2015. január 18., vasárnap

Te is, fiam, Ken?

Amint beléptem, mindenki rám pillantott. Kicsit kellemetlen volt, nem szerettem, ha feszült helyzetben mindenki engem bámul.
- Örülök, hogy megérkezett - törte meg a csöndet a diri. - Üljön le!
Lassan bezártam magam mögött az ajtót, majd úgy tettem, ahogy a diri mondta. Miután leültem, még mindig kellemetlenül éreztem magam, és nézelődni kezdtem, csak úgy, hogy teljen az idő, amíg tart a feszült csönd. A falak halvány rózsaszínek voltak, míg a padló fából készült, és néhány rózsaszín, illetve fehér szőnyeg helyezkedett rajta. A diri mögött egy nagy ablak állt, így bármikor kedvére kiláthatott az udvarra. Ugye, középen helyezkedett az asztal, ami előtt jelenleg három szék volt elhelyezve, amiken ültünk. Emellett található volt még bent pár kanapé és fotel, főleg a sarkakban. A falon képek voltak, az igazgatónőről, az időről, amikor megnyílt a suli, néhány kép a kutyájáról, illetve a jobb diákok pár pillanatáról. A legszomorúbb az egészben pedig az volt, hogy anyám is megláttam az egyik képen. Inkább visszafordultam, mert nem akartam sírni. Az igazgatónő éppen a kutyáját, Totót simogatta, amikor végül megtörte a csöndet.
- Tudják, hogy miért vannak itt? - kérdezett rá.
Nem szólalt meg egyikünk sem. Ilyenkor a legjobb a csönd!
- Ne tettessétek a hülyét! Ti voltatok! - kezdett kiabálni Deborah.
- Kisasszony, nyugodjon meg! - szólt rá az igazgatónő, majd visszapillantott ránk. - Nem néztem ki magukból, hogy ilyen aljas trükkre vetemednének...
- Mire? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Ne szórakozzon velem kisasszony! - kiáltott rám a diri. - Miért öntötték le Deborah kisasszonyt! Ráadásul a vödörtől meg is sérülhetett volna!
Teljesen le voltunk döbbenve. Mindenre számítottunk, de erre nem. Nekem például fogalmam nem volt, hogy miért pont minket vonnak ezért felelősségre. Elvégre, ezt csak Amber csinálhatta, nála volt a vödör víz...
- De hát...nem is mi voltunk... - hűltem el teljesen.
- Ne hazudj! Láttam, ahogy tegnap Ken cipelte a vödröt, nem mondta el minek, ma meg egy vödör landolt a fejemen, tele vízzel...ne mondd, hogy véletlen egybeesés... - sziszegett a kígy...akarom mondani Deborah.
- Nem, azt a vödröt édesanyámnak vettem! - kezdett védekezni Ken.
- Azért siettünk annyira, mert majdnem lekéstük a buszt - felelt Mirsy, és nem igen hazudott sokat, ugyanis tényleg busszal jöttek vissza.
- Elég volt! - sipított az igazgatónő. - Nem néztem volna ki magukból ezt... és még hazudnak is...
- Valószínűleg Ken és Mirsy benne sem akartak lenni - vette fel a mézes-mázos hangját Deborah. - De Lilly-Rose a kezdetektől utál engem...biztos, hogy Ő vette rá kettejüket is.
- Ez nem igaz! - ingattam meg a fejem.
- Megfenyegetett... olyanokat mondott, hogy a háború megkezdődött kettőnk között... és ha nem akarok bajt, akkor messzire elkerülöm őt... - tetette a sírást.
- Épp ellenkezőleg - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni.
- Valóban?! - kiáltott a diri. - Nem néztem volna ki magából Lilian kisasszony. Be fogom hívatni a keresztszüleit, mert szeretnél velük beszélni erről.
- De igazgatónő...
- Semmi de! Lockwood és Chapman egy szóbeli figyelmeztetővel megússzák, maga azonban már nem. Star kisasszony, kérem maga pedig öltözzön át, nehogy megfázzon.
Nem akartam hinni a fülemnek. Közöm nem volt az itt történtekhez, erre engem hibáztatnak. Láttam, ahogy Ken és Mirsy aggódó tekintettel távozik, majd az elégedetten vigyorgó Deboráht. Csak könnybe lábadt szemekkel néztem utánuk, mert én is menni akartam. Büntetés a semmiért... A következő, amire feleszméltem, ahogy a diri leteszi a telefont. Szomorúan fordultam vissza, és néztem szembe vele.
- A keresztszülei már úton vannak - felelte, mielőtt kérdezhettem volna.
- Értem - motyogtam.
- Lilian kisasszony, én nem ilyennek ismertem meg magát. Nagyon megdöbbentem az egészen - ingatta a fejét rosszallóan az igazgatónő.
- Hát még engem... - sóhajtottam.
Nem telt bele tíz percbe, az igazgatói ajtajában máris keresztanyám és keresztapám állt. Dühösek voltak, és csalódottak egyszerre. Nem is mertem tovább figyelni őket, inkább magam elé pillantottam. Valószínűleg a helyükben, én is ilyen lettem volna, ha nem tudtam volna az igazat. Pár pillanat múlva már mellettem ültek, és bár nem néztem az arcukat, tudtam, hogy, hogy nézhetnek rám.
- Örülök, hogy ilyen hamar eltudtak jönni - szólalt meg a diri.
- Ez csak természetes - szólalt meg keresztanyám. - Kérem, mondja meg mit tett Lilly-Rose...
- Egy elég csúnya csínyt követett el az egyik osztálytársa ellen, amely sérüléssel is végződhetett volna - sóhajtott az igazgatónő. - Kentin Lockwooddal és Mirsy Chapmannel vetetett egy vödröt, amit ma megtöltöttek vízzel, majd Deborah Star kisasszonyra öntötték.
A kezemet ökölbe kellett szorítanom és az ajkamba kellett harapnom, hogy ne kiabáljak. Az már végképp nem segített volna, az amúgy is reménytelen helyzetemen.
- Te jó ég... ez egyáltalán nem vall Lilly-Rosera... - kapta szája elé kezét keresztanyám.
- Én is ledöbbentem rajta - bólogatott a diri. - És állítólag még meg is fenyegette Star kisasszonyt.
- Csinált még mást is? - kérdezett rá keresztapám.
- Sajnos igen - sóhajtott az igazgatónő, majd elővett egy képet, amin épp dohányzok.
Nem akartam elhinni, hogy megláttak. A kép akkor készült, amikor idegességemben elvonultam cigizni. Persze, Castiel lemaradt a képről, így sejtettem, hogy ki is csinálhatta, de nem tudtam mikor. Nem is láttam...
- Lilly-Rose... - döbbent le teljesen keresztanyám.
- Én...én... - nem bírtam tovább, muszáj volt felszólalnom. - Ezek a vádak hamisak! Oké, akkor tényleg cigiztem, bevallom, de a többi hamis! A vödröt Amber és a barátnői öntötték Deboráhra, Ken pedig tényleg vásárolt egy vödröt, de nem erre. Ráadásul nem fenyegettem meg Deboráht, hanem Ő tette ezt...
- Lilly-Rose! - szólt rám keresztapám.
Minden reményem elvesztve hajtottam le a fejem. A könnyeim kicsordultak, de nem zokogtam. Egyszerűen nem bírtam, hiába akartam.
- Igazgatónő, ugye nem akarja kicsapni Lilly-Roset? - kérdezett rá aggódva keresztanyám.
- Nem szeretném ezt tenni, mert egyébként egy nagyon kedves diák és értékes is. Azonban figyelmeztetnem kell, ha ismét baj lesz vele, akkor nem tudok elnézni. A dohányzást egyenlőre nem említem meg sehol, de erre figyeljenek oda. Tudom, hogy Lilly-Rose miken ment keresztül, és azt is, hogy miért lyukadt ki maguknál, és nem akarom, hogy önöktől is elkerüljön, de figyeljenek rá. Egy tizenhat éves tüdőnek nincs szüksége cigire, és egy fiatal lánynak sincs szüksége a bajra. Átérzem Lilly-Rose fájdalmát, hogy min mehet keresztül, mert én is elvesztettem a szüleimet, de máshogy is meglehet oldani, nem pedig úgy, hogy egy osztálytársának fájdalmat okoz.
- Köszönjük igazgatónő... - könnyebbült meg keresztanyám.
- Azonban! - tette hozzá még a diri, ami nekem nagyon nem tetszett. - Egy hétre felfüggesztem, hogy észre vegye magát. Nem hagyhatom büntetés nélkül az effajta viselkedést, főleg nem, egy amúgy rendes diáknál. Ez biztos segít majd neki, hogy felnyíljon a szeme.
Erre már csak egy mély levegőt vettem. Nekem itt már úgyis mindegy volt.

XxXxX

Ken's Pov

Idegesen álltam a szekrényem előtt és hol ki, hol be pakolgattam a könyveimet. Vártam. Vártam hátha megjelenik Lilly-Rose, hogy nincs semmi komoly. Vártam, hátha meglátom a keresztszüleit, amint megkönnyebbülten elhagyják az épületet. Vártam... Vártam a csodát. Nem akartam elhinni, és magam okoltam. Ha nem megyek be abba a hülye boltba, most nem fájna miatta a fejem. Nem értettem az igazgatónő miért nem kérdezi meg a szüleim, akkor anyám állíthatná, hogy... ja nem. Elfelejtettem neki odaadni, szóval, így is-úgy is benne lennénk a pöcegödörben. Éppen visszatettem az utolsó könyvem is, hogy újra kezdhessem az egészet, amikor valaki megragadott és a szekrénynek nyomott. A következő percben kék szemekkel találtam szemben magam, pontosabban Deboráhval.

- Eressz el! - próbáltam kiszabadulni.
- Nem eresztelek! Mi a titka a kékinek...ki Ő? - faggatott.
- Lilian Rosalynda Grey... - feleltem, mert nem tudtam mit akar hallani.
- Ezt tudom! De ezen belül. Mi történt vele? Kik a szülei? Miért a keresztszüleinél él?
- Semmi közöd hozzá! - vágtam a fejéhez.
- De igen is, sok közöm van hozzá! - morgott.
- Nagyon nagy barom lehetsz, ha azt hiszed, hogy mondok valamit róla. Ő a legjobb barátom, és nem árulom el miattad sem! Bemártottad olyanért, amiről nem tehet!
- Persze, hogy ezt tettem. És azt is tudom, hogy nem Ő volt, de remekül jött nekem. Most pedig beszélj, vagy megjárod! - fenyegetett.
Igazából nem értettem, hogy miért nincs senki a folyosón, elvégre szünet volt. Mérges voltam, hisz, amikor ez a hárpia megmutatta a foga fehérjét, akkor senki nem volt sehol. Ez a világmindenség tréfája akart lenni? Mert akkor közlöm: ez rohadtul nem vicces!
- Nem érdekel, ha megversz az sem, sosem árulnám el Lilly-Roset! - feleltem.
- Rendben... és mit mondanál, ha megpróbálnék csak egy rossz ujjal is hozzá érni? Akkor engednél? - mosolygott gúnyosan.
- Deborah, ha ezt tennéd, akkor Lilly-Rose beleépítene a falba... - válaszoltam.
Láttam, amint az arca egyre vörösebb lesz a dühtől, de, ami ezután jött, arra nem számítottam. Erőből gyomorszájon térdelt, majd a földre nyomott izomból. Nem volt elég, hogy a gyomrom fájt, még az orrom is jól bevertem, sőt, a szemüvegem is leesett, anélkül pedig vak vagyok.
- Lehetett volna szebb vége is Ken - mondta, majd a zsebembe nyúlt és éreztem, amint elveszi a pénzem. - Sajnálom, hogy nem lett. Ezt pedig elviszem, kárpótol a hülyeséged miatt.
Ám mielőtt elment volna, még belém rúgott. Hosszú pillanatokig alig bírtam megmozdulni, annyira fájt mindenem, aztán megpróbáltam feltornázni magam. Először csak térdeltem, az is nagyon fájt, de amúgy is, meg kellett keresnem a szemüvegem. Nem feküdt messze tőlem, de szomorúan tapasztaltam, amikor felvettem, hogy a lencséje berepedt. Tudtam, hogy ezért apám kitagad, és üvölteni fog, de nem tehettem semmit. Elrontottam, beláttam. Ahogy azonban megigazítottam a szemüvegem, akkor láttam, hogy véres a kezem, majd, ahogy magam alá pillantottam azt, hogy a föld is az. Vérzett az orrom, mert sikeresen betörtem.
- Ken?
Nem bírtam felnézni a hangra, csak a padlót figyeltem. Nem akartam, nem mertem, és nem is bírtam megtenni. Láttam, ahogy letérdel elém, de továbbra sem néztem rá, csak akkor, amikor felemelte a fejem, és mélyen a szemeibe néztem. Mirsy aggódó fekete szemei tele voltak könnyekkel, és láttam, hogy mindjárt sír.
- Ő volt? - kérdezett rá halkan.
- Nem árulhattam el Lilly-Roset... - feleltem csak ennyit.
- Ken... - próbálta megérinteni az arcom, de nem hagytam neki, hanem felálltam.
- Sajnálom Mirsy... - suttogtam ennyit, majd az igazgatói felé fordultam. - Sajnálom Lilly-Rose.
Ezután felkaptam a szekrényem elé lerakott táskám, majd kifelé vettem az irányt. Igazolatlan óra? Kit érdekelt, akkor és ott. Apám úgyis megöl, ha meglátja, hogy hogy kifogott rajtam egy lány. Amint a Nap sugarai elérték az arcom, hunyorítanom kellett. Októberhez képet elég meleg volt és még a Nap is tűzött. Mély levegőt véve indultam hazafelé, és csak arra tudtam gondolni, hogy ennyire még soha, senki nem alázott meg, mint Deborah. Ő ébresztett rá, hogy egy gyenge, csődtömeg vagyok...

XxXxX

Lilly-Rose's Pov

Amint a diri befejezte a papolást, és elmondta, hogy mit ajánl a nevelésemmel kapcsolatban a kereszt szüleimnek, kiléptünk az igazgatóiból, és elindultunk a kijárat felé. Pontosabban csak a kereszt szüleim, én még elmentem a táskámért. Nem akartam elhinni, hogy egy hétig nem jövök suliba, amiatt a kétszínű féreg miatt. A teremben már zajlott az óra, amikor benyitottam. Mr. Fararize, csak lesajnálóan pillantott rám, hihetetlen, hogy milyen hamar megtudta, hogy mi is történt. Nem foglalkoztam vele, csak a helyemhez léptem, felkaptam a táskám és elindultam kifelé. Hallottam, ahogy összesúgtak mögöttem, mindenki azt kérdezte a másiktól, hogy kicsaptak-e, de senki nem tudta a választ. Senki, csak én...

Amint kiértem, akkor lassan bezártam az ajtót, és lassú léptekkel indultam meg kifelé. Jobban körülnéztem. A repedezett, lila falak, a szekrények, a büdös felmosószag egy hétig kimarad az életemből, muszáj voltam jobban megnézni ezeket. A kopott padló fájdalmas koppanása, amint a cipőm találkozott vele... ezt is csak egy hét múlva hallom újra. Ekkor világosodott meg bennem, amire Ivelisse felhívta a figyelmemet. Pedig én tényleg elhittem, hogy nem lehet baj...
Az ajtóból még visszapillantottam. Az üres folyosó látványa annyira fájdalmas volt, hogy a szívem hasadt meg. Máskor bármit megadtam volna, hogy úgy hagyjam el az iskolát, hogy egy hétig ne is lássam, de nem ilyen körülmények között. Mindenki engem hitt rossznak, pedig én semmit nem tettem. Egy nagyot sóhajtva léptem ki az ajtón, majd a kocsink felé vettem az irányt. Beültem, bekapcsoltam a biztonsági övet, és elkezdtem kifelé bámulni az ablakon. Figyeltem, ahogy távolodik az iskola, miközben elindulunk, majd csak az utcát néztem. Gyakran kerültem bajba, ami után édesanyám meghalt, de alaptalanul sosem... de láss csodát, Deboráhnak hála sikerült.

*Visszaemlékezés*

Az igazgatói iroda előtt ültem, mellettem a nevelő szüleimmel, előttem pedig a lánnyal, akit megvertem. Ő csak szipogott, az anyja meg vigasztalta. Olyan szánalmas, Ő kezdi az egészet, és még az Ő anyja van felháborodva, hogy megtéptem az aranyszaró gyerekét.

- Ms. Grey - szólalt meg a titkárnő. - Az igazgató asszony várja.
Csak sóhajtottam egyet, majd beléptem a diri irodájába. Mint mindig, most is az a büdös parfümszag fogadott, amitől a hányinger is elkapott. Fintorogva ültem le, mellém pedig a nevelő szüleim. Az igazgatónő elegánsan, kihúzva magát ült előttünk és megvetően nézett ránk.
- Mr. és Mrs. Johnson, Lilian kisasszony ismét megverte egy osztálytársát - vágott rögtön a közepébe.
- Annyira sajnálom Mrs. Potter, nem tudom mi üthetett Lilianbe... - szólalt meg a nevelőanyám.
- Az, hogy a velejéig romlott! Amióta itt van, terrorban tartja az osztálytársait és folyton verekszik. Ráadásul már dohányzáson is rajta kapták! Komolyan ez kell egy tizenöt éves lánynak? Komolyan? - akadt ki a diri.
- Nem, de nem is tudtunk róla, hogy Lilly cigarettázik - vette át a szót nevelőapám.
- Ez elég baj! Hát milyen szülők maguk? - szidta a nevelő szüleim a diri.
- Nevelőszülők... - szóltam közbe.
- Tessék? - kérdezett vissza az igazgatónő.
- Nevelőszülők! - emeltem fel a hangom. - Tudja, hogy meghalt az anyám, hogy nincs apám, ahogy az osztálytársaim is, az a barom mégis szidta az anyám! Érti? Lekurvázta és nekem ezt hagynom kellett volna? Nem, neki estem. Felvállalom, megvertem, de nem is bánom, mert megérdemelte! És megteszem ezt, akárhányszor csak kell...
- Lilian Rosalynda Grey, ki van csapva!

*Visszaemlékezés vége*

Ezután persze még vagy öt percig sorolta a vádakat, majd amikor hazamentünk, akkor a nevelő szüleim is visszavittek a gyámhivatalhoz, mert bukásnak tartották, hogy kicsaptak az iskolából. Engem persze hidegen hagyott, és máig nem bánom. Sokkal nagyobb csalódás lett volna, ha a Sweet Amorisból csapnak ki, mert ott nem tettem semmit. Ráadásul azt a helyet szerettem, míg a régi iskolámtól a falra másztam. Arra eszméltem fel, ahogy keresztapám behúzza a kéziféket, majd ahogy kinyitja a kocsi ajtót. Nem ültem ott sokáig, hamar beléptem a házba, elsőnek. Ám, sajnos kereszt szüleim is ott voltak, így nem tudtam felmenni a szobámba.

- Lilly-Rose, beszélnünk kell! - szólt rám komolyan keresztanyám.
- A leszidást kihagyhatjuk kaptam elég fejmosást már - sóhajtottam.
- Szerinted ez ilyen vicces? - emelte fel a hangját keresztapám. - Ki is csaphattak volna Lilly-Rose, és akkor jól néznénk ki! Sőt, ha a diri úgy akarná, akkor el is vehetnének tőlünk. Ezt akarod?
- De hát nem is én voltam! Amber és a barátnői öntötték a vizet Deborah fejére! - lábadt ismét könnybe a szemem.
- Akkor miért téged nevezett meg? - kérdezett vissza keresztanyám. - Csak van valami alapja!
- Igen, utál engem, mert vetélytársnak tart. Elakarja vinni Castielt, de én nem akarom, hogy ezt tegye... azért is hívtam át tegnap a srácokat, hogy kitaláljunk ellene valamit...
- Micsoda? - szakított félbe keresztapám. - Azt mondtad sulis dolog...
- Igen, de az is. Ben bácsi, ne higgy az igazgatónőnek, se Deboráhnak. Miatta kellett annak idején elhagynunk anyával Amerikát! Az egész az Ő és az anyja hibája...
- Jaj, Lilly-Rose... - sóhajtott keresztanyám.
- Tényleg, semmi közöm az egészhez, csak rosszul sültek el az események... - vettem visszább a hangom.
- Lilly-Rose - szólalt meg ismét keresztapám. - Ha valóban semmi közöd az egészhez, akkor sem tehetünk semmit. Húzd meg magad inkább. Ismerem Deboráht, és tudom, hogy keresztbe tett Lindseynek, és csak azt tanácsolom, hogy húzd meg magad. Nem csaphatnak ki, mert akkor elvesznek tőlünk. Te sem akarod ezt, ugye?
- Nem... - motyogtam.
- Akkor most húzd meg magad, és ne keresd a bajt. És kérem a maradék cigid. Azt sem szeretném meglátni még egyszer a kezedben!
Csak sóhajtottam, majd előhalásztam a táskámból a félig üres cigis dobozt. Ben bácsi rosszallóan nézett rám, majd zsebre tette a bagóm. Ezután megfordultam, hogy felmehessek a szobámba, és megláttam, a sápadt keresztanyám. Megijedtem, mert nem nézett ki jól.
- Agatha néni, minden oké? - néztem rá aggódva.
- Nem érzem túl jól magam... - ingatta meg a fejét, majd elindult a mosdó felé.
Amikor beért, hallottam, hogy hányni kezd. Ben bácsi rögtön utána szaladt, én pedig úgy éreztem, jobb, ha felmegyek a szobámba. Amikor beértem, akkor bezártam az ajtót, a táskám meg egyszerűen a földnek vágtam. Elegem volt Deboráhból, és a kis játékából, hogy miatta már a kereszt szüleimnek is megingott a bizalma bennem. Egyszerűen ledobtam magam az ágyamra és énekelni kezdtem. Kiénekeltem magamból az idegességem.

Igen, én tettem!
Hogy ilyen lettem,
De te vagy a legjobb a rémmesében!
Beléd oltott,
párnákba fojtott
Indulatoknak bűvöletében.

Tudod, ez átok,
Hogy beléd látok,
De te naiv voltál, hogy nem veszélyes!
Most meg egy gödörben állsz
És így nyugtatnak:
"hidd el, semmi személyes!"

Földet rá!
Bort, Békét, Boldogságot!
Bank által van hitelezve,
Cenzúrázva az világ szép,
A gonosz győz, a hős lesz kibelezve!
Mert egy Isten így lesz mókás
És egyszerre tragikus
Mint egy "Dühös gyerek a nagyítóval
verzusz a hangyák" konfliktus!

Gyere szépség,
Te belülről fakadó éhség!
És odacsalogatnak mézzel!
Nyúlnak a bőrök, ordít a főnök,
Pár nap és te is
Pocsékul nézel!

Besúg az ármány,
Terjed a járvány,
És már senki sincs jó börben.
A lámpánál zombi kéreget,
Aztán visszamászik a földbe!

Ahogy mindenki ég ...
Bort, Békét, Te tűzmartalék!
Földet rá!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Dobjunk földet rá,
Hogyha ennyit ér!
Cenzúrázott világ,
Senki nem lát, nem hall,
Nem beszél!
Földet rá!
Mert egy Isten így lesz mókás
És egyszerre tragikus
Mint egy "Dühös gyerek",
Meg ez a kurva konfliktus!

Ezután megfordultam, és beletemettem a párnámba a fejem. Reméltem, hogy megfulladok.

XxXxX

Mirsy's Pov

Éppen a házim próbáltam megírni, amikor csöngettek. Lassan álltam fel, egy mély levegőt véve, majd elindultam az ajtó felé. Nagyon rosszul éreztem magam a korábban történtek miatt, jó formán azt sem tudtam, hogy mi van Lilly-Roseal. Írtam neki facebookon, illetve küldtem neki SMS-t, de nem válaszolt. Abban reménykedtem, hogy eltiltották a géptől, és ezért nem válaszol. Ekkor értem el az ajtóhoz, amit ahogy kinyitottam, Kennel találtam szembe magam. A szemüvege repedt volt, az orra pedig feldagadt. Kissé ijesztő volt a látvány.
- Ken!? Jobban vagy? - aggodalmaskodtam.
- Igen, csak... - kezdett bele habozva.
- Csak? - sürgettem, mert aggódtam miatta.
- Elmegyek a suliból.
- Mi? - döbbentem le teljesen.
- Elmegyek. Apám másik iskolába visz...
- De...találkozunk még, ugye?
- Remélem. Minden esetre, ezt neked hoztam.
Nem akartam elhinni, amikor lenéztem. A kezében az a plüssmaci volt, amit előző nap kinéztem. Megvette nekem, pedig drága volt. A szemeim ismét könnybe lábadtak, és úgy néztem fel rá.
- Istenem Ken, köszönöm! - öleltem át.
- Semmiség Mirsy - mosolygott, majd kicsit eltolt magától és egy puszit nyomott a számra.
Teljesen ledöbbentem, és el is pirultam. Nem tudtam, hogy reagáljak rá.
- Most mennem kell. Hiányozni fogsz - felelte szomorúan.
- Te is nekem Ken... - néztem rá szomorúan.
Erre már azonban nem mondott semmit, csak elfordult, és elindult. De én nem hagyhattam, hogy így menjen el, muszáj volt elmondanom neki, amit éreztem, ami nyomta a lelkem. Minden bátorságom összeszedtem, és felkiáltottam.
- Szeretlek Ken!
... de már nem volt sehol. Gyorsan bezártam az ajtót, majd berohantam a szobámba. Ott a falnak támaszkodva leültem, és a macit kezdtem nézni. A könnyeim is kicsordultak. Deborah elvett tőlem egy olyan embert, akit szerettem.

XxXxX

Lilly-Rose's Pov

A füzetemben írogattam, éppen egy új dalt, amikor hallottam a csengőt. Olyan szinten nem izgatott ki az, hogy nem is foglalkoztam vele.
- Lilly-Rose, vendéged van! - kiáltott fel keresztapám.
Nem kicsit döbbentem meg, de kíváncsi is voltam, így letettem a füzetem és lementem. Először Castielre számítottam, vagy a lányokra, így nem ksi meglepetés volt számomra, amikor Kent láttam meg. A szemüvege el volt törve, az orra be volt dagadva, Ő maga pedig nagyon szomorú volt. Ijedten mentem közelebb, és ekkor láttam meg az autójukat a ház előtt.
- Ken! Mi történt? - néztem meg jobban.
- Deborah - felelt csak ennyit.
- Megölöm! - morogtam.
- Nem kell - ingatta a fejét.
- De igen, kell! Nézd meg mit tett veled Ken... - néztem rá szomorúan.
- Ne foglalkozz velem, úgyis elmegyek a suliból.
A szavai szinte kegyelemdöfésként értek. Nem elég, hogy hamisan lettem megvádolva, a keresztanyám beteg, mindenki gonosznak néz, a legjobb barátom elmegy. Addig bírtam, ott kicsordultak a könnyeim.
- Mi? Nem mehetsz el Ken... - szipogtam.
- Apám, amikor megtudta, hogy ezt egy lány tette velem, és még a pénzem is elvette, azt mondta, ez nem mehet így tovább. Szóval visszamegyünk Franciaországba, és ott katonai iskolába fogok járni.
- Ken... - néztem rá szomorúan.
- Sajnálom Lilly-Rose - sóhajtott, majd átölelt. - Még biztos találkozunk...
- De Ken, nem mehetsz el! - ingattam a fejem és szorosan magamhoz öleltem.
- Muszáj. Ma rádöbbentem, hogy milyen gyönge vagyok, mert még magam sem tudtam megvédeni. Akkor hogy tudnálak megvédeni téged, vagy Mirsyt, ha kellene? - kérdezett rá, majd éreztem, hogy valamit a kezemre rak.
Lepillantottam, és teljesen ledöbbentem. Egy bőrből font karkötő volt, szép fekete színű, amin egy L betű lógott. Ezután az Ő karjára pillantottam, amin egy ugyanilyen karkötő volt, csak barnában, rajta egy K betűvel.
- Barátságkarkötő. Tudom, béna, de akartam valamit adni - mosolygott rám.
- Ó, Ken...köszönöm! - öleltem át szorosan ismét.
- Semmiség - ölelt vissza. - De most mennem kell, hosszú út vár még rám. De megígérem, visszajövök még... miattad és Mirsy miatt.
Meg sem várta, hogy elköszönjek, hanem elindult, és beült a kocsiba. Onnan még intett, majd elmentek. A szívem darabokra tört. Eddig bírtam, berohantam a nappaliba, az asztalon lévő cigis dobozból kivettem egy szálat, felkaptam az öngyújtóm, majd kirohantam a házból. Az ég dörgött és már szemelt az eső, de nem érdekelt, csak rohantam. Sírtam és rohantam, míg egy sikátorhoz nem értem. Ott bevackoltam magam egy kuka mellé és sírni kezdtem. Minden bánatom a felszínre tört, így keservesen zokogtam. Nem érdekelt ki hallja, vagy ki lát, mert akkor már nem érdekelt semmi. Időközben az eső is szakadni kezdett, de én csak felkaptam a kapucnim és tovább zokogtam. Ezután elővettem a cigim, amire rágyújtottam, és szívni kezdtem. Nem érdekelt, hogy meglát-e valaki. Tényleg nem érdekelt semmi. A legjobb barátom itt hagyott, amiatt a kurva miatt, és ez nagyon fájt. A támaszom visszament Franciaországba. Nélküle, már én sem akartam maradni...
Idegességemben beleharaptam az ujjamba, míg vérezni nem kezdett, majd felírtam a falra:
Deborah Star, ezért még megfizetsz!
Hiába esett az eső, nem jött le a felirat. Ott maradt, ahogy az én agyamban is. Akkor és ott megfogadtam magamnak, ha bele is döglök, nem hagyom, hogy Deborah ezt megússza.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jo lett hamar folytasd!! :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett!a végén már könnyes lett a szemem.Nagyon várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Bocsi, ha megsirattalak ^^ Igyekszem folytatni :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. A blogod olyan mint egy drog! Ha nem kapod meg, beleőrülsz! Szal' siess mert megőrülök! :)

      Törlés
    2. Értettem :D Igyekszem folytatni :)

      Törlés