2015. február 20., péntek

Egy kiesik, kettő marad

Miután minden banda leszerepelt a zsűri félrevonult megbeszélni, hogy kit juttassanak tovább és kit nem. Hosszabb volt a verseny, mint azt gondoltuk, de végül is, jól elszórakoztattuk magunkat. Énekeltünk, táncoltunk, beszélgettünk a többi bandával, ráadásul Kent is sikerült elérnem, így míg a zsűri a sorsunkról döntött, én és a lányok a kihangosított telefonba beszéltünk.
- Az elmondottak alapján, biztos érdekes lehetett a verseny - szólalt meg.
A hangja egyre férfiasabb lett, ami annyira fura volt. Kentint én egy vékony hanggal szoktam meg, így érthető, ha nagyon is feltűnt a változás. Még nem mutált teljesen, de így is elég mély volt. Elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha befejezi a hangja a változást.
- Hát, igazából az volt. Kicsit... vagyis nagyon izgultunk, de így visszatekintve, nem szerepeltünk rosszul - válaszolta Mirsy.
- Sajnálom, hogy nem lehettem ott, pedig tényleg kíváncsi voltam rátok - válaszolt Ken.
- Na, majd ha híresek leszünk, akkor te VIP jegyet kapsz kárpótlásul! - poénkodott Yasmin, amire mindannyian felnevettünk.
- Hűha! Autogramot is kapok esetleg? - kérdezett rá a barátom, és bár nem láttam az arcát, mégis, magam előtt láttam a cuki mosolyát.
- Dedikált fotókat! - válaszolta vihogva Ivelisse.
- Yay! Mindenki irigy lesz rám! - nevetett fel Ken.
- Csak el ne add a sok cuccot - hajolt közelebb Jennalie.
- Ó, pedig már azt hittem gazdag leszek... - tettette a szomorúságot a fiú.
Erre el kellett mosolyodnom, majd egy mély levegőt vettem. Kicsit közelebb hajoltam a telefonhoz, majd francia nyelven szólaltam meg. Nem akartam, hogy a lányok értsék, hogy miről van szó.
- Ken, légy velem őszinte... Milyen ott? - kérdeztem halkan, a lányok pedig kíváncsian néztek rám.
- Hát őőő... ha úgy vesszük, akkor egész jó. Itthon vagyok, szereztem pár havert, meg hát, egész jó iskola. Sok mindenre megtanít - kezdett bele az anyanyelvén.
- Bántanak? - kérdeztem rá halkan arra, amitől a legjobban tartottam.
- Amikor idejöttem, akkor volt rá példa - kezdett bele abba, amit nekem olyan nehéz volt hallani. -, de ma már nem bántanak.
- Ken... - sóhajtottam egyet.
- Lilly-Rose, ne aggódj miattam! Jól vagyok. Inkább magad miatt kéne aggódnod, hisz Deborah is ott van.
- Igen, de...
- Semmi de! Vigyázz magadra és a többiekre. Castielt pedig tojd le! Nem szeretlek sírni látni, hallani meg mégannyira sem.
- Rendben... - sóhajtottam, mert nem ment ez olyan könnyen.
- Nekem azonban mennem kell, negyed óra múlva edzés, és nem akarok késni. Sziasztok lányok, öröm volt beszélgetni!
- Szia Ken! - köszöntek a lányok egyszerre.
- Vigyázz magadra - köszöntem el halkan.
- Te is Lilly-Rose. És sok sikert!
Aztán letette. Csak egy mély levegőt vettem és eltettem a telefonomat. Hirtelen csönd lett, eléggé kínos csönd. Nem tudtunk mit mondani. Én legalábbis képtelen voltam. Amikor el kellett búcsúznom Kentől, olyan volt, mintha a szívem egy darabját kitépték volna. Nem szerelem, csak erős kötődés... Ken az én sosem volt testvérem, a támaszom, a legjobb barátom... és oly távol került tőlem. Éreztem, hogy szemem megtelik könnyekkel, de nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Akkor és ott nem. Egy mély levegőt vettem, majd kimentem a mosdóba, hogy kicsit felfrissítsem magam. Ahogy beléptem, azonnal a csaphoz mentem, ahol kicsit megmostam az arcomat. Így legalább, ha valaki rám nézett, nem gondolta egyből azt, hogy sírok, csak, hogy vizes az arcom.
- Ó, Deborah... hogy tehettél ennyire tönkre? - kérdeztem magamtól, majd ismét leöblítettem az arcomat.
Kicsit jobban belegondoltam a dolgokba. Olyan jó életem volt itt, hisz megérkeztem, aztán rögtön jött a kis vörös és minden bajomat elfelejtette velem. Ezután barátokra leltem, sőt, még közelebb kerültem Castielhez... aztán jött Deborah. Ő, aki mindent tönkretett, Ő, aki nem ért máshoz, csak a szarkavaráshoz, Ő, aki másra sem vágyik, csak a hírnévre, Ő, aki tehetséges... Gyöngének és tehetetlennek éreztem magam a sokadik alkalommal. Valahogy úgy éreztem, hogy a zsűri engem nem juttat tovább, Őt pedig igen. Egy mély levegőt vettem ismét, majd kimentem a mosdóból, de ma már azt kívánom, bár megmostam volna még egyszer az arcom. Kint ugyanis az a látvány fogadott, hogy Castiel éppen készül lesmárolni Deboráht... vagy fordítva? Nem is tudom, de a lényeg ugyanaz.
Nem bírtam ezt nézni, sőt, éreztem, hogy hamarosan újra bőgök. Így hát kikerültem őket, és visszasiettem. Odabent az a látvány fogadott, hogy Nath és Ivelisse beszélget, Lysander Jennalievel félrevonult és Yasmin Arminnal smárol. Ők legalább boldogok. Még Mirsy is mosolygott, első sorban rajtuk, de láttam a szemében  a bánatot is, ami miatt rettentően megsajnáltam. Átéreztem a fájdalmát. Egy mély levegőt vettem, felkaptam a gitáromat az ölembe és pengetni kezdtem, csak úgy szórakozásképpen.
- Mit a baj Lilly-Rose? - nézett rám Mirsy, mert szerintem rájött, hogy nincs minden rendben.
- Semmi, jól vagyok... - hazudtam és tovább szórakoztattam magam a zenémmel.
- Tudod, mit? Énekeljünk! - fordult velem szembe. - Az mindig felvidít minket.
Erre el kellett mosolyodnom. Tudniillik, Mirsynek egyáltalán nem volt énekhangja, így nagy dolog volt, hogy velem akart énekelni. Hát nem mondtam ellent neki, hanem rákezdtem egy dalra, ami akkor a leginkább tükrözte a lelki világomat.

Emlékszem, néhány 
Évvel ezelőtt
Valaki azt mondta,
Hogy figyeljek oda,
Mikor eljön a szerelem.

Odafigyeltem!

És te erős voltál,
Én meg nem,
Az én illúzióm,
Az én hibám.

Figyelmetlen voltam,
Elfelejtettem,
Elfelejtettem...

És most, amikor mindennek vége,
Nincs már mit mondani.
Elmentél, és nagyon könnyen nyertél.
Előre mehetsz elmondani nekik!

Mondj el mindent,
Amit tudok,
Kiáltsd el a tetőről,
Írd ki az égboltra.

Minden, amink volt,
Már elveszett,
Mond el nekik,
Hogy boldog voltam,
És most a szívem összetört,
Az összes sebem nyitott.

Mondd el nekik, hogy
Amiben reménykedtem,
Az
LEHETETLEN!

Elmúlik a szerelem, 
Ez nehéz,
Beleesni az árulásba
Még rosszabb,
Törött bizalom és
törött szívek, tudom.

Azt hinni, hogy minden, 
Ami kell neked, ott van,
Bizalmat építeni
Szerelemre és szavakra,
Az üres ígéretek elkopnak, tudom

És most, amikor mindennek vége,
Nincs már mit mondani.
És ha befejezted a kínzásomat
Előre mehetsz elmondani nekik!

Mondj el mindent,
Amit tudok,
Kiáltsd el a tetőről,
Írd ki az égboltra.

Minden, amink volt,
Már elveszett,
Mond el nekik,
Hogy boldog voltam,
És most a szívem összetört,
Az összes sebem nyitott.

Mondd el nekik, hogy
Amiben reménykedtem,
Az
LEHETETLEN!

Emlékszem, néhány 
Évvel ezelőtt
Valaki azt mondta,
Hogy figyeljek oda,
Mikor eljön a szerelem.

Odafigyeltem!

Mondj el mindent,
Amit tudok,
Kiáltsd el a tetőről,
Írd ki az égboltra.

Minden, amink volt,
Már elveszett,
Mond el nekik,
Hogy boldog voltam,
És most a szívem összetört,

Amiben reménykedtem,
Az
LEHETETLEN!
Lehetetlen...
Lehetetlen...
Lehetetlen...

LEHETETLEN!

Mirsy nem hazudott, tényleg énekelt velem. Első sorban csak a refrént, de ez is valaminek számított. Sőt, a végére azt vettem észre, hogy egész sokan énekelnek velem, illetve mire befejeztem a dalt, addigra már Castiel is figyelt engem. Felismerte magát vagy sem, a dal róla szólt. A végén egy nagyobb tapsot kaptam, amire csak elmosolyodtam, majd letettem a gitáromat magam mellé és a lányokat kezdtem figyelni. Őnekik leesett kiről szólt a dal.
- Minden versenyzőt kérünk a színpadra! Megkaptuk a végeredményt! - lépett be egy fiatal srác.
Erre nem felelt egyikünk sem, csak szépen elindultunk. Én mindvégig csöndben voltam, míg mások hangoskodtak. Nem akartam beszélgetni senkivel. Aztán kiálltunk a színpadra és jött a feszült csönd.  A zsűri arcáról nem lehetett mit leolvasni. Kissé meg is ijedtem ettől.
- Nos, most, hogy mindenki itt van, el is kezdenénk - kezdett bele a dagi bácsi. - Mindnyájuk előadásával elégedettek voltunk, de mivel a legjobbat keressük, CSAK a legjobbak juthatnak tovább. Iskolánként mondjuk, hogy kiesik ki és ki marad.
Ez hosszúnak ígérkezett, mert voltunk vagy százan, és hát a Sweet Amoris nem éppen az elején volt, ugyanis betűrendben haladtunk. Láttunk eközben boldog arcokat és szomorúakat, illetve rájöttünk, hogy nem éppen kíméletes a zsűri.
- Blue Lemonade - szólítottak minket, mire előrébb álltunk.
Ekkor a szót már átvette Spencer, akinek mélyen a szemeibe néztem. Bár kívülről határozott voltam, belül igenis, megvoltam rémülve. Tekintetem találkozott a férfiéval, aki hosszasan tanulmányozott, ahogy én is Őt.
- Van még hova fejlődnötök - szólalt meg végül, hosszas hallgatás után. -, de már így sem vagytok semmik. Csajok, továbbjutottatok!
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, elfelejtettem minden bajomat, és szinte sikoltottam egyet örömömben. Hatalmas dolognak éreztem, hogy én, Lilian Rosalynda Grey, a néhai Lindsey Murdok lánya, továbbjutottam. Átöleltem a lányokat és így örültünk egymásnak. Bár az kicsit lelombozott minket, amikor a zsűri folytatta és Castielék kiestek, de Deborah továbbjutott. Az álnok boszorkány... ezek szerint a harcnak korán sincs vége.

XxXxX

A cuccaimat pakoltam össze, illetve öröm könnyeimet törölgettem, amikor keresztanyát és keresztapát pillantottam meg felém közeledni. Agatha néni azonnal a nyakamba vetette magát és szorosan át is ölelt, ahogy én is Őt. Nagyon jól esett, hogy végig ott voltak velem.
- Manó, olyan csodálatosak voltatok! - tartott el magától, majd mélyen a szemeimbe nézett.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Édesanyád most nagyon büszke lenne rád... - simította meg az arcomat Agatha néni, és láttam, hogy majdnem sír.
- Tudom - feleltem és átöleltem újra.
- Agatha? Benjamin?
A hangra feleszmélve engedtem el keresztanyám, aki kíváncsian fordult meg. Mögöttük Spencer állt, és igencsak meglepődött. Mondjuk kereszt szüleimről is ez volt az elmondható.
- Spencer... - jegyezték meg egyszerre.
- Hát ti, hogy-hogy itt? - nézett végig rajtuk.
- Lilly-Roset kísértük el. Mi vagyunk a gyámjai - szólalt meg Ben bácsi.
- Lilian? - nézett rám teljesen ledöbbenve. - Lindsey kislánya?
- Honnan ismeri az anyámat? - kerekedett el a szemem, és nem kicsit ijedtem meg.
- A gimnáziumból - felelte gyorsan. - Részvétem kölyök.
- Köszönöm... - hajtottam le kissé a fejem.
- Spencer, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte Ben bácsi, egyenesen a férfi elé lépve.
A zsűritag csak bólintott, majd még egyszer végigmért, ezután pedig keresztapám után ment. Nem is tudtam mit gondoljak róla. Kezdett nagyon rossz előérzetem támadni.

Ben's Pov

Amint elég távol értünk Agathatól és Lilly-Rosetól, szembe álltam Spencerrel. Nem kis düh fortyogott bennem miatta.

- Mit keresel itt? - kérdeztem rá dühösen.
- Zsűritag vagyok - felelte kissé flegmán.
- Ha nem mondod... - forgattam meg a szemeimet. - De nem erre céloztam. Menedzser vagy, miért pont itt ücsörögsz abban a poros kis székben?
- Elfogynak a tehetségek, legalábbis akik hozzám jönnek, nem elég jók - felelte. - Azért vagyok itt, hogy ha a tehetség legkisebb szikráját is meglátom, akkor felkarolhassam az illetőt és vihessem magammal, hogy sztárrá tegyem. És hát ez a Blue Lemonade... főleg a front asszonya...
- Hagyd békén Lilly-Roset! - szóltam rá idegesen.
- De hát Ő a lányom! - vágta rá mérgesen.
- A lányod? Amikor megszületett, akkor foglalkoztál vele két hónapot, majd leléptél, hogy neked fontosabb a munkád! Ott hagytad Lindseyt, aki egyedül nevelte... mond, hányszor látogattad meg Lilly-Roset azután, hogy kiléptél azon a kibaszott faajtón? - emeltem fel a hangom, mert nem kicsit lettem ideges.
- Egyszer sem... - motyogta.
- Na látod! Azt se tudja ki vagy...
- Nem volt időm látogatni...
- Nem volt időd? Azért Lindsey temetésére volt pofád elmenni, de a lányodra akkor is szartál!
- Lilian nem tudhatta meg, hogy ott vagyok... - kezdett védekezni.
- Lilly-Rose - javítottam ki. - És miért? Szüksége lett volna rád...
- Mert... mert nem... - sóhajtott. - És Lilly-Rose? Nem azért adtam neki anno a Lilian nevet, hogy ilyen hülye becézést kapjon...
- A húgomnak tetszett, ezért kezdte el így szólítani. És neked nincs beleszólásod a nevébe, mert nem voltál ott, amikor így kezdte szólítani és nem beszélted le. Most pedig szállj le Lilly-Roseról, amíg szépen mondom!
- De tehetséges, te is tudod. Lindsey hangját örökölte, nem lenne jó, ha kárba veszne. És amúgy is, ha elmondom neki, hogy ki vagyok, biztos jönne velem...
- Nem! - szóltam rá.
- Joga van tudni, hogy ki vagyok! - háborodott fel.
- Ez igaz, de most még nem - sóhajtottam. - Nézd Spencer, Lilly-Rosenak fontos ez a verseny, de ha elmondod neki, hogy ki vagy, akkor képtelen lesz koncentrálni, és nem tudja megnyerni a versenyt, ami teljes letargiába bocsájtja. Legalább, amíg tart a verseny, addig tartsd a szád.
- Rendben van... - bólintott rá lassan.
- De addig egy szót se neki! - szóltam rá, majd elfordultam és otthagytam egyedül.
Lilly-Rose nem tudhatta meg, hogy az apja az egyik zsűritag. Még nem állt rá készen.

XxXxX

Lilly-Rose's Pov

2014.11.24.
Sweet Amoris gimi

Lassan sétáltam ki a gimiből, és indultam volna haza. Korán végeztem, mint minden hétfőn, de a többiek sajnos nem tartottak velem, mert nekik még órájuk volt. Egész nap fogadtam a gratulációkat, legnagyobb meglepetésemre pedig, Deborah egy szót nem szólt hozzám egész nap. Úgy éreztem, hogy lassan helyreállnak a dolgaim. Ám egy újabb titokzatos személy lépett az életembe, az a bizonyos Spencer, akit nem tudtam hova tenni. Keresztapa azt mondta, hogy anya által ismerte meg, és tudtam, hogy nem hazudik, de azt is, hogy nem mond el mindent. Ki kellett derítenem, ki is Ő igazából.

Ahogy ezen gondolkodtam, Castielt pillantottam meg. A suli mellett ült egy padon és várt valakit. Igyekeztem nem ránézni, hisz abban a hitben ringattam magam, hogy Deboráht várja. Ám, ahogy mellé értem, felállt és szembe állt velem. Nagyon megijedtem, nem tudtam mit akarhat.
- Én csak... szeretnék gratulálni - szólalt meg, mintha olvasott volna a gondolatomban.
- Köszönöm... - feleltem, majd igyekeztem kikerülni, de éreztem, amint erősebben megragadja a karomat hogy ne mehessek el.
- LiRo... - szólalt meg halkan. - Én sajnálom...mindent...
Erre nem mondtam semmit, csak megálltam. Nem értettem mi van, hisz pár napja még Deboráht csókolgatta, ekkor azonban tőlem kért bocsánatot.
- Megbocsájtasz? - kérdezett rá.
- Nem tudom... - suttogtam.
- Miért nem tudod? - döbbent le teljesen.
- Miért? - kérdeztem rá halkan, majd idegesen kiáltottam. - Miért? Először is hazudsz nekem az exedről, aztán féltékenynek tartasz azért, mert megakarlak védeni, majd fenyegetni kezdesz, aztán izomból nekem baszol egy kosárlabdát, végül lesmárolod a szemem láttára az exed... aztán még olyat kérdezel, hogy miért...
- LiRo... - nyögött fel.
- Ne LiRo-zz nekem! Castiel, tudod, hogy szeretlek, tudod, hogy bármit megtennék érted, mégis bántasz! Miért eszed ezt velem? - kérdeztem rá, miközben kibuggyantak a könnyeim.
- Belátom, hibáztam, amikor nem hallgattam meg a te verziódat, de...
- Ott az a "de"... - szipogtam.
- Összezavarodtam... - sóhajtott.
- Ennyi? Összezavarodtál? - kiáltottam.
- Igen, összezavarodtam... Jaj LiRo, most mi bajod van? - nyögött egyet ismét.
- Mi bajom? Komolyan kérded, hogy mi bajom? Te vagy a bajom Castiel Graham! Te! - mutogattam rá és egyre keservesebben sírtam. - Szeretlek, de te csak bántasz... és nem értem mi rosszat tettem ellened... És tudod mit? Elegem van! Elegem van, hogy miattad sírok minden nap! Hogy fáj ha rád nézek! Szóval tudod mit? Szállj ki az életemből!
- LiRo... - nézett rám teljesen megrökönyödve.
- Hagyj békén! - üvöltöttem, majd megnémultam a sírástól.
Kiadtam minden bánatom, ami az elmúlt egy hónapban zavart. Castiel fejéhez vágtam, amit kellett, a többit meg kibőgöm magamból. Azt hittem a vörös majd fogja magát és elmegy, de meg kellett lepődjek. Castiel ugyanis odalépett hozzám és átölelt. Átölelt szorosan és védelmezően. Normális ember eltolta volna, de én nem ezt tettem. Én a vállába temettem a fejem és úgy sírtam. Be kellett lássam, hogy nélküle képtelen lennék a boldogságra, így csak öleltem magamhoz és bőgtem. Erre volt nekem szükségem igazán. Amikor már nagyjából megnyugodtam, akkor Castiel megfogta az államat és felemelte, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Komolyan mondtad, amiket gondoltál? - kérdezte halkan.
Nem feleltem, csak bólintottam. Láttam a szemében a csalódottságot, majd egy mély levegőt vett. Ekkor azt hittem, hogy ott hagy, de ismét meg kellett lepődnöm. Ekkor ugyanis szorosan átölelt, majd a következő pillanatban azt éreztem, hogy megcsókol...
... Megcsókolt és tudjátok mit? Jó volt! A puha ajkait, ahogy az enyémnek érintette, teljesen megborzongtam. A bizonyos lepkék elkezdtek a gyomromban röpdösni, és én teljesen elpirultam. Amire vágytam, megkaptam. Ezután éreztem, ahogy Castiel elenged, majd mire feleszméltem, Ő ismét engem figyelt.
- Én is szeretlek LiRo...
Erre a szívem nagyot dobbant és magam sem tudtam, hogy mit mondjak. Összezavarodtam. Szombaton még Deboráht csókolgatta, akkor pedig engem. Mindkettőnkkel csak játszana?
A következő emlékem pedig az, hogy kinyitom a szemem és az ágyamban fekszem. Csak egy álom lett volna? Nem is csókoltam meg Castielt? Nem is kért tőlem bocsánatot? Annyira betegesen vágytam arra az egy bocsira, hogy ilyeneket álmodom? Egy mély levegőt vettem, majd felültem, de ekkor jött a hideg zuhany. Nem a saját ágyamban feküdtem.

18 megjegyzés:

  1. Mivaaaaaaaaaaaan????:DDDDDDDDDDDDDD
    Am rohadt jo lett, most ossze zavartal siess a folytatassal!!!!:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :D Igyekszem folytatni, és abban a részben mindenre meglesz a magyarázat (hol van LiRo és miért, és mi az oka Castiel viselkedésének) :) ;)

      Törlés
  2. CASTIEL!!!!! Te perverz disznó!! XDXD (vagy csak én gondoltam rosszra? O.o)
    amúgy zsír, pedig nem vagyok Castiel fan :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, miközben írtam nekem is támadt pár perverz gondolatom :D

      Törlés
  3. Neeeeee nem hagyhatod itt abba neeee *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat :D De kell ilyen lezárás is ^^ De sietek a folytatással :D

      Törlés
  4. FOLYTASD MOST EZ PARANCS!!:$ WOOOOOOOOOW!!!!!ÁLLATI LETT FŐLEG A VÉGÉN EZ A CSAVAR x.x
    #siess
    Ölel:
    Shofy n.n

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, a következő résznek megvan az eleje, de tovább még nem haladtam, viszont igyekszem majd vele :D Örülök, ha tetszett ^^
      Ölel,
      Tori

      Törlés
  5. Juj.. kíváncsi leszek Deborah mit fog szólni,remélem majd felrobban. :D Jó lett nagyon ez a rész is. Remélem nem sokára jön a folytatás is. ^^ Csak így tovább! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igyekszem minél hamarabb hozni a folytatást, amiből majdnem minden kiderül :)

      Törlés
  6. Szia ide is kiírom! Szeretnélek meghívni, a blogomon rendezett blogversenyre https://lolitha-elete.blogspot.hu :) Nagyon jó a történeted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Még átgondolom :) Vagyis még pont most jön majd egy olyan rész, amit betudnék tenni az egyik kategóriába, ha sikerül azzal kész lennem, akkor azzal "nevezek", ha nem, akkor majd egy másik jelenettel ^^

      Törlés
  7. Bírom, hogy azon senki nem pörög, hogy Spencer valójában kicsoda xD
    Jó lett :3 Még mindig imádom, ahogy írsz :3 <3 Hozd a folytatást hamar!!!! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz még idejük arra :D Bár lehetett sejteni, hogy ki Ő, talán nem mindenki lepődött meg annyira :D ÉS köszi :3 Igyekszem a folytatással :3

      Törlés
  8. Úristen...
    1. Sokk : Tovább jutnak
    2. Sokk: Spencer az apja
    3. Sokk: Castiel
    Ez veszélyesen sok egy részre...
    De érdekel ez bárkit is? Inkább haljak ebbe bele, mint másba! XD
    Folytit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést kérek! Igyekszem visszafogni magam, Isten ments, hogy valaki a blogom miatt kapjon szívrohamot! :D Örülök, hogy tetszett, hamarosan hozom az új részt :)

      Törlés