A hétvége gyorsan eltelt én pedig mehettem vissza a suliba. Nem mintha annyira örültem volna ennek. Hogy őszinte legyek, inkább pihentem volna még...de mennem kellett. Keresztanyámmal együtt jöttünk ki az ajtón. Ő a szemetet hozta ki, én pedig ugye mentem suliba. A kapu előtt egy ismerős hangot hallottam meg.
- Lilly-Rose! - kiáltotta a nevem.
Megfordultam és Mirsyvel találtam szemben magam, aki szorosan megölelt.
- Szia, Mirsy... - köszöntem meglepetten.
- Örülök, hogy látlak! Ugye jól vagy? Fáj még a fejed, Amber ugye nem bántott később? Most már ugye nincs baj? - kérdezte, de ezt egy levegővétellel képzeljétek.
- Mirsy! - fogtam meg a vállait. - Én jól vagyok...
Mirsy bólintott, majd hirtelen keresztanyámra nézett.
- Csókolom Agatha néni! - köszönt hangosan.
- Szia, Mirsy. - köszönt neki mosolyogva keresztanyám.
Mielőtt megkérdezhette volna, hogy honnan ismerik egymást, Mirsy elkapta a kezem és elindult velem a suli felé.
- Gyere, még elkésünk! - mondta mosolyogva.
- Jó, megyek... - mondtam neki nagy nehezen. - Honnan ismerd keresztanyámat?
Ekkor maga mellé húzott és átkarolt.
- Agatha néni nagyon sokat vigyázott rám és a tesómra, amikor kicsik voltunk. Innen tudom ki is ő. De nem is sejtettem, hogy te vagy a keresztlánya. - nézett rám meglepetten. - Azt mondta, hogy a keresztlányának hosszú fekete haja van és visszahúzódó lány.
- Igen, ez vagyok én 10 évesen. - vállat vontam.
- De mi történt, hogy ilyen lettél?
- Hááát... - kezdtem bele. - Jött egy lány, aki ilyen bulizós típus volt...és a tanár mellém ültette le. Jóba lettünk! És neki hála vagy nem hála, de megváltoztam...a hajamat 12 évesen egyszer már levágtam, de aztán hagytam visszanőni.
- Nahát! - kiáltott fel. - És anyukád mit szólt hozzá?
- Először ellenezte, de aztán hozzá szokott.
- És ne vedd tolakodásnak a kérdést, de a külsőd alapján te nagy Rocker vagy. Játszol valami hangszeren vagy énekelsz?
- Nos, ez vicces, mert a barátnőmmel volt egy kétszemélyes rockbandánk. Ő gitározott én meg énekeltem. Emlékszem még az első közös dalunkra is. - nevettem fel.
- Mi volt az? - kíváncsiskodott.
- Nos, a refrénje így hangzott. - megköszörültem a torkom, majd énekelni kezdtem. - Nem! Sosem leszel egyedül. Mikor a sötétség leszáll, csillagokkal világítom be az éjszakát. Halld a suttogásom a sötétben. Nem! Sosem leszel egyedül. Mikor a sötétség leszáll, tudd, sosem vagyok távol. Halld a suttogásom a sötétben!
Ahogy abba hagytam Mirsy megtapsol.
- Nagyon szépen énekelsz! - mondta mosolyogva.
- Köszönöm szépen. - mosolyogtam.
- Majd egyszer elénekled az egész dalt?
- Nem hiszem...
- Miért? - kérdezte meglepetten.
- Nem szeretek énekelni mások előtt...
- De miért? Szépen énekelsz!
Megráztam a fejem. Valójában csak azt nem akartam, hogy tudják, hogy tudok énekelni. Nem szerettem, ha ilyenekkel dicsértek.
- Jaj, gyerünk! Pont most lesz egy bál a suliban. Azon énekelhetsz! - mosolygott rám.
- Micsoda?
- A suli minden évben rendez egy énekes estet, hogy az ott összeszedett pénzből később egy bált tudjon rendezni a diákoknak.
- Ezt nem is tudtam! És kik vesznek majd részt ezen a versenyen?
- Tudtommal Castiel, Lysander és Nataniel erre az egy estére összeállnak. - mondta egy kis gondolkodás után. - Amikor a múltkor megjelentél Castiellel, Lysander akkor olvasta a verset, amit majd dalban adnak elő.
- Biztos jó buli lesz. - mosolyodtam el.
- Na, ne kéresd már magad! Énekelj és kész!
- De ez nekem nem megy...és még csak egy bandám sincs, hogy velük felléphessek.
- Beállok melléd! Játszok szintetizátoron, talán segíthetek neked!
- Köszönöm a kedvességet Mirsy, de még meggondolom.
Mirsy mosolygott és bólintott. Ezután előre nézett és megtorpant. Vissza néztem rá.
- Mirsy, minden rendben? - kérdeztem meglepetten.
- Ott van Ken... - bökte ki végül.
Oda fordultam. Ken tényleg előttünk kanyarodott ki az utcáról.
- Olyan aranyos... - folytatta halkan.
Meglepetten néztem vissza Mirsyre. Szerelmes lenne Kenbe? Ez gyorsan ment! Ekkor Ken észrevett minket, vagyis inkább engem és mosolyogva integetni kezdett.
- Szia, Ken! - köszöntem neki, miközben oda léptem hozzá.
- Szia, Lilly-Rose! - köszönt nekem vigyorogva.
Mirsy lassan lépdelt mögöttem.
- Ken, ő itt Mirsy! - mutattam be neki, amikor már közelebb ért.
- Szia, Mirsy! - köszönt vissza Ken mosolyogva.
- Szia, Ken... - suttogta.
Mosolyogtam kettőjükön, majd az órámra pillantottam.
- Őőő...srácok, ha nem akarunk elkésni, még van 10 percünk beérni.
Ken és Mirsy egymásra néztek, majd bólintottak. Így hárman folytattuk az utunkat a suliba. Hála égnek késés nélkül beértünk. Sőt, 5 percünk még maradt is.
Ahogy Ken és Mirsy egymás mellett sétáltak, és beszélgettek, Ken megbotlott és leesett a szemüvege. Szegény fiú semmit nem látott nélküle. Oda akartam menni, hogy vissza adjam neki, de legnagyobb meglepetésemre Mirsy lehajolt és fölvette.
- Tessék! - mondta mosolyogva, majd feltette Kenre a szemüveget.
Ken teljesen elpirult. Mosolyogtam rajtuk, majd úgy döntöttem, inkább nem zavarom őket, így beléptem a terembe. Már mindenki megszokta a jelenlétem, így senki nem bámult utánam. Ahogy hátranéztem meglepetten láttam, hogy Castiel nincs sehol. Vállat vontam és leültem. Elővettem a füzetemet és most kivételesen nem rajzoltam, hanem írtam. Egy dalszöveget írtam. Már a fele kész volt a hétvége alatt, mert a Castiellel való "randi" után ráébredtem, megkedveltem a fiút. Így hát egy szerelmes vagy legalábbis ahhoz hasonló dalt kezdtem írni. Ahogy belemerültem a dal írásába be is csöngettek és észre sem vettem az időközben befutó Lysandert és Castielt. Már csak a diri hangjára eszméltem fel. Ott is már csak akkor, amikor felkiáltott, hogy figyeljünk rá. Letettem a tollat és ránéztem.
- Most, hogy már mindenki figyel el is mondom, miért vagyok itt.
Sóhajtottam. Ez hosszúnak ígérkezett.
- Mint tudjátok, iskolánknak több klubbja is van. Ma szeretném ha mindegyikben segédkeznétek. Három felé osztottuk az embereket. Összevonva lesznek a két csoportból, így az ismerkedésre is sor kerül. Minden csapatnak lesz egy csapatkapitánya, aki vezeti a csoportot, őket külön mondom. Az első csapat: Ivelisse, Mirsy, Jennalie, Yasmin és Amber. A csapatkapitányuk Lilly-Rose kisasszony lesz.
Innentől nem tudtam figyelni a többi csapatra. Én, mint csapatkapitány, az nem volt meglepő, hisz jó főnök vagyok...inkább az volt a meglepő, hogy Amber is a csapatomba került! Persze őt is meglepte, láttam az arcán. Miután az igazgatónő beosztott mindenkit a csoportjába, oda mentem hozzá. Persze, hogy Amber is jött velem...de hogy minek?
- Igazgatónő! - szólítottam meg. - Biztos jó ötlet engem és Ambert egy csoportba tenni?
- Igazgatónő! Én nem fogok a ciánnal együtt dolgozni! - kezdett nyafogni Amber.
- Jaj, hölgyeim. Meg kell bocsájtaniuk a másiknak, most itt az alkalom. Nem teszem önöket másik csapatba. - felelte a diri, és látszott, komolyan gondolja.
- Nem baj... - sóhajtottam. - Majd kilököm az ablakon...
- Mi van? - nézett rám halálfélelemmel Amber.
- Semmi, semmi... - ráztam a fejem, majd vissza mentem a padomhoz.
Ott elkezdtem összepakolni a cuccaim, mert igazgatónő a "most-máris-azonnal" kategória.
- Szia Lilly!
Hirtelen ugrottam egy nagyot és a mellkasomhoz kaptam...Castiel...
- Csak nem megijedtél? - nézett rám ártatlanságot kifejező arccal.
- Nem Castiel, eddig is féltem. - feleltem gúnyosan.
A vörös csak rázta a fejét. Én elmosolyodtam, majd tovább pakoltam.
- Te kikkel leszel egy csapatban? - kérdeztem.
- Örülök, hogy figyeltél, amikor elmondták... - jött a gúnyos válasz.
- Figyelj, sokkos állapotban voltam, hisz Amber a csapat társam lett!
Castiel felröhögött.
- Nathaniel, Armin, Lysander, Alexy és a kis mitugrász szemüveges.
- Gondolom nem te vagy a csapatkapitány... - néztem rá, miközben felkaptam a táskám.
- Nathaniel... - sziszegte.
Én erre csak jóízűen kiröhögtem. Persze, hogy felvette a durci arcot. Én vállat vontam, majd elkezdtem bökdösni a hasát. A pólóján keresztül éreztem a kockákat a hasán. Annyira jó érzés volt megtapogatni őket...várjunk! Lilly-Rose, kelj fel...Ekkor éreztem, ahogy Castiel lefogja a kezemet. Felnéztem rá, ő pedig szélesen mosolygott.
- Hagyd abba! - szólt rám vihogva. - Különben is, mit bökdösöl?
- Ja semmi...Csak megakartam kérdezni, honnan ez a jó póló? - néztem rá gúnyosan.
- Hah...a te szekrényedből! - jött a gúnyos válasz.
- Eddig csak sejtettem, hogy meleg vagy...de most már biztos vagyok benne!
- Nem vagyok meleg...tegnap is randim volt Lysanderrel.
Erre a mondatra olyan szinten meglepődtem, hogy még a táskám is elejtettem. Castiel erre olyan hangosan felröhögött, ahogy még sosem hallottam.
- Látnod kéne az arcod! - bökte ki, miközben hangosan röhögött.
- Ez most komoly? - ijedten mutattam rá.
- Persze, hogy nem. Nem vagyok meleg. - nézett rám vigyorogva.
Idegesen vállba vágtam.
- Hülye!
Castiel még mindig röhögött.
- De milyen arcot vágsz? - mutogatott az arcomra.
- Ha arcot vághatnék hidd el, te is másképp néznél ki! - felkaptam a táskám és elindultam az öltöző felé, mert egyenruhát is kaptunk "hála égnek".
Volt valami, ami nagyon zavart...az pedig az volt, hogy Castiel követett...pedig a fiú és a lányöltöző két másik irányban volt...ajaj...
- Miért követsz? - szembe fordultam a fiúval. - Te is jössz a lányöltözőbe?
- Isten ment, hogy a te deszka tested kelljen bámulnom. - kezdett védekezni.
- Deszka? - néztem rá meglepetten. - Inkább léc! - keresztbe fontam a karjaim.
A vörös megint röhögött.
- Te tudod. Na jó, nem zavarlak, megyek öltözni. Pá Lilly! - azzal ott hagyott.
Sóhajtottam és beléptem az öltözőbe. Már mindenki ott volt...mindenki, kivéve Amber. Gyorsan ledobtam a cuccaim és felvettem amit most kaptunk. Ezután Ivelissehez léptem.
- Ivelisse, miért nem te lettél a csapat vezére?
Ő erre rám nézett felemás szemeivel és elmosolyodott.
- Mivel miattam sérültél meg, hisz nekem segítettél, úgy döntöttem meghálálom azzal, hogy neked adom a jogot. - kedvesen mosolygott rám.
- Ó, nem kellett volna... - dörzsöltem a tarkóm.
- Tudom, de ez a legkevesebb, amit adhattam. És így nekem is volt és van kicsit több időm. - mosolygott, majd az órájára pillantott. - Juj, induljunk, mert elkésünk! - elkezdett kifelé húzni.
Én pedig csak követtem amikor is Amber jött felénk valami kis ruhácskában.
- Miért nem öltöztél még át? - fogtam a fejem.
- Csak nem hitted, hogy egy ilyen ruhát fel fogok venni, mint a tiétek? Arra esély nincs! - nyafogott.
- Ezt a pólót vedd fel, mert kötelező! - dobtam a fejére egy fehér pólót és meg sem várva a hisztijét elindultam.
Az udvaron megálltam és bevártam mindenkit. Amber végül mégis magára kapta a pólóját és úgy csatlakozott hozzánk.
- Rendben, most, hogy mindenki itt van beszéljük meg ki mit csinál. - léptem középre. - Több teendőnk is van, közte a sportszerek elpakolása és a kertészklub rendberakása. Szerintem, ha két csapatra oszlunk hamarabb kész vagyunk. Szóval lehet választani ki hova megy.
- Én inkább a kertészklubba mennék. - jelentkezett Mirsy.
- Én is ott otthonosabban mozgok, mint a kosárlabdák közt. - lépett előrébb Jennalie.
- Akkor már legyünk igazságosak, megyek velük. - lépett elő mosolyogva Ivelisse is.
- Rendben. Akkor Yasmin és Amber velem jöttök a kosárlabdaklubba. Ivelisse, te figyelsz Jennaliere és Mirsyre.
- Rendben Lilly-Rose. - bólintott Ivelisse, majd el is indult a lányokkal a kertészklub felé.
- Akkor mi is mehetünk? - fordultam Yasmin és Amber felé.
- Igen. - mosolygott Yasmin és eltette a PSP-jét.
- Ha azt mondom, hogy nem, akkor is megyünk... - bosszankodott Amber.
- Pontosan! Gyertek. - intettem és elindultam.
Ahogy bementünk láttam, hogy sok dolgunk lesz, ugyanis minden szanaszét volt hagyva. Sóhajtottam, majd felkaptam a földről a kosárlabdákkal teli zsákot.
- Vidd a szertárba légyszíves. - adtam Amber kezeibe.
- Én? - sikoltott szinte a szőke.
Sóhajtottam, majd megforgattam a szemeim.
- Nem, a nagyanyám! - vágtam vissza.
- Te sem gondoltad komolyan, hogy én ezt beviszem a szertárba! - idegeskedett.
- Figyelj, vagy beviszed azokat a retkes labdákat, vagy én viszem, de akkor téged is bezárlak! - próbáltam nyugodt hangon beszélni.
Erre ő csak felemelte az orrát és elindult a labdákkal.
- Liba... - motyogtam.
- Amber fél tőled. - lépett mellém Yasmin és az ő kezében is egy zsák labda volt.
- Miből gondolod? - kérdeztem, bár ez egyértelmű volt számomra.
- Hát, ha esetleg Ivelisse vagy én kérjük meg erre inkább fenyegetőzött volna.
- Tőlem félhet is, én nem cicózom... - vontam vállat, majd összeszedtem a kosárhálókat.
Végül is elég hamar kész lettünk. Amber csekély segítsége is sok előrehaladást biztosított a számunkra. Amikor kész lettünk el is indultunk a kertészklubba, ahol még javában folyt a munka. Sőt, még a fiúk is ott voltak!
- Hogy haladtok? - léptem Ivelissehez.
- Egész jól. Már csak trágyázni kell, elültetni még azt a 6 csomag virágmagot és a nem használt földet visszacipelni a raktárba.
- Nem is rossz. - mosolyogtam. - Nos, jövünk segíteni.
- Az jól jönne. - állt fel Ivelisse. - És Ambert hol hagytátok? - vonta fel a szemöldökét.
Megfordultam és körbenéztem. Láttam Mirsyt és Yasmint amint együtt ültettek és illetve Jennaliet, ahogy trágyázik, de Amber sehol nem volt.
- Ez nem igaz... - morogtam, majd elindultam kifelé a klubból. Nem is kellett sokat mennem, az udvaron ült egy padon és mobilját nyomkodta.
- Te meg mit csinálsz? - álltam elé.
- Pihenek. - felelte lazán. - És nem gondolhatod komolyan, hogy én a trágyák közelébe megyek.
- De igen, komolyan gondolom! - húztam álló helyzetbe Ambert és elkezdtem a kertészklub felé tolni.
- De én nem akarok menni! - nyafogott.
- Én sem szívesen dolgozom veled, de ez van! - toltam tovább.
Nagy nehezen elértük a kertészklubot. Persze mindenki megbámult minket, nem is kicsit. Nathaniel ahogy meglátott például a fejét fogta, míg Castiel csak vigyorgott. A lányok halkan kuncogtak és próbáltak nem ránk nézni.
- Nem akarok menni... - nyafogott Amber.
- De jössz! - szóltam Amberre, majd lenyomtam a földre és elé raktam pár cserepet és virágmagot. - Tessék ültetni!
- Hát de...hát... - hápogott Amber. - Tönkre fog menni a körmöm!
- Amber, ki is fizetem azt a nyomorult manikűrt, de csinálj már valamit! - fogtam a fejem, majd inkább odamentem Ivelissehez. - Kiakadok...
- Jobban viseled, mint bármelyikünk viselné. - kuncogott.
- Te véletlenül nem azért adtad nekem a csoport vezetői jogot, mert a csapatban volt Amber? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. - nevetett Ivelisse. - Nem tudtam, hogy Amber is velünk lesz. - mosolygott.
Ekkor sikoltást hallottunk. Azonnal odafordultunk mindnyájan és megláttuk, ahogy Amber elhajít egy gilisztát.
- Fuj! Nem, én nem dolgozom tovább! - ugrott fel és rohant el.
Már álltam volna fel, hogy utána menjek, amikor Ivelisse megfogta a karom.
- Had menjen, nélküle gyorsabban haladunk. - mosolygott.
- Rendben. - sóhajtottam fel és folytattam az ültetést.
Olyan 15 perc múlva azonban már nem bírtam tovább és láttam, hogy a lányok is eléggé belefáradtak az ültetésbe, szóval kicsit pihentünk. Én felálltam és nyújtózkodtam, mert teljesen elzsibbadtam.
- Na mi van, ennyi volt a nagy munka? - lépett mögém Castiel.
- Most épp pihenek. Tudod én a kosarasklubból jövök. - fordultam Castiel felé.
- Gyenge vagy, valld be, azért nem bírod. - pimaszkodott.
- Higgy amit akarsz. - kerültem ki és a kis asztalhoz mentem, ahol ital volt nekünk kikészítve.
Öntöttem magamnak egy pohár limonádét, majd iszogatni kezdtem.
- Jaj manó, miért kellett magamra hagynod? - jött mögém pimasz mosollyal Castiel.
- Bocsánat, nem értettem kristálytisztán...hogy is mondtad? - fordultam a vörös felé.
- Miért hagysz ott...manó! - maradt meg pimasz mosolya.
- Kérsz egy kis limonádét a fejedre? - szűkítettem össze a szemöldököm.
- Fel sem érsz. - nevetett.
- Hidd el, megoldom. Szóval, mit szeretnél?
- Miből gondolod, hogy bármit is szeretnék?
- Ha nem szeretnél semmit, akkor nem követnél. - rebegtettem meg szempilláim.
- Kérdezni akartam valamit. - lett komoly az arca.
- Hát, kérdezz. - vontam vállat. - Csupa fül vagyok!
- Oké...csak az érdekelne, hogy... - itt az ajkába harapott.
- Hogy...? - sürgettem.
- Lilly-Rose én... - kezdte, de nem tudta befejezni.
- Lilly-Rose! - jött oda hozzánk Ken. - Kértek kekszet?
- Köszi most nem Ken. - mosolyogtam és intettem.
Castiel csak megingatta a fejét és ha a szemével ölhetett volna...
- Rendben, nem is zavarok tovább. - mosolygott Ken és ment is vissza.
- Ken mindig is híres volt arról, hogy jól időzített. - mosolyogtam. - És, mit is akartál kérdezni?
- Én csak azt, hogy... - kezdett bele ismét Castiel.
- Lilly-Rose! - futott oda Ivelisse. - Végeztünk mindennel, jelezni kéne az igazgatónőnek.
- Rendben, máris megyek. - tettem le a poharat. - Majd később megbeszéljük Castiel, most mennem kell.
Azzal választ sem várva, a jegyzetfüzetem felkapva indultam a lányokhoz, majd a tanári felé. Útközben Amber is becsatlakozott hozzánk így mire a tanárihoz értünk mind megvoltunk. Az igazgató pont a tanári előtt állt és beszélgetett amikor megérkeztünk.
- Igazgatónő, mindennel végeztünk. - léptem oda elsőnek.
- Nahát, szép munka! Nagyon hamar végeztek. - mosolyogva vette át a jegyzeteket a diri.
- Csapatmunka. - mosolygott Ivelisse.
- Nos, mivel nincs mára több feladat, ezért mehetnek. Köszönöm a segítséget. A ruhákat tegyék a szekrényeikbe, majd holnap elég visszaadniuk a többiekkel. Köszönjük szépen a segítséget, nem marad jutalom nélkül.
- Nagyon szívesen, viszontlátásra! - köszöntünk szinte teljesen egyszerre.
Mindezek után átöltöztünk, elhelyeztük a ruhákat a szekrényben, majd hazafelé vettük az irányt. Az iskola kapujában elköszöntem Jennalietől és Ivelissetől, ugyanis ők az ellenkező irányba laktak tőlem. Amber korábban lelépett, de nem is bántam, elég volt belőle egy napra. Yasmin és Mirsy egy darabig kísértek, majd Yasmin levált tőlünk így csak én és Mirsy mentünk tovább. A kapuban elbúcsúztam Mirsytől, mert ő messzebb lakott mint. Útközben elmondta, hogy általában busszal jár, de ma sehol nem találta a bérletét így gyalog jött és most megy is haza. Sajnáltam szegényt, igen messze lakott a sulitól. Aztán bementem a házba, ledobtam a táskám a folyosó közepére, majd bementem zuhanyozni. Jó hosszú ideig tusoltam és énekeltem is, mert jól esett, majd mikor tisztának éreztem magam a szobámba mentem és az ágyamra feküdtem. Már majdnem el is aludtam, amikor eszembe jutott Castiel és hirtelen nem tudtam már nyugodtan pihenni...
Vajon mit akarhatott kérdezni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése