neki esett. Szegény Lilly-Roset neki lökte a virágágyásnak és felszakadt a szemöldöke. De bármikor máskor számíthatunk rá, kivéve, ha a matekot kell elmagyarázni - mosolygott.

- Akkor Ő olyan minta barát? - kérdeztem rá.

- Igen. Még sosem csalódtam benne - bólogatott Viola.

- Értem. És mi a helyzet Kennel? - pillantottam egy pillanatra a pápaszemesre.

- Ken nagyon aranyos és segítőkész. Lilly-Roseal együtt érkezett, és akkor szerelmes is volt belé - gondolkodott kissé hosszasan. - Nagyon okos, hamar megjegyez mindent és gyakran segít, ha valaki nem érti az anyagot.

- Gondolom ő Lilly-Rose támasza is... - jutott eszembe, amit Iris mondott nekem.

- Valami olyasmi - bólintott rá a lila hajú. - Gyerekkoruk óta ismerik egymást és Ken azt mondta, hogy olyan dolgokon mentek együtt keresztül, amit nem mondhat el mindenki magáról. Mindig kiállnak a másik mellett, s bár Kent inkább Mirsy felé húzza a szíve, ugyanúgy kedveli Lilly-Roset is. Csak annyi, hogy Ken nagyon kedves és nem igazán tudja megvédeni magát, mert senkit nem akar megbántani...

- Aham... - bólintottam rá.

A kis pápaszemes volt az, akit feltudtam használni a terveimhez. A kis kékség és közte jó volt a kapcsolat, ha esetleg túlságosan utamba állna egyikük, akkor a másikkal tudom zsarolni őket. A barátságukat az én előnyömre tudtam fordítani, ez pedig elégedettséggel töltött el. Az óra további felében hol Lilly-Roset, hol Kent, hol pedig Castielt figyeltem. Mindent megakartam tudni róluk, de hát órán olyan természetesen viselkedtek, semmi esélyem nem volt. Én azonban nem adtam fel. Kicsengő után rögtön kirohantam a teremből, de Castiel már megint eltűnt. Sejtettem, hogy bagózni megy, de ezúttal inkább nem követtem. Inkább a kis kék hajút akartam követni.

- Mirsy!

Amint meghallottam a hangját, szinte egy hallelujával ért fel. Megfordultam és láttam, amint Mirsyvel beszélget, majd elindult vele valamerre. Szívem szerint követtem volna, de ekkor megláttam Kent egyedül. Sokkal szimpatikusabb helyzet volt, így inkább hozzá mentem oda.

- Szia, a nevem Deborah Star - mutatkoztam be illedelmesen. Azért, ez sokat segít, hogy mindent kiderítsünk az illetőről.

- Szia, én Kentin Lockwood vagyok - mosolygott rám kedvesen. - Te vagy az új osztálytársam, ha nem tévedek.

- Félig meddig. Tudod, én már régebben is ide jártam, csak nemrég elmentem, de most visszajöttem - magyaráztam. - Gondoltam, megismerkedem veled és a kék hajú lánnyal...

- Lilly-Rose kedves lány, biztos kedvelni fogod - szakított félbe engem.

- Hallottam, hogy tehetséges, segítőkész, jók a kapcsolatai... - kezdtem sorolni.

- Nagyon megértő is, sok megpróbáltatáson van túl - szakított ismét félbe.

- Mint például? - vontam fel a szemöldököm.

- Nos, erről nem szabad amúgy beszélnem... - kezdte a cipőjét figyelni. - A lényeg, hogy nem éppen jó a családi háttere, ezért él itt a keresztszüleivel.

- Ó, tényleg? - pillantottam kíváncsian Kenre.

- Igen - bólogatott hosszasan. - De mára már egész jó az élete, a kerszt szüleinél boldog, vannak barátai és van egy srác is, aki iránt kicsit többet érez, mint barátság.

- Komolyan? - tettettem a meglepettet. - Én úgy tudtam, hogy te is többet érzel iránta, mint barátság.

- Az már rég volt - vonta meg a vállát Ken. - Ő mást szeret, és nehezen, de elfogadom. Közben én is rátaláltam egy kedves és aranyos lányra, akivel talán több is lehet köztünk.

- Jaj, ez aranyos - tettem a "mindjártmeghalokacukiságtól"-tólt. - De ha nem haragszol, most mennem kell. Még szeretnék Lilly-Roseal beszélni.

- Menj csak - intett utánam a kis pápaszemes, majd a terembe indult.

Hatalmas felszabadulás volt, hogy lekopott a kis mitugrász. Idegesítő egy alak, volt, bár sokat tudott. Jó kapcsolatot kellett vele kialakítanom, hogy sok titkot mondhasson el nekem. Ezt jobban átgondolva ismét szembesültem a ténnyel, zseniális vagyok. A pince felé vezetett ezután az utam, mert arra láttam a kékit és Mirsyt menni, azonban félúton a csengő megállított. Magamban egy nagyot káromkodtam, muszáj volt rájönnöm miről beszéltek. Ha például rólam, tudni akartam miről beszéltek RÓLAM! Ám a szerencse nekem kedvezett. Mirsy szaladt felém, pontosan órára. Én viszont beszélni akartam vele, így kitettem a lábam, amibe elesett.

- Jaj, ne haragudj! - tetettem azt, hogy megbántam, amit tettem.

- Semmi baj... - kezdte szedegetni a holmijait, amik kiestek a táskájából, ahogy elesett.

- Hagy segítsek - térdeltem le mellé, és fogtam fel pár könyvet.

- Nem szükséges... - erősködött.

- De igen! - feleltem komolyan, és mélyen a fekete szemeibe néztem.

- Mit akarsz Deborah? - kérdezett rá.

Ismert már annyira, hogy tudja, valamit szeretnék. Ráadásul a viszonyunk sem volt felhőtlen, nem is lepett meg annyira a reakciója.

- Tudom, hogy beszéltél Lilly-Roseal...rólam volt szó? - sejtettem, hogy igen, a kis kék is biztos kíváncsi volt rám.

- És ha igen? - kérdezett vissza flegmán, miközben elvette tőlem a könyveit.

- Mit? Mire kíváncsi? - faggattam.

- Miért mondanám el? - állt fel és indult volna, de én gyorsabb voltam és az egyik szekrénynek szorítottam.

- Szóval mit akart tudni? - kérdeztem ismét.

- Engedj el! - próbált kimászni a kezeimből.

- Nem, amíg nem mondod el! - válaszoltam.

- Arról érdeklődött mi volt, amikor elmentél...

A kis kéki már rossz helyen keresgél. Már most a vad vizekre evezett, nem hagyhattam, hogy megtudja az igazat. Ha viszont mégis kiderül számára, akkor el kell hallgattatnom, vagy legalább őt rossznak beállítanom. Lassan elengedtem Mirsyt, majd a terem felé mentem. Amikor beléptem, akkor megpillantottam Lilly-Roset Lysander mellett. Amikor rám nézett elkapta a tekintetét, ez pedig zavart. Tudtam, hogy Mirsy nem tudja mi történt, de már így is rossznak voltam beállítva, főleg mert tudtam, hogy akkor még Amberrel barátkozott, aki viszont a fél igazságot tudta.

A szünetekben titokban követtem Lilly-Roset, hogy vajon kivel beszél még. Azt hittem Nathanielt, vagy Ambert keresi fel, de tévednem kellett. Egész végig láttam, hogy keres valakit, de ez nem Amber, nem Nathaniel és még nem is csak Castiel volt. Furcsálltam a viselkedését, és nem tudtam, hogy ki tudhat még a dologról. A nap végére már kezdtem megnyugodni, amikor is láttam, hogy Lilly-Rose a DÖK terembe lép be. Ideges lettem, de nem akartam utána menni, inkább egy szekrény mögé rejtőzve vártam. Már kezdtem agyalni a tervemen, hogy miként kezdjem rossznak beállítani kékit, de ekkor kilépett Ő és Ivelisse a kezükben egy-egy gitárral. Ekkor pedig eszembe jutott: Ivelisse is látta ami történt!

- Hát persze, őt kereste egész nap! - fogtam a fejem.

Ezután utánuk pillantottam, és kifelé, de ekkor neki mentem valakinek. Ez a valaki pedig Nathaniel volt.

- Vigyázhatnál te ügyetlen! - szóltam rá. Ő úgyis ismerte az igazi arcom, nem akartam előtte is színészkedni.

- Mondod te, aki belém jöttél... - forgatta meg aranyszínű szemeit.

- Igen, mondom én... - tettem keresztbe a kezem. - Éppen siettem, de te meggátoltad a közlekedésem.

- Mégis hova siettél? Castiel már haza ment, mert nekünk hétfőn nincs hetedik óránk úgy, mint nektek - felelte gúnyosan.

- Ha annyira érdekel, akkor a kis kék hajút követtem - válaszoltam neki.

Hogy miért válaszolok Nathanielnek? Mert ismeri a titkom, hogy milyen vagyok valójában és Ő tudja mi történt akkor régen. Ha pedig elmondom neki a tervem, akkor nem tehet ellenem semmit, mert senki nem hisz neki. Mindenki arra gondol, hogy újra előtört a féltékeny énje, és leakar engem járatni, mint akkor, amikor megcsókolt. Nath pedig ezt tudta, így egy idő után fel is adta, hogy egy nap besározhatja a nevem.

- Mit akarsz Lilly-Rosetól? - vonta fel a szemöldökét.

- Túl sokat tud...ráadásul hátráltat. Meg kell neki mondanom, hogy ki az úr a háznál.

- Deborah, őt hagyd ki ebből! Egy hónapja sem érkezett, semmit nem tud arról, ami történt!

- De már most túl jó a kapcsolata Castiellel...ráadásul már érdeklődik felőlem, csak idő kérdése, hogy megtudja az igazat.

Azzal kikerültem Nathanielt, és elindultam, de megragadta a kezem.

- Ne bántsd őt Deborah...ne okozz több kárt, mint amit eddig tettél... - mondta halkan.

- Annyi kárt teszek, amennyit akarok. Ő kereste a bajt, vállalja a felelősséget - pillantottam hátra, majd kirántottam a kezem és elindultam kifelé.

Na, igen, csak az a baj, hogy fogalmam sem volt Lilly-Rose merre lakik.

XxXxX

Az ajtó előtt álltam és bekopogtam. Legalább két percet kellet várnom, mire nyílt az ajtó és szembe találtam magam Lilly-Roseal.

- Szia - köszöntem rá. - Bejöhetek?

- Szia, Deborah - köszönt vissza. - Mi a látogatásodnak az oka?

- Sokan beszéltek rólad ma nekem, és kíváncsi voltam rád - feleltem. - Szeretnék jobban megismerkedni veled.

- Ezért jöttél el hozzám? - vonta fel a szemöldökét, és láttam, hogy nem igen hiszi el.

- Pontosan - bólintottam. - És ha jól tudom, kíváncsi vagy, mi is történt mielőtt eljöttem. Hallottam, ahogy Mirsy és Ivelisse is rólam beszél neked, pontosabban arról a bizonyos napról. Ha beengedsz, elmondom neked az én verzióm is...

- Miért tennéd ezt? - kíváncsiskodott tovább.

- Szeretném, ha tudnád, kinek az exét próbálod behálózni! - néztem rá nagyon komolyan.

Ennél a pontnál tényleg azt hittem, hogy rám csapja az ajtót, de nem így lett. Félre állt, hogy beléphessek. Ez egyszerre lepett meg, és töltött el örömmel. Lassan léptem be, és vártam, hogy bezárja az ajtót. Ezután bevezetett a nappaliba, ahol intett, hogy üljek le.

- Honnan tudtad, hogy hol lakom? - nézett rám, miközben kiment a konyhába, és két pohár limonádét hozott be.

- Útközben összefutottam Ivelisseel, aki hamar megtört, és elmondta a címed - mosolyogtam.

- Remélem nem bántottad - ült le velem szembe a kék hajú.

- Nem kell Őt bántanom, Ő anélkül is elmondja. Ilyen téren gyenge - feleltem, majd ittam egy kortyot.

- Ne is érj hozzá! - felelte komolyan. - Szóval, történetet ígértél, halljam hát!

- Hm...milyen kis sürgős valakinek! - vigyorogtam rá, majd letettem a poharat. - Hát rendben. Elmondom mi is történt aznap.

Azzal előre dőltem és a térdemre támaszkodtam, majd elkezdtem visszaemlékezni, hogy mi is volt aznap.

*Visszaemlékezés*

Aznapra volt megbeszélve, hogy Stefan szól nekünk, ha sikerült bejutnunk az amatőr showba. Én és Castiel is tülkön ültünk egész végig, mert hát ez volt minden álmunk. Én is akkor kezdtem itt, mint majdnem mindenki. Mivel ez egy hat osztályos gimnázium, így már tizenhárom éves korunktól osztálytársak voltunk, ezalatt jól kiismertük a másikat. Nath és Castiel jó barátok lettek, majd Cast és Lysander is jóban lettek. Én pedig Castiel felé kezdtem húzódni. Már akkor láttam, hogy tehetséges, nekem pedig már akkor nagy álmaim voltam, de tudtam, egy énekes egyedül nem ér semmit. Így összehaverkodtunk, méghozzá elég hamar. Az egész úgy kezdődött, mint veled, kedves Lilly-Rose. Csak barátok voltunk, majd elhívott a bálba, segített hazamennem, aztán egyszer felvitt a lakására, és ott kicsit jobban összeismerkedtünk, ha érted mire gondolok. Ezután kaptam tőle egy nyakláncot, majd egyik nap feltette a nagy kérdést, hogy járunk-e. Persze igent mondtam, és azután alkottuk meg a bandánkat. Nem voltunk nagy szám, de együtt, igazán jól haladtunk. Tizennégy évesek voltunk, amikor a menedzserek felfigyeltek ránk. Castiellel a három jelölt közül Stefan mellett döntöttünk, aki már az elején nagy dolgokat ígért nekünk. Aztán jött ez a Los Angelesi utazás, és az amatőr show. Ekkor már tudtam, hogy én egyedül akarom folytatni, de hát hogy mondjam meg ezt Castielnek? Elhatároztam, hogy sehogy. Az SMS, amit Stefan ígért, az tíz órára volt megbeszélve, de nem jött meg, így én és Castiel is azt hittük, hogy nem sikerült bejutnunk. Azonban délben végül, megérkezett a dolog, és Stefan megírta, hogy bejutottunk. Én viszont nem akartam Castiellel együtt menni, hanem csak egyedül, így kieszeltem egy gonosz, ám számomra kedvező tervet. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy Cast nincs sehol, akkor egy nyugodt helyet kezdtem keresni. Vagy tíz alkalommal elsétáltam a DÖK terem előtt mire rájöttem, az lesz a megfelelő hely. Gyorsan beviharzottam, és nem láttam bent senkit, így előkaptam a mobilom, és tárcsáztam Stefan számát.

- Hallo! Stefan, örülök, hogy végre elértelek - kezdtem el a beszélgetést.

- Á, Deborah, már féltem, hogy nem kaptad meg az üzenetem - jött Stefan mély hangja a vonal másik végéről. - De ezek szerint megkaptad, ugye?

- Igen Stefan, megkaptam az üzeneted, erről is akartam veled beszélni. Szívesen megyek veled Los Angelesbe! - feleltem mosolyogva.

- Remek! Akkor már csak Castielnek kell szólnunk, és indulhat a mandula!

Itt pedig következett a tervem. Bár Stefan mindkettőnket vinni akart, szerettem volna, ha csak én kerülök a rivalda fénybe. Egy órám volt kitervelni az egészet, és egy gonosz, de hatásos dolgot találtam ki. Nem ez volt életem legjobb cselekedete, de meg kellett tennem.

- Tudod, Stefan, az a helyzet, hogy Castiel nem akar velem jönni...ő egyedül akarja folytatni az egészet... - törtem át a szomorú hangomra.

- Micsoda? - kérdezett vissza hüledezve Stefan. - De hát úgy volt, hogy ti végig együtt szeretnétek lenni, és semmi miatt nem mentek szét!

- Tudom, de hiába könyörögtem neki, nem akart velem jönni. Talán legjobb lenne, ha nélküle folytatnám ezt az egészet... - folytattam.

- Hát nem is tudom Deborah...ti együtt vagytok a legjobbak. De tudod mit? Ha Castiel nem akar jönni, majd belőled hozzuk ki a legjobbat! Majd meglátja, hogy miről is maradt le. Fel is hívom ma, hogy akkor vele felbontom a szerződést.

El sem akartam hinni abban a percben. Sikerült a tervem!

- Akkor felhívod, hogy számára vége? Jaj, köszönöm Stefan. Hidd el, nekem jobban fáj, hisz ő a párom... - tettem a szipogást.

- Megértem. De ne sírj, nélküle is ugyanolyan jó leszel! Most pedig nyugodj meg, holnap pedig a kávézóban megfelel? Mondjuk délután ötkor?

- Rendben. Akkor holnap találkozunk a kávézóban, és megbeszéljük a részleteket. Visz'hallás! - köszöntem el.

- Viszlát Deborah!

Aztán letettem. Szívem szerint ugrálni tudtam volna, de végül nem azt tettem. Csak egy mondat hagyta el a szám.

- Viszlát Castiel! - vigyorogtam gonoszul.

- Milyen szép dolog a szerelem...

Nagyon megijedtem a hangra, így hamar megfordultam. Mögöttem Nathaniel állt, keresztbe tett karokkal és ideges arccal. Ekkor döbbentem rá, hogy az egészet hallotta, és akkor még Castiel jóban is volt vele, így mindent elmondhatott neki.

- Nath? Félreérted az egészet! - kezdtem védekezni, és gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kihúzzam magam a pöcegödörből.

Ám Nathaniel elindult kifelé. Ijedtemben, még terv nélkül kezdtem után futni.

- Nath, várj! - kezdtem rohanni utána.

A folyosó üres volt, elvégre órák voltak, így igyekeztem csöndben maradni. Azt is kikövetkeztettem, hogy Nathaniel nem mehetett be egyik terembe sem, ugyanis idő közben szem elől tévesztettem. Azonban ahogy fordultam be a sarkon, hirtelen megpillantottam, ahogy indult volna az emelet felé.

- Nathaniel! - ragadtam meg a karját. - Félreértetted...

- Ugyan mit Deborah? - nézett rám idegesen. - Hallottam, ahogy Stefannal kirúgatod Castielt! Úgy vélem semmit nem értettem félre...

- Kérlek, ne szólj róla neki... - vettem fel a kiskutya szemeket.

- Ha azt hiszed ez hat rám, akkor nagyot tévedtél! Ugyanis ez nincs hatással rám. Most pedig engedj! - próbálta kihúzni a kezét.

- Akkor majd máshogy! - feleltem, majd megfogtam az arcát, magamhoz húztam és megcsókoltam.

Valójában, nem is bántam a csókot. Nathaniel egész jól csókol, sőt, jobban, mint Castiel.

- Nathaniel...

Hallotam magam mögül Ivelisse hangját, és ez elégedettséggel töltött el. Tudtam, hogy Ivelisse kedveli Nathanielt, és fordítva is, így pedig tönkre tudtam tenni őket azelőtt, hogy összejöttek volna.

- Te mocskos féreg, mit művelsz a barátnőmmel!?

Itt azonban már elengedtem Nathanielt. Castiel állt Ivelisse mellett és igencsak ideges volt. Itt tényleg azt hittem, hogy rájön, hogy megcsaltam, és akkor nekem annyi.

- Castiel, félre érted... - kezdtem védekezni.

- Ivelisse... - suttogta a szöszi a lány nevét. - Ez nem az, aminek hiszed...

- Nem az aminek látszik? Nathaniel, lesmároltad a barátnőmet! - kezdett kiáltozni Castiel, majd megindult Nath felé.

- Mi? Nem is én voltam, hanem Ő... - védekezett, de késő volt. Castiel neki esett.

Ekkor lehajtottam a fejem, és gonoszan elvigyorodtam. Ivelisse és Melody is megpróbálta leállítani őket, de nem ment nekik. Én viszont nem tettem semmit. Csak álltam, és próbáltam nem nevetni. Az egész jobban sült el, mint gondoltam. Mikor már a tanárok rontottak ki, nekik is nehezükre esett megfékezni a fiúkat, de végül sikerült. Én nem akartam bajba kerülni és ott maradni, így inkább eljöttem. Az órának vége volt, sokan nézték, hogy mi történt, de senki sem kérdezte például tőlem. Nem tudták, hogy ott voltam, nem tudták mi történt, és ez így is volt jó.

- Te senkiházi!

Lassan néztem csak fel, és Ambert vettem észre felém loholni.

- Igen Amber? - néztem rá pimaszul.

- Te miattad verekedett Nath és Cast! Tudom! - kiabált.

- Lehet - vontam vállat. - Mivel bizonyítod?

- Nathaniel elmondja a történetet és...

- És? Mi van ha hazudik, mert nem akarja, hogy másként tekintsetek rá? - vontam fel a szemöldököm.

Láttam, hogy Ambert ezzel elgondolkodtatom. Valószínűleg már hazudott neki Nathaniel, ezért kellett elgondolkodnia. Halkan kuncogva hagytam magára, és ekkor pillantottam meg Castielt.

- Cas, beszélhetünk? - mentem oda hozzá.

- Miről szeretnél? - nézett rám bánatosan.

- Hát tudod... - igazából én sem tudtam mit akarok pontosan. Szakítani akartam, de nem tudtam, hogy miként tegyem.

- Ha a Stefanos ügyről van szó, akkor tudom. Felhívott, és közölte, hogy velem felbontja a szerződést, mert csak  rád van szüksége - felelte nagyon szomorúan.

- Én annyira sajnálom Cicus... - tetettem a szomorút. - Hidd el, én könyörögtem neki, hogy jöhess, de hajthatatlan volt...aztán ez lehet életem legnagyobb lehetősége...annyira sajnálom, hogy elfogadtam...

- Ugyan Deb, semmi baj - ölelt át. - Legalább te juss be. Tehetséges vagy, ott a helyed a hírességek közt.

- Ez igaz csak... - kezdtem rágni az ajkam, hogy még hitelesebb legyek.

- Csak? - sürgetett.

- Így a kapcsolatunknak is vége - emeltem fel a fejem, és műkönnyes arccal néztem rá.

- Mi? Miért? - döbbent le teljesen.

- Én megyek Los Angelesbe, te maradsz. Ha pedig sikerül befutnom, akkor ki tudja merre visz az utam, de te akkor is itt maradsz. Jobb, ha most vállunk el békében, és nem kínozzuk egymást...

- Deborah, ne csináld ezt! - láttam, hogy a szívét törtem össze, de nem érdekelt. Csak a siker volt az, ami izgatott.

- Sajnálom...viszlát Cicus... - törölgettem meg a szemeim, majd elindultam kifelé.

- Deborah! - szólt még utánam, de nem fordultam meg.

Ugyanis, ha megfordultam volna, akkor elröhögöm magam, és vége lett volna a szerepjátéknak.

*Visszaemlékezés vége*

A történet közben Lilly-Rose végig idegesen nézett rám, de nem szólt közbe.

- Hallottam, hogy utána egyszer még össze verekedtek, de arról én már nem tehettem - dőltem hátra kényelmesen a fotelban.

- Miért mondtad ezt el nekem? - kérdezte elég idegesen.

- Túl kíváncsi vagy... ráadásul vetélytárs! - néztem hasonló komolysággal a kékire.

- Miért is lennék vetélytárs? - kérdezett vissza.

- Ne mond, hogy nem vetted észre! Castiel szeret téged... ráadásul te is őt. Na, pont itt kezdődik a probléma!

- És mi a baj azzal, hogy Cast szeret engem. Tán vissza akarod szerezni? - ráncolta a szemöldökét.

- Majdnem - dőltem újra előre. - Szeretném magammal vinni.

- Ugyan minek? - nézett rám értetlenül.

- Tudod, nem minden megy manapság úgy, ahogy szeretném. Stefan terve nem vált be, nem lettem híresebb, sőt, egyre jobban csúszom le. Ám, ha Castiel velem jön, akkor más lesz a helyzet! A stílusa, és ahogy játszik, az sokat fog rajtunk dobni.

- Kiakarod használni a tehetségét, hogy a te javadra fordíthasd? - emelte fel a hangját.

- Pontosan - bólintottam.

- Nem félsz, hogy ezt elmondom valakinek? - biccentette oldalra a fejét.

- Nagyon naiv vagy kedvesem - ingattam a fejem. - Engem régebb óta ismernek. Maximum úgy járhatsz, mint Nathaniel, ha nem állsz le!

Lilly-Rose keze ökölbe szorult, állkapcsa pedig megfeszült. Tudtam, hogy már nem igen lát szívesen.

- Nos, én csak ennyit akartam mondani - azzal felálltam, majd elindultam kifelé.

A kis kéki követett, és kitárta nekem az ajtót. Ám ahogy kiléptem még visszafordultam.

- Ha fontosak neked a barátaid, akkor amit ma hallottál, a sírba viszed. Castielt pedig azt ajánlom kerüld, mert ha nem teszed, akkor megjárod. Tudd ki az úr a háznál, és ne kötözködj vele!

- Akkor is lesznek barátaim, akik mellettem állnak! - vágott vissza.

- Persze... Ismerted Lindsey Murdokot? Híres énekesnő volt, de csak volt. Már meghalt, de nem emiatt csúszott le a listán, hanem más miatt - teljesen felé fordultam. - Anyám és Ő is egy férfi szívéért harcoltak, mert mindkettejüknek apa kellett a gyerek mellé. Ekkor voltam nyolc éves, ahogy Lindsey lánya is. Anyámnak már volt dolga a férfival, csak hát, nem jöttek össze a dolgok, de mégis, kellett neki. Figyelmeztette Lindseyt, hogy kerülje a srácot, de ő nem tette, így anyum más megoldáshoz folyamodott, és a nőről hamis dolgokat állított, amiből az lett, hogy elvette anyukám barátját. Mindenki felháborodott ezen, és Lindsey elindult a lejtőn. Közben anyámnak szerencséje lett összejött a pasival, és ma Ő az apám. Viszont a nőnek és lányának mennie kellett, nem látták sokan itt szívesen őket. Az a pici fekete hajú, ahogy próbált az anyjához menni, mert félt a rosszakaróktól! - nevettem fel, de láttam, hogy kéki pillanatok múlva leüt. - Ó, úgy látom felzaklattalak. Ezzel amúgy azt akartam mondani, ha nem vigyázol, így járhatsz. Most pedig hagylak, még van pár elintézni valóm. Jó éjszakát, Lilly-Rose!

Azzal elindultam kifelé. Tudtam, hogy nem sikerült leállítanom, de én figyelmeztettem. Így legalább számíthat rá mi lesz, ha az utamba áll.

Lilly-Rose's Pov

Idegesen zártam be az ajtót, majd behúztam egyet a falnak, ami kicsit meg is repedt. A kezem is fájni kezdett, de nem érdekelt. Éreztem, ahogy langyos könnyek áztatják az arcom és mély levegőt vettem, ugyanis egy dolog, ekkor világosodott meg bennem.

- Akkor ezek miatt kellett anyámmal elhagynunk Amerikát akkor!