2015. november 8., vasárnap

Karácsonyi vásár

Szinte teljes csöndben osont be a szobámban. Lassan közeledett felém, észre sem vettem az elején, majd meghallottam. Addigra már kezem simogatta, de elhajtottam. Nem kértem belőle. Ő azonban nem adta fel és újra próbálkozott, majd megint karomon termett. Kissé durvábban csaptam el onnan, majd nyakig betakaróztam, de ekkor már a fülem mellett hallottam duruzsolását. Nyögve fejemre rántottam a takarót. Hihetetlen, hogy nem akar békén hagyni. Egy pici kis rést hagyva a levegőnek, tartottam a takarót, s igyekeztem megint álomba szenderülni, ám Ő ezt meglátta és bemászott rajta. Nekem először fel sem tűnt, hisz olyan csöndes volt. Ekkor nyakamon éreztem érintését, amire nyögnöm kellett. Kicsit meg is borzongtam, de hidegen hagyta. Sőt, tovább keresgélt, míg megtalálta a tökéletes pontot és lágy csókot lehelt oda. Éreztem, ahogy nyelve nyakamba hatol, s szívni kezdi, mire már felültem és felüvöltöttem.
- Te kurva szúnyog, hagyjál már aludni! - próbáltam lecsapni, de elmenekült.
Hát igen, decembert 23-át írtunk, de az én szobámban még mindig fel-fel bukkant pár szúnyog. Valahol azt olvastam, hogy ezek a férgek nem csípnek cigizős embereket, mert nem bírják a nikotint, de úgy tűnik, hogy Ők pont tojnak erre, ugyanis minden este össze-vissza csípnek. Ez az egy hajnali hatkor keltett, tíz perccel azelőtt, hogy amúgy fel kellett volna ébrednem. Miután molesztálóm sikeresen elmenekült, csak sóhajtva felkaptam a törölközőm és ruhám, majd bevánszorogtam a fürdőbe. Első utam ott is a tükörhöz vezetett, ahol is a nyakam vizsgáltam. Egy szép piros folt mutatta, hogy reggel már valaki kiszívta a nyakam. Sóhajtottam, majd inkább beálltam a zuhany alá, hogy eltereljem a figyelmem. Ott pedig fogtam magam és rákezdtem az éneklésre.

Úgy szeretlek kedvesem,
Lángol érted a szívem,
Imádom a mosolyodat,
Mivel kirúgtam a fogaidat.

Úgy szeretlek kedvesem,
Hogy hátba rúglak rendesen,
Kitépem az összes hajad,
A hülye fejeden semmi sem marad.

Úgy szeretlek drágám,
A füleidet is levágnám,
De nem teszem, mert nem hallanád,
Ahogy suttogom: a jó büdös kurva anyád!

Nos, igen, szeretek Deboráhról dalokat írni. A legmegnyugtatóbb érzés a világon, főleg a zuhany mellett. Miután pedig végeztem a mosdással meg is törülköztem, majd magamra kaptam farmerom, egy Hollywood Undead-es pólót és egy halálfejes bolyhos zoknit. Abban legalább lehet csúszkálni és lehetek ninja. Ezek után megcsináltam a hajam és betudtam, megint festeni kell. Majd a legvégén fogat mostam és aztán elindultam lefelé. Dúdolgatva csúszkáltam, majd lecsusszantam a korláton és ahogy indultam volna a konyha felé - ismételten csúszva -, akkorát zakóztam, hogy öröm volt nézni. Hát nem megint kigáncsolt az a rohadt küszöb? Tudniillik, nálunk nem volt küszöb a régi házunkban, így itt se számítottam rá. Keresztanyám és Keresztapám értetlenül néztek rám, hogy mit fetrengek a földön.
- Amikor azt kérdeztem az előbb magamtól, vajon beesel-e még ma az ajtón, akkor nem szó szerint gondoltam - bólogatott Agatha néni.
- Nagyon vicces - álltam fel -, de most már tényleg szereljétek le onnan azt a szart!
- Ne káromkodj - szólalt meg Ben bácsi kávéja szürcsölgetése közben.
- Amúgy meg nem fogjuk. Ha a pici megszületik, akkor visszaszereljük az ajtót, ahhoz meg kell a küszöb - magyarázta Agatha néni.
- Legyen - huppantam le a székre, majd elvettem egy gofrit.
- Tényleg Lilly-Rose, nálatok nem ma lesz a karácsonyi vásár? - pillantott rám keresztapa.
- De igen. Mondjuk először a menhelyre megyünk, ahonnan kiskutyákat és kiscicákat szerzünk és azokat fogjuk árulni Mirsyvel. Ó, amúgy Ben bácsi...
- Nem hozol haza állatot! - szögezte le mielőtt befejezhettem volna.
- Olyan gonoszak vagytok... - motyogtam.
- Inkább egyél, Mirsy bármikor itt lehet - bólogatott keresztanya.
- Oké... - sóhajtottam, majd neki láttam az evésnek.
Még rendesen meg se rágtam az első falatot, amikor csöngettek. Keresztanya az ajtóhoz sietett, hogy megnézze, ki is érkezett hozzánk. Én közben eszegettem és azon gondolkodtam, hogy hogyan kellene felturbózni a három dalt a versenyre. Elvégre ez már a fő verseny lesz, amiben jónak kell lenni. Jobbnak, mint eddig. Ám nem elég csak a ruhának jól kinéznie, nem elég a jó hang, az előadás módnak is meg kell felelnie a zsűrinek. Szóval igen, nehéz lesz.
- Manó, itt van Mirsy! - kiáltott be keresztanya.
- Megyek! - gyorsan magamba nyomtam a gofrit, majd kifelé futottam.
Odakint magamra vettem dzsekimet, majd már Mirsy előtt is álltam teli pofával. Fél kezembe táskám kaptam, de hirtelen Agatha néni megragadta a karom, én meg majdnem megint zakóztam. Komolyan mondom, hamarosan tényleg lesz értelme a kéki becenévnek, mert tiszta kék-zöld folt leszek.
- Nyeld le a reggelid Lilly-Rose! - szólt rám.
Megforgattam a szemeimet, majd gyorsan megtettem, amit kért. Mirsy amúgy nagyon jól szórakozott, majdnem megfulladt abba, hogy ne röhögjön. Áruló...
- Megvolt - nyögtem ki végül.
- Rendben. Legyetek jók csajok! - mosolygott ránk keresztanyu. - Lilly-Rose, neked pedig eszedbe ne jusson beállítani egy macskával vagy kutyával!
- Rendben. Szia! - intettem vissza, majd haladtam előre.
- Csókolom! - intett Mirsy is, majd jött utánam.
Útközben végig hallgathattam, ahogy barátnőm nevetgél a reggeli beszámolómtól. A legjobban az verte ki nála a biztosítékot, amikor a szúnyogról beszéltem. Nem olyan nagy cucc végül is, csak az én szobámból nem pusztultak ki a dögök. Mikor végül összefutottunk Yasminnal, Ivelisseel és Jennalievel, nem értették, hogy mi ütött Mirsybe. S, amikor elmagyaráztam, már Ők is röhögtek. Így tettük meg végül az utat a menhelyig, ahol már végre lenyugodtak. Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak? Deborah, húzz el, átvették a helyed.
- Jó reggelt! A kisállatokért jöttetek? - kérdezte egy kedves néni, ahogy beléptünk.
- Jó reggelt! - lépett oda Ivelisse. - Pontosan. Sweet Amoris gimnázium, 10. a osztály.
- Héj, én c-s vagyok! - vetettem oda, mire csak leintettek.
- Most a osztályos vagy, szokj hozzá szúnyogos - vihogott Mirsy.
- Még mindig rohadt vicces... - motyogtam az orrom alatt.
Ezalatt megérkezett négy férfi, négy állathordozóval. Míg Ivelisse a papírokat intézte, addig én és a többiek gyönyörködtünk a kölykökben. Két hordozóban cicák, kettőben kutyák voltak. Sosem volt házi kedvencem, de mindig is vágytam egyre... csak hát sosem engedték meg. Első sorban kutyás voltam, de mondjuk egy kiscicát sem vetettem volna meg. Persze Ben bácsi és anya mindig is irtóztak minden állattól, ami nem volt hal. Ezért is döntöttem el nyolc évesen, hogy amint sikerül külön költöznöm, legalább hat állattal fogok együtt élni.
- Mehetünk? - jelent meg Ivelisse.
- Igen - mosolygott Mirsy.
Én egy kutyusos hordozót kaptam fel és indultam meg vele. Azon gondolkodtam, vajon vesznek-e majd tőlünk kisállatot. Nagyon reménykedtem benne.

XxXxX

A Sweet Amoris teljesen más volt. Mindenütt karácsonyi díszek ragyogtak és tele volt idegen emberekkel. Az egész helyiség illatozott a mézeskalácstól és egyéb cukroktól, de a karácsonyfa jellegzetes illata is megvolt. Körbevizslatva rá kellett jönnöm, csak mi árultunk kis kedvencet, illetve hozzájuk tartozó kellékeket. Melody Kimmel társulva árulta az édességeket, Iristől és Violától pedig saját készítésű díszeket lehetett vásárolni. Amber és barátnői divatcikkeket árultak, illetve azokhoz adtak tanácsokat - legalább valamiben jók -, Peggy régi könyvekkel és magazinokkal kereskedett, Nathaniel Lysanderrel társulva pedig kisebb ajándékokat árult. Armin és Alexy pedig régi videó játékokat és ruhadarabokat. Persze, ez nem jelentette azt, hogy nem volt forgalmunk, elvégre hozzánk is jöttek, csak inkább állatsimogatásra. Persze, egy kiscica már gazdára lelt, de hasonlóan haladtunk, mint gondoltam... sehogy. Az embereknek nem igen kell állat manapság. Vagyis inkább a velük járó felelősség. Sajnos manapság a gyereknevelés is luxus, hát még ha egy kisállat is lenne ott...
Gondolatmenetemből Jennalie tüsszentése szakított ki. Szegény, egész nap prüszkör. Nem tesznek jót neki az állatok.
- Figyuzzatok! - kiáltott fel hirtelen Mirsy a magazinjából. - Egy tanulmány szerint, akinek az anyukája terhesség alatt mogyorót eszik, az kisebb valószínűséggel lesz mogyoróallergiás.
- Akkor anyám ehetett volna epret, akkor talán én is ehetnék - dünnyögte Ivelisse.
- Az enyém meg macskát. Akkor most nem tüsszögnék itt tőlük - kottyantotta közbe Jennalie.
- Fúj, ez undorító! - fintorodtam el.
- Viszont van benne igazság - vihogott Yasmin.
Erre már csak a szemeim forgattam, majd közelebb léptem az állatokhoz. Egy kislány nagyon szemezgetett egy Groendendael kölyökkel. Be kell valljam, egész aranyos volt a kutyus. Selymes fekete szőr, cuki barna szemek, és kedves természet. Kell ennél több? A kislányhoz hamarosan csatlakozott az anyukája is.
- Kicsim, menjünk - szólalt meg halkan.
- De nekem Ő kell! - mutatott a kölyökre.
- Drágám, már van otthon négy kutyusod és két cicád, nem gondolod, hogy elég? - kérdezett vissza a nő.
- Nem! Vedd meg nekem anya! - utasította.
Te jó ég... ha valaha lesz gyerekem még véletlenül se fogom így elkényeztetni. A kislány hisztizett még egy jó félpercet, de az anyukája csak nem akart megtörni. Végül a gyerek kivette a kenelből a kutyát. Öcsém, mire nem képesek.
- Akkor így viszem el!
- Azt próbáld meg! - szólt rá az anyukája, majd megragadta a kislánya karját, mire a kutyus kihuppant az öléből és elkezdett rohanni.
Ez remek. Ha a kutya eltűnik, nekünk kell perkálni. Ráadásul még a diri is kiakad. Természetesen az anyuka, se szó, se beszéd, elhúzta onnan a gyereket, de nekünk nem segített volna. Látjátok, erről beszéltem az előbb. Gyermeknevelés, luxus.
- Majd megyek utána - szóltam a lányokhoz és elindultam.
A Sweet Amoris egy nagy és tágas iskola. Mindig ellehet benne férni, sőt, még eltévedni sem nehéz. Ezt azonban meghazudtolta az ott lévő tömeg. Egy tűt nem tudtam volna elejteni, annyian voltak, ráadásul mindenki tudta merre menjen. Bezzeg én már az első nap majd eltévedtem. Azon sem lepődtem volna meg, ha időközben agyontapossák a kutyát.
Miután végül kijutottam a tömegből, minden rést kutatni kezdtem. Egy elveszett kiskutya egy ekkora épületben, olyan mint a tű a szénakazalban. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű megtalálni, de azért reménykedtem.
- Te meg mit csinálsz?
Ijedtemben bevertem a fejem az asztalba, ami alatt kutakodtam. Szitkozódva bújtam ki onnan és pillantottam fel a vörös démonra.
- Kérdezhetném én is. Azt mondtad, te nem jössz be ilyen hülyeségekre... - dörzsöltem a buksim. Valami azt súgja, nem csak a hajam lesz kék.
- Erre fújt a szél. De még mindig nem válaszoltál - húzott fel álló helyzetbe.
- A testvéredet keresem - bólogattam.
- Kimet? - nézett teljesen döbbenten a fiú.
- Egy kutyát - fejeztem be, majd kikerülve folytattam az utam.
- Marha humoros volt - jött utánam a fiú.
- Tudom. Miért követsz? - nézelődtem.
- Gondoltam segítek - vont vállat. - De ha nem kellek, mehetek is.
- Ha már felajánlottad a kíséretet, el ne menj! - szóltam rá. - Ketten többre megyünk.
- Így igaz! - vigyorgott, majd hirtelen mellém lépett és a hajamba rakott valamit.
- Kapsz tíz másodpercet, hogy elmond mi az, honnan van, miért van ott és elrohanj, hogy ne rúgjalak tökön...
- Jaj, ne izélj már LiRo! Csak egy szalag - mutatta a tükörben. - Tegnap vettem. Vedd karácsonyi ajándéknak.
- Ó... köszönöm... - pirultam el.
Castiel karácsonyi ajándékkal lepett meg? Valamiről nagyon lemaradtam. Ezután nem szóltunk egymáshoz, hanem kerestünk. Minden terem, minden emelet. Végül az utunk a könyvtárba vezetett. Mikor benyitottam, senki sem volt bent, csak azok a dolgok, amik eladásra vártak. Lassan haladtam előre, majd hirtelen egy erős kezet éreztem a vállamon. Majdnem sikoltottam, de aztán rádöbbentem, hogy csak Castiel van velem.
- Vicces vagy Cas... - fordultam meg, de a szívem is kihagyott.
Egy csontváz fogta a vállam. Sikoltottam egyet és el is estem. Igyekeztem elhátrálni, de így, hogy már a földön voltam, szembe kerültem a vörössel, aki majd megfulladt a röhögéstől.
- Te barom állat, és ha szívrohamot kapok? - kezdtem ütögetni azzal, ami először a kezembe akadt, egy plüssnyúllal.
- Ez haláli volt! - vihogott Castiel.
- Rohadék! - fújtattam, majd megfordultam.
Ekkor azonban el kellett mosolyodnom. Megpillantottam az elveszett kölyköt, aki az egyik tálban feküdt, amiből felzabálta a mézeskalácsot. Ezért még kapok a fejemre, de kit izgat? Annyira aranyos ez a kis szőrcsomó! Odaléptem hozzá, majd az ölembe vettem, mire a kis aranyos vakkantott egyet és a farkát kezdte csóválni. Haza akartam vinni, de tudtam, ha megteszem, Agatha néni egy jobbossal küld vissza a hóba... már ha lenne még hó. Az nincs. Csak trutyi. Az viszont mindenhol.
- Kedvel téged - lépett mellénk Castiel és megsimogatta a kutyust.
Mosolyogni kezdtem, ahogy a kölyök csóválni kezdte a farkát, majd felpillantottam. Castiel olyan közel volt és olyan helyesen festett ebben a ruhában... fekete póló, bőr mellény, hozzá illik. Olyan nehéz volt neki ellenállni, de mégis... még nem tudtam neki rendesen megbocsájtani, amit láttam. Az a csók, mélyen az emlékezetembe véste magát. Hiába Deborah a ludas, akkor is... fáj.
- Menjünk, vagy akarsz még bennem gyönyörködni? - pimaszkodott a vörös.
- Inkább menjünk - sóhajtottam egy nagyot.
Hogy tudja mindig megoldani, hogy ne haragudjak rá? Hogy? Miért szeretem ennyire? Ez az a szerelem, amiről anya beszélt? Ő is így járt apával. Hiába bántotta meg mindig, sosem tudott rá haragudni, ahogy én sem Castielre. Lehet édesapám látom benne? De hát azt se tudom ki Ő... Ennek ellenére érzem, hogy velem van, hisz a versenyt is nézi és drukkol nekem. Ha pedig megnyerem, biztos személyesen gratulál majd, és én végre megismerem... végre...

XxXxX

A vásár elég gyorsan lezajlott, észre sem vettem, hogy már délután kettő. Már csak páran nézelődtek ott és vitték a megmaradt tárgyakat. Tőlünk végül öt kiskutya és két kiscica kelt el, illetve egy macskát Ivelisse próbált megszerezni. Már ott van neki Garfield, de szegénynek tumora van, így az orvosok nem sok jót jósoltak, ezért is akart egy másikat, hogy ha az öregebb el is megy, valami enyhítse a fájdalmat. Az anyukája mindössze azért nem díjazta az ötletet, mert sem Ő, sem az apukája nem tartózkodtak otthon, és nem akarták, hogy felforduljon a ház. Bár nekem is ennyi indok lett volna.
Castiel, miután visszaértünk, pengetőket kezdett árulni, amiknek nagy sikerül volt, egy sem maradt. Pedig nekem is szükségem lett volna egyre. Persze, neki nem mondtam volna el. Inkább szenvedtem halkan.
- Lilly-Rose!
Döbbenten pillantottam fel a hangra. Hirtelen megpillantottam keresztanyut és keresztaput. Nem is mondták, hogy jönnek... vagy említették, csak én felejtettem már el megint? Mindegy. Mosolyogva mentem oda hozzájuk.
- Sziasztok! Hát ti? - vigyorogtam.
- Gondoltuk mi is benézünk, hátha van itt valami hasznos - mosolygott Agatha néni.
- És, találtatok?
- Persze - bólintott Ben bácsi.
Ekkor ugatásra lettünk figyelmesek. A fekete kis kölyök már megint kiszökött és úgy tűnt, élvezi a szívatásom. Nyögve fordultam meg, majd hajoltam volna le érte, de nem tudtam elkapni, mert elszaladt. Morogva indultam utána, és Ő erre hajtott, mert vakkantgatott. Komolyan, egy kölyök kutya lesz a végzetem! Odaszaladtam az egyik asztalhoz, ami alá bebújt, majd ahogy elakartam kapni, hirtelen a tőlem pár milliméterre lévő Castiellel találtam szembe magam. Hirtelen teljesen megfeledkeztem a kutyusról, csakis a szürke szempárra tudtam koncentrálni. Ezek mindig ilyen szépek voltak? Végül nagyot nyeltem, majd megragadtam a kutyust, aki addigra már leült, és felálltam vele.
- Ez a kutya lesz a végzetem... - jegyeztem meg elpirulva.
- Okos ez a kutyus - mosolygott a vörös.
- Nocsak, új barátra leltél? - jelent meg Agatha néni.
- Mi? - fordultam meg. - Ó, Ő? Én magam sem tudom, hogy barát-e vagy sem.
Ekkor a kutyus farokcsóválva kezdett vakkantgani keresztanyának. Ő ezt mosolyogva fogadta és megsimogatta a buksiját, mire a kutyuska teljesen összenyalta.
- Nagyon aranyos... Ben...? - fordult bácsikám felé, mire az említett leintette.
- Nem! Nem lesz kutyánk! - szögezte le.
- Naaa, Ben bácsi. Gondoznám - motyogtam.
- Egy kutya nagy felelősség. Ráadásul ez egy juhászkutya, azzal sok a gond.
- Ne haragudjon, hogy közbe szólok... - lépett mellém Castiel. - De ez nem igaz. Nekem is juhászkutyám van, de nem nagy cucc a gondozásuk. Az enyémet naponta meg kell sétáltatni, játszani vele és teljesen le van rendezve. A felelősségre pedig annyi, nagyon sokat tud segíteni egy kutyus.
Láttam Ben bácsin, hogy nagyon gondolkodik, majd Castiel felé nézett.
- Hamarosan megszületik a gyerekem. A kutya nem bántaná?
- Nevelés kérdése - vont vállat a vörös. - Ha jól van nevelve, akkor semmi gond nem lesz. Ez pedig egy elég intelligens kutya, a nevelésével nem lesz gond. Legyen ez a karácsonyi ajándékuk LiRonak. Megérdemli.
Erre már Ben bácsi és Agatha néni is összenéztek. Keresztanyu mosolyogva bólogatott, majd Ben bácsi egy nagyot sóhajtott.
- Legyen! De ha gond lesz vele, megy a menhelyre! Lilly-Rose, a te felelősséged...
- Vííí! Köszönöm! - adtam a kutyust oda Castielnek, majd megöleltem keresztszüleim.
- Ne nekünk köszönd, hanem a vörös lovagodnak - válaszolta Ben bácsi.
Erre elpirultam, majd megfordultam. A vörös ott mosolygott rám, majd a kezembe adta a kiskutyát. Hirtelen, nem is mertem ránézni, inkább elfordultam, de keresztanyámék már eltűntek. Végül sóhajtottam és felpillantottam rá.
- Köszönöm...
- Ugyan, semmiség LiRo - mosolygott rám Castiel. - Tényleg megérdemled. Ráadásul ez a legkevesebb, amit azután tehetek, hogy Deborah...
- Ne emlegessük! - szóltam közbe. - Felejtsük el Deboráht... felejtsük el örökre, hogy volt ilyen.
- Rendben - mosolygott a vörös, majd lehajolt és egy puszit lehelt a homlokomra. - Boldog karácsonyt LiRo... - akasztott valamit a nyakamba.
Döbbenten pillantottam le, és egy Blue Lemonade-es pengető lógott ott. A szemem könnybe lábadt, majd letettem a kiskutyát és a nyakába ugrottam.
- Köszönöm Castiel...
- Szívesen LiRo - kuncogott.
- Én... én megbocsájtok! - nyögtem ki végül.
Erre már szorosabban ölelt magához. Igen, ismételten megbocsájtottam neki. Normális ember már keresett volna mást, de héj, mikor voltam én normális? Ráadásul volt egy indok, ami miatt megtettem. Egy indok, ami ellen akárhogy küzdöttem, nem tudtam letagadni. Hiába kérdezte bárki, hazudhattam, de magam is becsaptam. Az érzelmek erősek. Erősebbek, mint bármi. Végül pedig kitudtam mondani azt, amit annak idején, amikor anno nála aludtam. Mert ekkor már nem féltem... és tudtam, hogy ezt érzem.
- Szeretlek Castiel!

11 megjegyzés:

  1. VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!!!.......
    Te olyan ró vagy számomra aki még a legszarabb napomból is örömtelit csinál!! :3 :3
    Reggel fájó hassal és fejjel keltem fel majd csak később szembesültem avval, hogy fizika tz írok, na meg kikapom a föci dogámat.
    Mikor felmentem gmailra (20; 34kor) láttam kiírva, hogy kint van egy új rész!!! Egyből beléptem az oldalra és kíváncsian fürkésztem a sorokat. Apám hülyének nézett mikor röhögtem, hisz szúnyog, vásár, macska evés stb... Mondjuk én is így vagyok a szúnyoggal. Meg mindenki más is szentem Xd Dőltem a röhögéstől, plusz még az ágyról is leestem magammal húzva a gépet. (hupszi) Szerencsére a takaróm a földön volt így nem lett semmi baja sem.
    Remélem folytatod, hisz kurv@ nagy tehetséged van az íráshoz!! Ha könyvet adsz ki én elolvasom!! Addig élek is!!!

    Puszi; Bella, aki még mindig röhög XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Bella!

      Az én napomat a Te kommented tette szebbé :) Mostanában elég nehezen mennek a dolgok a suliban, a magánéletemben is, de amikor ilyen kedves szavakat olvasok, mint amiket te leírtál, mindig jobb kedvem lesz és sokkal lelkesebben vágok bele az új részbe :)
      Remélem már jobban vagy, és ha ez megnyugtat, 3 egyesem van angolból... Ami azért gáz mert angol+közgáz szakon vagyok.
      A szúnyog úgy jött hogy 3 napig szenvedtem egy döggel ami bejutott a szobámba, meg is csípett, míg végül lecsaptam.
      Örülök, hogy sikerült megnevettetnelek, de máskor légy óvatosabb! Isten őrizz, hogy valaki az én blogom miatt törje kezét/lábát/laptopját! Egyébként igyekszem kicsit humorosabb részeket írni. Sírtunk már eleget, fogunk is, de addig nevessünk ;)
      Természetesen folytatom, elvégre ha minden jól megy, akkor akár több mint 50 rész lesz :) Szóval ha nagyobb szünet is van, ne aggódj, amíg nem látod az "Epilógus" feliratot, addig nem marad abba a blog :D törölni meg megint nem fogom, mert butaság lenne :D meg még a befejezésig is sok dolog van hátra (Verseny, Spencer kiléte, többiek számára kiderül ki LiRo, az összes románc kibontakoztatása), egy szóval, nem kell félni, hogy mindjárt befejezem :D
      Azért a k*rva tehetséges írótól még messze járok, de igyekszem :) Egyébként tervezek könyvet is, de az még messze van :D
      Örülök, hogy ilyen boldoggá tettelek :) Holnap biztos olvasgatom még a kommented egy-egy szünetben ^.^

      Üdv: Tori, akinek visszajött az életkedve

      U.I.: Elnézést a helyesírási hibákért, este írtam, mobilról, ami ráadásul szereti kijavítani azt amit írtam hülyeségre ^.^"

      Törlés
  2. Szia!
    Több tucat fanfictiont olvastam már, de a tiéd a kedvencem mind közül!!! <3 Minden nemű internethozzáféréstől meg lettem fosztva, de visszakaptam a telóm egy napra, mert mentünk kirándulni és előtte este rögtön felugrottam megnézni mi a szitu, van é új rész. Majdnem leszakadt az ágy mert örömömben ugráltam amikor megláttam az új fejezetet! :D Amikor elkezdtem olvasni értetlenül néztem, hogy mégis mi ez és jöttek a furcsábbnál furcsább gondolataim...aztán amikor megláttam, hogy egy szúnyogról van szó alig bírtam visszatartani a visító röhögésemet(fél tizenegy volt és anyum már aludt) Meg a macskaevés... XD Meg a dalocska Debiről egyszerűen hatalmas XD
    Nagyon jól írsz és mindig irigykedve olvasom, hogy én sosem leszek ilyen jó! A te blogod inspirált leginkább, hogy én is elkezdjem megosztani másokkal az irományaimat. Remélem még sokáig izgulhatok az új részeket várva. És ha lesz könyved az első olvasóid között leszek!(legalábbis megpróbálom majd)
    További kitartást és kívánom hogy ne legyen ihlethiányod, mint néha(na jó gyakran) nekem!
    Üdv: Rias, aki oda meg vissza van a történetedért :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Rias!

      Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat :) Nem jó ez az inernet korlátozás, de mégis, a leghatásosabb fegyvere a szülőknek. Az ágyon pedig óvatosan az ugrálással, osztálytársam most törte el a bokáját, mert leugrott az ágyról, nehogy te is így járj :D
      Hát igen, az a kis bitang szúnyog. Nagyon rühellem Őket, de hasonlóan járok velük, mint LiRo... sose tudom lecsapni Őket. Az egész jelenetet pedig az ihlette, hogy volt egy ilyen kis vérszívó a szobámba. Csak azóta meghalt... remélem. A macskaevést amúgy öcsém mondta, állítólag valahol olvasta, de mégis beleírtam :D A dalt pedig megint nem én írtam, vagy két éve találtam, lementettem és most felhasználtam :D Van folytatása is, de azt nem találtam olyan érdekesnek, hogy bemásoljam. De örülök, hogy nagy sikere volt ^.^
      Köszönöm, hogy így gondolod, de megosztok veled egy titkot... sajnos én is elég sok emberre irigykedem :P Még nekem is van hova fejlődnöm, de én is kezdtem valahol! Anno képes voltam olyanokat írni, hogy "Fogd be a szád és válaszolj!" vagy egy nemrégiben publikált történetem első részében: "Komolyan, abban a pillanatban eszembe jutott, hogy lefekszem és halottat tettetek és, mint egy medve, akkor hagy." Szóval én sem vagyok annyira jó, de igyekszem :) És hidd el, nagyon sokat tudsz fejlődni. Ha meglátnád az első művem, el sem mondanád, hogy az az enyém xD Szóval leszel még te is jobb :) Csak írj, olvass, s idővel meglátod a fejlődést.
      Mint már korábban is említettem, nem kell aggódni. Nagyon sok dolog fog még történni, sőt, barátnőmmel már a folytatás gondolata is felmerült (bizony, valaki már tudja az egész történetet). Az előre megírt részlista 65 részes + prológus + epilógus, szóval nem kell aggódni :) Sajnos nekem is gyakran van ihlet hiányom, de ha hosszabb ideig nincs rész, akkor sem kell aggódni, mert hozni fogom a folytatást... csak nem tudom mikor XD
      Illetve tervezek könyvet, de ez még a jövő zenéje :)

      Üdv: Tori, aki most nagyon boldog lett ^.^

      Törlés
  3. Szia iszonyatosan JÓL ÍRSZ komolyan mondom. Egyszerűen imádom a blogodat. Mindig jobb kedvem lesz ha elolvasok belőle egy részt. Most is nem rég újra kezdtem olvasni az egészet. De komolyan mondom ha lenne könyv belőle biztos sokan megvennék én biztosan. Kérlek minél hamarabb Legyen kint a folytatás de eszt ne parancsnak vedd csak olyan jó lenne. MIÉRT mindig a legizgalmasabb vagy a legjobb résznél kell vége lennie MIÉRT XD. Engem is meg ihletet az írásod, hogy évkezdet írni egy blogot...de kicsit félek hogy senki sem olvasná vagy nem tetszene nekik...
    U.i.Köszönöm hogy most is jobb kedvre deritetel. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Pan!

      Nagyon szépen köszönöm, hogy így gondolod :) Igazság szerint én nem tartom magam olyan "Hű, de hatalmas" írónak, bár lehet azért, mert akiket olvasok, kissé vagy sokkal jobbak nálam, de örülök, hogy te így gondolod :) Örülök, hogy jó kedvel tölt el az olvasása, és megsúgom, nekem a tiedhez hasonló aranyos kommentektől lesz sokkal jobb kedvem ^.^
      Azért a könyv az túlzás, én mondjuk ezt inkább animében tudnám elképzelni :D Egyébként dolgozom könyvön, de az még a jövő zenéje :)
      Igyekszem hozni a részt, szerintem most hétvégén neki is látok, de nem tudom :D És megsúgom a titkot, hogy miért hagyják mindig itt abba az írók: Mert így garantált az olvasók visszatérése ;)
      Az első és legfontosabb, ha blogolsz, az, hogy legyőzd a saját félelmed. Igazság szerint ezt a blogot egy kedvencem ihlette, ami annyira megihletett :) Sajnos már az író bezárta és ez nekem nagyon szomorú tény volt, és sajnos már nem emlékszem arra sem, hogy mi volt a címe :/ Sokat én sem vártam a blogtól, sokáig komment sem jött, sőt, igazán a "Harc, hát legyen harc" után kezdték többen olvasni. Szóval nem kell félned, hogy nem kapsz visszajelzést, idővel biztos lesz jó sok olvasód :) Viszont legyen egy ennél fontosabb dolog, ami nélkül ne kezdj bele! Ezt az elvet követem én is: Élvezd az írást. Kapj negatív kommentet, vagy épp ne kapj semmit, élvezd. Amíg van olvasód ne hagyd abba. Én sem teszem :) Amennyiben elkezded a blogot, nyugodtan belinkelheted, beleolvasok, amint időm engedi :)

      U.I.: Köszönöm kedves szavaid, engem ez derített jobb kedvre :)

      Üdv: Tori

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia Tori! Hát ez a blog valami fantasztikusan fantasztikus!!! Imádom! Egy hete kezdem olvasni de már kétszer elolvastam! Hihetetlen ahogy írsz! Ahogy fogalmazol,ahogy átadod az érzelmeidet az valami csoda!!! Lehet rajta sírni lehet rajta kacagni!!! Istenem,olyan tehetséged van az íráshoz hogy az nem igaz! És ahogy beleszövöd a zenét is... Nem tudok mást csak hogy tehetséged az van! Nehogy abbahagyd az írást! Én is ajánloma könyvet,biztos nagy kelletje lesz!!!!! Ui: Remélem nem azért vannak azok a nagyonsírósanyarészek mert veled is valami ilyesmi töetént! Nagyon várom a következő részt! Üdv:Katinka :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Katinka!

      El sem tudom mondani mennyire boldoggá tudnak tenni a effajta kommentek :) Nagyon sok gyakorlásba tellett míg végül erre a szintre eljutottam és annyira jól esik, hogy vannak akik értékelik ezt. Igyekszem minden érzelmet rendesen átadni, hogy minél jobban élvezzétek. A zene pedig nem hiába van benne, egyszerűen imádom :D
      Örülök, hogy már most így gondolod, de azért még váratok egy kicsit azzal a könyvel :) Ha meg jónak látom úgyis kiadom, addig meg maradok az ilyesmi fanfiction-öknél.
      U.I.: Nyugalom, az egész történetet a fantáziám ihlette, a valóság benne maximum a suliban történtek, 1-2 baráti összeröffenés :)
      Igyekszem folytatni, csak most nem nagyon volt időm. Ráadásul nyakamon a félév, én meg még bukásra állok matekból :O (na jó, nem xd majd ha beszedek még egy egyest, akkor!)

      Üdv: Tori

      Törlés
  6. Mikor lesz a következő rész???

    VálaszTörlés
  7. Ez a szúnyogos rész haláli volt! Imádlak, és LiRo-t is!! <3

    VálaszTörlés