2015. május 6., szerda

Versenyszellem

Üdv drágáim!
Előre láthatólag úgy tűnik visszatértem újult erővel, de ettől függetlenül közbe jöhet még bármi, ha az én drága sulimat nézzük... Na, de be akartam jelenteni pár dolgot, mielőtt a részt olvassátok!
Először is, az első dal, ami feltűnik a történetben az több színű. Elmagyarázom miért, hogy értsétek. A piros részt Castiel, a kék részt Lilly-Rose, a lila részt pedig közösen éneklik. Úgy, mint a filmekben, amikor két szomorú ember énekli ugyanazt a dalt úgy, hogy nem is tudják, hogy ugyanazt éneklik. Ha így jobban értitek :D
A másik, megnyílt a blog hivatalos facebook csoportja. Amennyiben szeretnétek csatlakozni kattintsatok IDE!
Amennyiben csatlakoztok, hamarabb értesültök a részekről, spoilerekben lehet részetek, na meg a különkiadásokról véleményt kérek tőletek.
A részhez jó olvasást kívánok nektek! ^_^


XxXxX

Az ágyam alatt rejtőztem és igyekeztem visszatartani a levegőm, hogy senki ne hallja meg a hangos lélegzésem. Ezután hallottam az ajtó nyílását, majd megláttam a lábait, ahogy belép. Igyekeztem minél jobban összehúzni magam és minél nagyobb csöndben lenni, hogy ne találjon meg. A léptei lassúak voltak és először a szekrényhez ment, amit gyorsan ki tárt, ám csalódottan tapasztalta, nem vagyok benne. Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne röhögjem ki, ám amikor az ágy felé indult, elszállt a nevetni vágyó kedvem. Csak feküdtem ott és vártam, hogy mi lesz, de semmi nem történt. A padló nem recsegett, a léptek hangját nem hallottam, sőt már a lábait sem láttam. Úgy éreztem, hogy itt a vég, megtalált.

- Megvagy! - kiáltott, majd kihúzott az ágy alól.
Sikoltottam, de sikoltásom hamar nevetésre váltott. Ezután mélyen a megtalálóm, vagyis anyukám szemeibe néztem. Láttam bennük a boldogságot és a szeretetet.
- Ez nem ér anyu... - tettem keresztbe a kezeimet.
- Mi nem ér? A bújócska lényege, hogy a hunyó megtalálja a bújót... Azt mondod csaltam? - tettette a felháborodást anyám, majd az ágyra "dobott" és csiklandozni kezdett.
- Nem! Nem csaltál! - nevettem hangosan és menekülni próbáltam. - Anya, ne már!
Erre elnevette magát, majd elengedett és lefeküdt mellém. Arany haja beborította az ágy egy részét, olyan hosszú volt neki. Szerettem, amikor csak így feküdtünk és nem csináltunk semmit. Elég volt nekem a tudat, hogy Ő ott van és megnyugodtam. A légzése, a jelenléte... minden nyugtató hatással volt rám. A fejem felé fordítottam és csak ekkor láttam, hogy néz engem. El kellett mosolyodnom, mert amikor Ő mosolygott, nekem is kellett. Ám ekkor egy könnycseppet láttam meg a szeme sarkában és megijedtem. Nem tudtam mire vélni, anyám nem igen sírt előttem, nem értettem ekkor sem az okát.
- Anya, minden rendben? - kérdeztem rá aggódva.
- Igen, persze - törölte le a szemeiről a könnyeket -, csak azt nézem, hogy milyen nagylány lettél... Holnap már kilenc éves leszel, lassan pedig kamasz, aztán érett felnőtt nő... mire észbe kapok kirepülsz a fészekből.
- Ó... - feleltem csak ennyit.
Az volt az igazság, hogy fel sem tűnt, hogy ennyire telik az idő. Úgy éreztem, mintha csak pár hét telt volna el a nyolcadik születésnapom óta. Az idő gyorsan haladt, gyorsabban, mint akartam. Még nem akartam felnőni, és ahogy láttam, anyu sem akarta.
- Akkor nem növök fel! - szólaltam meg.
- Jaj Lilly-Rose, ez nem így megy - sóhajtott fel anya.
- De igen, így megy! Nem növök fel és veled maradok örökké! - dacoskodtam.
Anya erre csak megingatta a fejét, majd felült és felhúzott engem is. Mélyen a szemeibe néztem, hogy rájöjjek, mit is akarhat, de nem tudtam onnan kiolvasni. Ekkor elmosolyodott és magához ölelt.
- Nagyon aranyos vagy kislányom... - suttogta nekem -, de fel kell nőnünk. Fel kell nőnöd, ahogy nekem is kellett. Ki tudja, talán egy nap majd ugyanezt fogod mondani a kislányodnak, mint most én neked.
- Miből gondolod? - biccentettem oldalra a fejem.
- Abból, hogy jó pár éve ugyanez a beszélgetés zajlott le köztem és a nagyi között - mosolygott és a hajam kezdte simogatni.
- Te sem akartál felnőni? - néztem rá kíváncsian.
- Nem... de muszáj volt. Amikor a gimiben megjelent apád, akkor csináltunk egy bandát... és köztük az évek során megkomolyodtam.
- Akkor nekem nem szabad énekelnem... - jegyzetem meg magamnak.
- Ne butáskodj Lilly-Rose, hisz csodálatos hangod van. Ha énekelsz, az vagy te... talán egy nap nagyobb énekes leszel, mint én voltam...
- Annyira béna hangom van... fogadok neked jobb volt... - duzzogtam.
- Ne hidd, hogy én mindig ilyen jó voltam - nevetett anyám, majd az éjjeli szekrényéhez lépett, ahonnan ki vett egy zenelejátszót, egy fülhallgatót és egy CD-t.
Kíváncsian figyeltem Őt, ahogy behelyezi a CD-t, majd vissza ül elém. Ezután a fülhallgatót a fejemre tette és elmosolyodott.
- Ez voltam én kilenc évesen - mondta miközben elindította a felvételt.
Anyukám hangja még gyerekként is nagyon jó volt, persze nem hibátlan és amikor bakizott, halkan nevetnem kellett. Őt azonban nem zavarta, csak mosolygott rajtam. Akkor és ott nem esett le, hogy azon mosolyog, ahogy bebizonyította nekem, hogy Ő sem volt tökéletes. Őt is az évek tették azzá, aki... na meg persze a sok gyakorlás. Nem esett le, hogy akkor én is úgy énekeltem, mint Ő, és hogy egyszer jobb leszek. Kicsi voltam és csak azt hallottam, ahogy anyukám énekelget.
- De ez nagyon jó! - mosolyogtam rá.
- A mostanihoz képest ez elég bénácska - vette le a fejemről a fülhallgatót anya, hogy ne kiabáljak.
- Mi volt ez a dal? Nem hallottam még - biccentette oldalra a fejét.
- Ezt anyukámmal együtt írtuk, amikor kicsi voltam.
- Mi is írhatunk egyet? - csillant fel a szemem.
- Majd holnap. De már késő van, ideje ágyba bújni.
- De anyu... - nyafogtam.
- Semmi de! Holnap majd a bulid előtt vagy után írunk egy dalt... sőt, lehet Kentin is szívesen segítene neked.
- De én ezt a dalt csak veled akarom... - görbült le a szám.
- Akkor majd megírjuk együtt, de már negyed tíz, és nem fog úgy fogni az agyunk, ahogy kellene. Szóval ágyba bújni kicsim.
- Aludhatok veled? - kérdeztem félénken.
- Aludhatsz velem - nevetett fel anyu.
- Juppí! - kiáltottam, majd bemásztam a baldachinos ágyba.
Anya még lekapcsolgatta a lámpákat, majd mellém feküdt. A tudat, hogy együtt írunk egy dalt anyával, az már magában hatalmas dolog volt, az pedig, hogy vele alhatok, megint jó volt. Jólesett a társaságában lenni, hisz nem igen voltak barátaim, Őt pedig nyugodtan nevezhettem annak. Nem csak az édesanyám volt, hanem a legjobb barátom is, na meg a támaszom. Akire mindig számíthattam és tudtam, sosem hagy cserben. Ő volt a mindenem.
- Anya... - szólaltam meg halkan.
- Igen? - suttogott álmosan.
Ekkor közelebb bújtam hozzá és a fejem a mellkasára tettem. Hallgattam a szívdobogását, ami megnyugtató volt. Éreztem a finom illatát, amitől mosolyognom kellett, mert jó érzést és biztonságot jelentett.
- Szeretlek... - suttogtam.
- Én is szeretlek kicsim - puszilta meg a fejemet.
- És ugye te sosem hagysz el, úgy mint apa? - néztem fel rá aggódva.
- Nem hagylak el Lilly-Rose... én mindig veled leszek - mosolygott rám. - De most már aludj kicsim.
- Rendben... jó éjt anyu... - bújtam oda hozzá jobban.
- Jó éjt kicsim...
- Anyu! - szólaltam meg megint.
- Igen?
- Köszönöm... - suttogtam, majd vetem egy mély levegőt, és anyukám védelmező karjaiban elaludtam.

Lassan nyitottam ki a szemeimet. Egy újabb olyan álom, ami elrontotta az amúgy is szar kedvem. Nem értettem, miért kell anyáról álmodnom. Miért nem álmodhattam kiskutyákról vagy egyszarvúakról, vagy hogy letépem Deborah fejét amit aztán felgyújtok... na jó, az utolsó bizarr lett volna, de akkor is... nem akartam anyámról álmodni. Hiányzott, ott akartam lenni a kezeiben, átakartam ölelni, megint azt akartam neki mondani, hogy szeretem... és azt akartam, hogy Ő is ezt mondja nekem. De csak álmodhattam erről. Anya nem volt többé. Hiába élt a szívemben, nekem nem volt úgy jó. Akkor és ott szükségem lett volna rá, a tanácsára, az ölelésére, a biztató szavaira... de ez csak álom volt.

- Bassza meg... - nyögtem és kiugrottam az ágyamból.
Utam meg nem állt a teraszig, ahova csak úgy pizsamában álltam ki. Hideg volt, de engem nem érdekelt... meg igazából nem is éreztem. Csakis két dologra tudtam koncentrálni: anyámra és Castielre. Nem igazán értettem, hogy miért rajtuk jár az eszem. Anyám már több, mint egy éve halott volt, nem értettem, miért nem tettem még rajta túl magam. Castiel meg... Castiel... Azt vettem észre, hogy amikor együtt voltam a vörössel, már ha azt lehet együtt létnek nevezni, akkor boldog voltam és keveset gondoltam anyámra, de nélküle meg, megint eszembe jutott. A világ egyetem örült, hogy kiszúrhat velem, mert biztos, hogy direkt csinálta. Nem engedte, hogy boldog legyek, hogy felejtsek...
- Miért nem lehet nekem is normális életem? - néztem az ég felé, majd a korlátnak támaszkodtam.
Ismét a vörös démon jutott az eszembe. Már az első nap, amikor megláttam bejött, csak nem akartam elfogadni. Helyes volt, vicces és pont hozzám illett. Aztán jobban megismerkedtünk és rá kellett döbbennem, hogy egyre jobban bírom Őt. Ezután jött az idő, amikor úgy tűnt, hogy én is bejövök neki, ám ekkor toppant be Deborah és tett tönkre mindent. Vagyis nem teljesen, mert a kibékülés után újra belé szerettem. Azután pedig jött a pillanat, amikor megcsókolta Deboráht... Még ekkor sem tudtam eldönteni, hogy azt szándékosan csinálta, hogy így tudassa, nem kellek neki, vagy elfeledkezett rólam és azért történt. Belegondoltam abba is, mi van, ha Deborah csókolta meg Őt, azzal, hogy azt higgyem, Castiel már nem szeret, de erről lemondtam, amikor a vörös nem próbált keresni. Úgy éreztem, megint átvertek. A kezem ökölbe szorult, a gyomrom fájt, a szemem könnyezett. Kit akartam becsapni? Szerettem Castielt és fájt, amit tett. Nem tudtam, hogy valaha megtudom-e neki bocsájtani, vagy megakarom-e. Legalább akkor egy idióta sms-t írt volna, hogy mi is volt ez, de nem is próbálkozott. Egy mély levegőt vettem és feltettem magamnak a kérdést: Miért én?

Castiel's Pov

Álltam a nyitott ablakban és bámultam ki rajta. Nem tudtam aludni, mert csak LiRon járt az eszem. Megbántottam, pedig nem akartam. Sőt, azért hívtam át, hogy közöljem vele, mennyire szeretem. Ám a sors közbe szólt és azt az idióta libát küldte, ami miatt teljesen tönkre ment a kapcsolatom LiRoval, Pedig én szerettem Őt. Felakartam keresni, de úgy éreztem, hogy elhajtana. Úgy voltam vele, biztos nem kíváncsi rám és látni sem akar. Így vártam, hogy majd a megfelelő pillanatban elmegyek és kimagyarázom magam, csak nem tudtam az mikor jön el. Mély levegőt vettem és a lány arcát láttam magam előtt. Amikor először megláttam, ahogy belépett a teremben, már vonzott, amikor pedig beszélgetni kezdtünk, akkor jöttem rá, hogy igencsak bejön. A későbbiekben pedig ez erősödött, és egyre szerelmesebb lettem belé, és talán már együtt is lehettünk volna, ha nem jön Deborah. Az a boszorkány mindent tönkretett! Hogy hihettem neki és nem LiRonak? Hogy hagyhattam magára? Pedig szüksége lett volna rám, csak későn vettem észre. Miért én?


E/3's Pov

Castiel és Lilly-Rose egy nagyot sóhajtottak, majd mindketten a Holdat kezdték bámulni. Nem értették miért velük történik ez és miért nem lehet normális életük. Ezután dúdolni kezdtek mind a ketten. Castielnek nem volt annyira jó hangja, mégis úgy érezte, énekelnie kell. Így végül mind a ketten rázendítettek a dalra.


Rád és magamra gondoltam,
Majd magunkra.
Hol tarthatnánk most?
De felnyitottam a szemeimet,
És ez az egész, csak egy álom volt...

Tehát visszamegyek az úton,
Vajon visszajön még?
Senki sem tudja.
Rájöttem, hogy ez az egész,
Csak egy álom volt...

A fellegekben jártam, most
Viszont olyan, mintha a 
Pincében lennék...
Először is, már talált
magának valaki mást,
Esküszöm, ezt nem tudom
Elviselni, tudva, hogy Ő már
Valaki másé...

Te most nem vagy itt,
Kicsim, én gondolkodni sem tudok,
Hagynom kellene, meg
Kellene szereznem azt a gyűrűt...
Mert még mindig érzem a levegőben,
Látom a gyönyörű arcodat,
Az ujjaimat a hajadba fonva...

A szerelmem, az életem,
A kedvesem, a feleségem,
Elhagyott engem, rosszul vagyok,
Mert tudom, hogy ez nem volt helyes.

Rád és magamra gondoltam,
Majd magunkra.
Hol tarthatnánk már?
De felnyitottam a szemeimet,
És ez az egész, csak egy álom volt...

Tehát visszamegyek az úton,
Vajon visszajön még?
Senki sem tudja.
Rájöttem, hogy ez az egész,
Csak egy álom volt...

Mikor egyedül vagyok,
Esküszöm, minden alkalommal
Látom az arcodat.
Próbálok túl lenni az érzésen,
De hagyom, hogy tovább égjen.
És remélem tudni fogod,
Hogy te vagy az egyetlen, akire vágyok.
Nem csoda, hogy most megjárom...
Nem adtam át egészen a szerelmem,
Azt hiszem, ezért fizetek most.

Most a clubban is
Mindig rád gondolok.
Könnyű volt beléd szeretni,
De ez nekem nem volt elég.
Mikor egyedül vagyok, ezen
Mindig elgondolkozom.
És azt kívánom, bárcsak felvenné a telefont.
De döntést hozott, hogy tovább lép,
Mert elrontottam...

Rád és magamra gondoltam,
Majd magunkra.
Hol tarthatnánk már?
De felnyitottam a szemeimet,
És ez az egész, csak egy álom volt...

Tehát visszamegyek az úton,
Vajon visszajön még?
Senki sem tudja.
Rájöttem, hogy ez az egész,
Csak egy álom volt...

Ha valaha szerettél valakit,
Akkor tedd fel a kezedet!
Ha valaha szerettél valakit,
Akkor tedd fel a kezedet!
Most Ők mind elhagytak,
És azt kívánod, bárcsak
Mindent megadhatnál nekik.

Ha valaha szerettél valakit,
Tedd fel a kezed! 
Ha valaha szerettél valakit,
Tedd fel a kezed! 
Most Ők mind elhagytak,
És azt kívánod, bárcsak
Mindent megadhatnál nekik.

Rád és magamra gondoltam,
Majd magunkra.
Hol tarthatnánk már?
De felnyitottam a szemeimet,
És ez az egész, csak egy álom volt...

Tehát visszamegyek az úton,
Vajon visszajön még?
Senki sem tudja.
Rájöttem, hogy ez az egész,
Csak egy álom volt...

Rád és magamra gondoltam,
Majd magunkra.
Hol tarthatnánk már?
De felnyitottam a szemeimet,
És ez az egész, csak egy álom volt...

Tehát visszamegyek az úton,
Vajon visszajön még?
Senki sem tudja.
Rájöttem, hogy ez az egész,
Csak egy álom volt...

Csak egy álom volt...

Castiel's Pov

A kezeim ökölbe szorultak, majd fogtam magam és leültem az ablak alatt. Vártam a csodát, ami megmenthette a kapcsolatom LiRoval, de nem jött. Csak egy álom volt, hogy végre boldog lehetek. Csak egy álom volt, hogy megtaláltam az igazit. Csak egy álom volt az egész. Mire észbe kaptam, már egy könnycsepp folyt végig az arcomon, majd még egy és még egy. Lehajtottam a fejem és hagytam, hogy a könnyeim a szőnyegre csöpögjenek. Ezután felhúztam a térdeimet és rákönyököltem, úgy temettem a kezembe az arcom és úgy zokogtam, halkan. Az életem rendesen elbaszódott.

Lilly-Rose's Pov

Zokogva térdeltem le a teraszon és néztem a földet. Hirtelen az lett a legérdekesebb dolog, amit figyelhettem. Összetörtem. Csak egy álom volt, hogy végre boldog lehetek. Csak egy álom volt, hogy megtaláltam az igazit. Csak egy álom volt az egész. Összekulcsoltam a kezeimet magam körül, és remegtem a sírástól. Az életem rendesen elbaszódott.

XxXxX

2014.12.13.
Lilly-Rose szobája

- Szerintem ezt a dalt kellene választanunk, mert ebben már van egy kis karácsonyi hangulat is, huszadikára megfelelő - jegyezte meg Ivelisse.
- De még nincs karácsony, nem ilyennel kéne egyenlőre indulni - dünnyögte Mirsy. - Valami pörgős szám kellene, az utóbbi időben elég lassúak voltak rock számokhoz képest.
A lányok éppen a következő versenyre való dalt próbálták kiválasztani, miközben én csak a gitáromat pengettem. Nem igen volt kedvem dalt választani, vagyis én bármelyik dalomat elénekeltem szívesen, szóval ebben nekik kellett dönteniük. Én csak az ablakon kifelé való bámulással törődtem ekkor. Nem érdekelt a verseny, meg úgy semmi. De ez tiszta nevetséges volt. Nem is jártunk, mégis, úgy viselkedtem, mint akit dobott a barátja. De hát, ha egyszer szerettem azt a barmot...
- Lilly-Rose, visszajöjjünk máskor? - kérdezte Jennalie.
- Mi? - eszméltem fel. - Ja, nem, figyelek.
- Nem úgy tűnik. Máshol jár az eszed - pillantott rám Ivelisse.
- Mi történt? - kérdezett rá aggódva Mirsy.
- Semmi... - sóhajtottam. - Csak elbambultam. Na, de választottatok?
- Nem tudunk dönteni - dőlt hátra Yasmin. - Annyi dalt írtál. Válassz te!
- Nekem igazából mindegy, ezek közül a dalok közül bármelyiket eléneklem.
- Csak ezek kicsit lassúak, ahhoz képest, hogy rock banda vagyunk, nem gondolod Lilly-Rose? - kérdezte Mirsy. - Nincs valami pörgősebb? Mert oké, ezek jók, de ha a közönség pörgősebbet vár, akkor gáz van. Meg a múltkor is megkaptad, hogy nagyon csak állsz a színpadon és olyan kéne, amin kicsit többet mozoghatsz.
- Igazad van Mirsy - húztam el a szám, majd letettem a gitárom, felálltam és az asztalomhoz mentem.
Ott - mivel elég nagy kupi volt - csak hosszas keresgélés után találtam meg a füzetet, amit kerestem. Lassan ültem le vele a lányok közé és nyitottam ki. Tele volt firkákkal és javításokkal, mint a többi füzetem, csak ez rondább volt. Kitépett lapok, egy egész oldal áthúzva... hát igen, ez volt az én füzetem.
- Ebben olyan dalok vannak, amiket azóta írogatok, hogy ide kerültem - mondtam és feléjük fordítottam a füzetet. - Nem a legcsodásabb állapotban vannak itt, de ettől függetlenül használhatóak.
- Tehát ilyen egy füzeted, mielőtt átírod abba, amiből választhatunk - jegyezte meg Yasmin nagyon komoly tekintettel, mire a többiek nevetni kezdtek.
- Valahogy el kell kezdeni - vontam vállat.
- Wow, ezek nagyon jók! - olvasgatta a szerzeményeimet Mirsy.
- Igen... már ne vedd sértésnek, de sokkal jobbak, mint azok, amik a másik füzetedben vannak - szólalt meg Jennalie.
- Nem veszem annak, sokat fejlődtem, sejtem, hogy jobbak.
- Ennek nincs befejezése, pedig ez nagyon jó! - mutatott Ivelisse az egyik dalra.
- Igen, tényleg az - szólalt meg Yasmin.
- Ó, ezt a dalt most kezdtem el írni a napokban. Szerintem ma még be tudom fejezni, ha úgy van - néztem a dalt, amire mutogattak.
- Akkor én erre szavazok! - kiáltott Ivelisse.
- Én is! - emelte fel a kezét Mirsy.
- Veletek vagyok - mosolygott Yasmin.
- Nekem is tetszik - nézett rám Jennalie.
- Akkor ezt ma befejezem és ezzel fogunk indulni - jelöltem meg magamnak a dalt.
- Hurrá! - kiabáltak a lányok.
El kellett mosolyodnom rajtuk, de aztán újra szomorú lettem. Ez a dal felnyitott egy sebet. Felnyitotta a Castiel okozta sebet.

XxXxX

2014.12.20.
Városi előadóközpont

Kissé idegesen ültünk a váróban és vártuk, hogy sorra jussunk. Mivel ez az utolsó előtti forduló volt, ezért elég kemény ellenfeleink voltak. Nem is hibáztak, egy hamis hang nem volt. Féltünk. Tudtuk, ha itt elbukunk, akkor a cél előtt bukunk. Ezután ugyanis csak a két legjobb jutott tovább a nagy versenyre, amin három-három dallal kell lenyűgözni a zsűrit és a közönséget. Azért is volt félelmetes ez a verseny, mert itt már nem csak a zsűri, de a közönség is szavazhatott, ráadásul több országból is. Azért reménykedtem, több helyről is akadnak rajongóink, vagy elvérzünk. Voltak érdekesebbek, voltak unalmasabbak, de a tehetség mindnyájukban meg volt. Deborah előrébb hozta a zenészeket, Ő maga pedig kicsit jobban felöltözött, vagyis figyelt rá, hogy bekerüljön a legjobb kettőbe. Joanna is visszafogottabb volt, szóval mindenki szeretett volna tovább jutni és tett is érte. Nehezebb dolgunk volt, mint gondoltuk.
- Erős a mezőny - suttogta Mirsy.
- Hát igen... de erre számítani lehetett... - sóhajtottam.
Ekkor a stúdió néhány dolgozója lépett be egy táska levéllel. A versenyre ugyanis a rajongók küldhettek a bandának egy levelet, vagy a banda egyik tagjának, amit az meg is kapott. Mi már az elejétől rengeteg levelet kaptunk és sok támogatást, ami jól esett. Ezúttal sem volt másként, minimum ötven levél hevert előttünk. Mi pedig szép lassan elkezdtük válogatni és kibontogatni, először azokat, amik a csapatnak szóltak, majd a személyeseket.
- Figyu, már a hetedik srác vall nekem szerelmet! Szerintetek szólnom kéne, hogy van barátom? - fordult felénk Yasmin.
- És mi van, ha Armin vall neked folyton így szerelmet? - nézett felé Mirsy.
- Á, ez nem az Ő írása... meg az egyik sem... nem Ő az. De azért cuki, hogy ennyien szeretnek - nevetett Yasmin.
Én csak mosolyogtam rajta, majd felvettem egy újabb borítékot, amin az én nevem szerepelt. Ekkor egy hatalmas sokk ért. A levélen ugyanis az a felirat állt: "Apától, kislányomnak."
- Lilly-Rose, jól vagy? - nézett rám aggódva Ivelisse.
Nem tudtam mit reagálni, mert már téptem is fel a borítékot. A legrosszabb az volt, hogy még egy rossz trükknek sem tudtam beazonosítani, mert a levél apám kézírásával íródott. Hogy honnan tudom? Otthon volt egy láda, amiben az apu által írt szerelmes levelek és dalok voltak, amiket anyának szánt. Bevallom, néha olvasgattam azokat, innen tudtam felismerni a kézírást. A szívem hevesebben vert, főleg akkor, amikor olvasni kezdtem.

Kedves Lilly-Rose!

Bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyi idő után írok majd neked. Azt hittem, hogy azon a bizonyos napon kimegyek az ajtón és pár hónap múlva újra látlak és nyomon követhetem a növekedésed, de nem így lett. Gondolom dühös vagy rám, amiért csak úgy otthagytalak és nem is volt alkalmad megismerni. Sajnálom. Tudod, egy remek állást kaptam és bár először úgy tűnt, megy majd egyszerre a munka és a család, nem így lett. Sajnálom, hogy nélkülem kellett felnőnöd kislányom. Amikor Lindseynél érdeklődtem felőled, mindig annyit mondott, hogy boldog vagy és szépen fejlődsz, ami számomra jó volt. Örültem, hogy legalább boldogan nősz fel. Amikor azonban Franciaországba kerültetek, akkor megszakadt a kapcsolat. Próbáltam felkeresni anyukád, de nem ment. A haláláról is a temetése előtt két nappal értesültem. Azonnal repülőre szálltam, hogy ott lehessek. És ott voltam, ahogy te is. Láttalak, de nem mertem oda menni. Nem akartalak még jobban felzaklatni. Ráadásul a kereszt szüleid nem örültek volna nekem, ebben biztos vagyok. Sajnálom kislányom. Most, hogy látlak a versenyen, ahogy hallom a hangod, rá kell döbbennem, édesanyád tehetségét örökölted. Tudom, hogy képes vagy nyerni! Tudom, hogy te nyered meg ezt az egészet! Tudd kicsim, én ott vagyok, szurkolok neked és mindig látlak. És te is látsz engem, csak nem tudod hol vagyok. De amint megnyered a versenyt én felkereslek és megismerkedünk. Mindent előröl kezdünk... de addig is, én csak egy néző vagyok. Azt azonban tudd, hogy szeretlek és nagyon büszke vagyok rád. Csak így tovább Lilly-Rose, légy erős!



Szeretettel, édesapád



Teljesen ledöbbenve olvastam a levelet. Nem is akartam elhinni, de tudtam, hogy ez Ő. Ráadásul a végén volt egy kép, ami anyának is megvolt. Az egyetlen kép, amin apám, anyám és én is rajta voltunk. A szívem majd kiugrott a helyéről és a könnyem is majd kicsordult. Ez nem lehetett igaz.
- Lilly-Rose, kitől jött a levél? - kérdezte aggódva Jennalie.
- Apától... - motyogtam.
A lányok is ugyanannyira ledöbbentek, mint én. Ők tudták, hogy apa ott hagyott. Erre a levélre nem számítottak Ők sem.
- Blue Lemonade, hamarosan jöttök! - szólt be egy nő, majd távozott is.
Egy mély levegő kíséretében letettem a levelet, majd felvettem a gitáromat és elindultam a folyosón a lányokkal. Sokkos állapotban voltam továbbra is, de tudtam, győznünk kell. Apám ott volt és bízott bennem, szóval nem veszthettem. Nem éghettem le előtte. Na és anya... sosem veszített el egy versenyt sem, én sem tehettem meg. Ökölbe szorult kezekkel léptem a szobába, ahol még láttuk az előttünk fellépőket, akik szintén jók voltak, de tudtam, mi jobbak leszünk. Amíg azok dalolásztak, addig megfordultam és a lányokra néztem.
- Lányok, ezt mi nyerjük! - néztem mélyen a szemükbe.
- Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte aggódva Yasmin.
- Mert apám bízik bennünk - feleltem.
Ekkor mind egymásra néztek, és láttam az arcukon, hogy ez - ha nem is sokat -, de egy kicsit segített rajtuk. Ezután az előttünk lévő banda levonult, majd mi felléptünk. A közönség azonnal ujjongott, ahogy beléptünk, ami már jó jel volt. Képtelen voltam a vigyort letörölni a képemről, de ahogy láttam, a többiek is hasonlóan jártak.
- Á, itt vannak a kedvenceim! - mutatott ránk Spencer. - De jó látni titeket!
- Kölcsönös az érzés - mondtam mosolyogva a mikrofonba.
- Nagyon jó kedved van Lilly-Rose és elég magabiztosnak tűnsz. Ez tetszik! - nevetett fel. - Na tessék minket elkápráztatni!
Ekkor a fények csak ránk irányultak és mindenki minket figyelt. Egy mély levegőt vettem, majd intettem, hogy kezdhetnek a lányok. Apáért meg kellett nyernem és jól kellett szerepelnem, csak ez járt a fejemben. Apa eljött engem megnézni... és büszke lesz rám!

Egy szív, ami kőből van,
Kemény csontból.
Törd össze és szakítsd ki!
S engedd el...

És arra gondolok,
Ez az enyém volt,
Nem hittem volna,
Hogy több lesz a fájdalom.

Hát eltöröm!
Tudván mit mondtál,
A fájdalom, amivé tetted.
Sajnos nagyot tévedsz,
Egy csipetet elveszek belőled
És változtatni fogok!
Eldobom ezt az eltört szívet!

Épp most,
Nem akarok elmenni innen,
És pont most,
Máshogy látok mindent!
Hát épp most,
Ha fel is vállalsz,
Én egyedül fogok állni...
Egyedül fogok állni!

Nehezebb tudni,
Hova kéne menni,
Bárcsak a csillagok összehangolódnának,
És a naplementék ragyognának,
Nincs szükségem
Csendre a viharban,
Vagy egy okra az üvöltésre
Üres tüdővel!

Hát eltöröm!
Tudván mit mondtál,
A fájdalom, amivé tetted.
Sajnos nagyot tévedsz,
Egy csipetet elveszek belőled
És változtatni fogok!
Eldobom ezt az eltört szívet!

Épp most,
Nem akarok elmenni innen,
És pont most,
Máshogy látok mindent!
Hát épp most,
Ha fel is vállalsz,
Én egyedül fogok állni...
Egyedül fogok állni!

Épp most,
Nem akarok elmenni innen,
És pont most,
Máshogy látok mindent!
Hát épp most,
Ha fel is vállalsz,
Én egyedül fogok állni...
Egyedül fogok állni!

Épp most,
Nem akarok elmenni innen,
És pont most,
Máshogy látok mindent!
Hát épp most,
Ha fel is vállalsz,
Én egyedül fogok állni...
Egyedül fogok állni!

Egyedül fogok állni...

A dal végére már a közönség rendesen tombolt. Azt vettem észre, tetszik nekik, hogy ezúttal kicsit pörgősebb a szám. Én is mozogtam és olyan hangosan és tisztán ritkán énekeltem, mint ott és akkor. A lányok mellém álltak és egyszerre mag hajoltunk, majd a zsűri felé fordultunk. A mikrofont először Adahline, a női zsűritag vette át. Igen, időközben megtudtam a nevét.
- Nagyon jók voltatok drágáim! - tért rögtön a lényegre. - Nagyon tetszett, hogy jobban pörögtetek, és hogy végre mozogtál Lilly-Rose. Nagyon ügyesek voltatok, nem számítottam volna tőletek ilyen dalra, de kellemeset csalódtam. Csak így tovább!
Mi csak biccentettünk és szélesen mosolyogtunk. Nagyon örültünk, hogy tetszett neki, de engem igazából apám véleménye érdekelt. A szemem sarkából figyeltem is a közönséget, hátha megpillantom Őt.
- Be kell valljam, én is meglepődtem - vette ár a mikrofont a pocakos bácsi, vagyis Paul -, de örülök, hogy ilyen dalt választottatok. Nagyon tetszett, maga a szöveg is, meg az is, hogy mind mozogtatok. Jó választás volt, legközelebbi alkalommal is ilyet várunk!
- Köszönjük - mondta Mirsy mosolyogva.
- El vagyok ragadtatva drágáim! - szólalt meg Spencer utoljára. - Egy ilyen dalra vágytam már azóta, ami óta idejöttetek! A szöveg... a mozgás... a pörgés... a hangod... minden tökéletes volt! Ahhoz képest, ahogy idejöttetek... drágáim, ti zseniálisak vagytok! Ti bennetek megvan, ami ide kell és a sors titeket egy bandának teremtett. Bízom benne, hogy még találkozunk - kacsintott rám a zsűritag. 
Erre csak mosolyogtunk, megköszöntük, meghajoltunk még egyszer, majd elhagytuk a színpadot. Annyira boldog voltam és reméltem, apám is büszke rám. Sőt, az is megfordult a fejemben, vajon anyám mit gondolhat most rólam odafönn...

XxXxX

A lányokkal szorítottuk egymás kezét és vártunk. A várakozás idegölő volt. A színpad közepén a műsorvezető állt, kezében a borítékkal, amiben két banda név volt. Mindenki izgult, még Deborah is. Próbálta tagadni, de láttam rajta. Joanna elég magabiztosnak tűnt, de én hallottam nála tehetségesebbet is, szóval éreztem, nagyot fog koppanni.
- Kezemben a boríték, melyben a két továbbjutó neve van... - szólalt meg a nő. - Ez a két továbbjutó december 28-án megmérkőzik, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. A 2014-es Harc a dalok szárnyán két továbbjutó bandája pedig nem más, mint a...
A légzést minden banda abbahagyta, a szíve mindenkinek kihagyott egy pillanatra és néztük, ahogy a boríték kinyílik. Én ekkor már úgy voltam vele, hogy nem veszthetünk. Nyernünk kellett, ha odáig eljutottunk. Legalábbis Deborah nem juthatott tovább... ha mi nem, akkor Ő sem.
- Stars from Nightmare és a Blue Lemonade!

27 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon nagyon (stb.) jó volt!!! Siess a folytatással! :) :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon nagyon nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a blogod..es kerlek minel hamarabb folytasd!! ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :) Igyekszem folytatni :)

      Törlés
  4. Wáhhhh! *.* *.*
    Ez anyira jó, hugy huhhh!♥♪♥♪

    VálaszTörlés
  5. Szia Én csak most keztem el olvasni a blogod de Nagyon Tetszik 3 nap alatt elolvastam az egészet és Szurkolok A Vörös Démonak hogy sikerüljön elnyernije Szerelmének szivét ♥ És a Blue Limonade-nak is szurkolok hogy nyerjenek Deborah meg elmehet a Melegebb éghajletra XD sok sikert a Kövi részhet és Sies vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen és örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed a blog :) Amint lehet folytatom ^^ És majd kiderül, hogy Castiel lesz-e a "hős" illetve, hogy ki nyeri a versenyt ;)

      Törlés
  6. Szia Én csak most keztem el olvasni a blogod de Nagyon Tetszik 3 nap alatt elolvastam az egészet és Szurkolok A Vörös Démonak hogy sikerüljön elnyernije Szerelmének szivét ♥ És a Blue Limonade-nak is szurkolok hogy nyerjenek Deborah meg elmehet a Melegebb éghajletra XD sok sikert a Kövi részhet és Sies vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Főleg, hogy ennyire :D Lehetek őszinte? Valójában még nem tudom, hogy kit akarok győztesnek, szóval van esélye a Blue Lemonadenek és Deboráhnak is :D
      És most hogy hazaértem a "nyaralásból" neki is látok írni a folytatást :)

      Törlés
  7. Ne haragudj hogy ezzel zargatlak de lenne egy kérdésem! A különböző oldalakat (szereplők, főoldal...stb) hogyan csináltad meg? Válaszodat előre is köszönjük! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, ehhez html kódokat használtam. Kerestem olyan oldalakat, ahol voltak menü kódok és azokat használtam fel. Kimásoltam a kódot, aztán beillesztettem és átírtam a neveket (Pl: Menü1 = Főoldal) és belinkeltem hozzá magát a blog linkjét. Ugyanezt megcsináltam a többivel :)

      Törlés
  8. Egy ideje már nem olvastam a blogodat....ne kérdezd miért...egyszerűen megfeledkeztem róla mennyire imádtam :/ De most,hogy újra neki vágodtam az olvasásának ismét rákellett jönnöm,hogy k*rva tehetséges író vagy!Csak így tovább!! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért messze állok a "k*rva tehetséges"-től, de jól esik, ha így gondolod :) Igyekszem jobb lenni és folytatni is :)

      Törlés
  9. Remélem nagyon gyorsan folytatod, mert ha nem, hisztizni fogok :D
    Rendes elsírtam majdnem magam a Cas- LiRo résznél :( JÖJJENEK MÁR ÖSSZE!!!
    Mellesleg köszönöm a díjat amit adtál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Elnézést, hogy nem folytattam, csak hát közbejött minden: osztálykirándulás, év vége, vizsgák, haverokkal nyaralás stb.
      2. Majd teszek az ügy érdekében ;) Csak nem rögtön :P
      3. Nincs mit :D

      Törlés
  10. Szia. Még mindig nagyon imádom a történetedet. :3 Mikorra várható az új rész O.o :D ( csak ennyire tetszik nekem :DDDDD )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, ennek örülök :) Nos, ma értem haza a haverokkal töltött nyaralásból, ennek ellenére belevágok a folytatásba :D Talán még ma, de ha nem, ezen a héten biztos :)

      Törlés
  11. Szia. Én tegnap kezdtem el a blogod olvasását és bevallom eszméletlenül jó. Minnél hamarabb hozd a folytit amire annyira várunk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, igyekszem is a folytatással :)

      Törlés
  12. Szia, mikor lesz előreláthatólag folyti?

    VálaszTörlés
  13. Ez szuper lett mikor folytatod?Kiváncsi vagy a folytatásra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, a folytatás már fent van :)
      http://csabitasboljelesasajattortenet.blogspot.hu/2015/06/szulinapi-zsur.html

      Törlés