Bandák csatája

Amint az öltözőbe értünk mind átöltöztünk és gyorsan átvettük mi is lesz, ha kimegyünk a színpadra. Nagyjából mind ugyanannyira izgultunk. A hajunkat kékre festettük, vagyis a többiek kimosható festékkel, nekem ugye alap kék volt, de azért megengedtem Mirsynek, hogy kezdjen valamit a hajammal.

- De ugye ez ki jön? - idegeskedett mellettem Ivelisse miközben Jennalie a haját csinálta. - Anyám megöl, ha nem fog kijönni!

- Nyugi Lisse! - nyugtattam. - Ki fog jönni. Mielőtt befestettem a saját hajam véglegessel ezt használtam én is. És ki jön. Lehet nem első mosásra, de másodikra biztos. Igaz, nekem többet kellett használni, mert ugye a hajam fekete eredetileg, de akkor is ki jött.

- Hát remélem... - hallottam az aggodalmat a hangjában.

- Egyébként, miért pont kék a hajunk? - lépett közénk Yasmine, már kész haját igazgatva.

- Mivel a nevünk Blue Lemonade, gondoltam lehetne a hajunk is kék! - mosolygott Mirsy. - Kész is vagy Lilly-Rose! - adott nekem egy tükröt.

- Olyan lenyalt fejem lett tőle... - nézegettem a hajam ami rendesen ki lett fésülve és ki is lett vasalva.

- Ne légy ilyen, jól áll! - mosolygott Mirsy.

- Ha te mondod? - léptem arrébb onnan így Jennalie nekiláthatott Mirsy hajának is.

Furán éreztem magam. Ezzel a hajjal nem is igazán én voltam. Bár, ha leégünk a színpadon, legalább nem derül ki, hogy én voltam, legalábbis ezzel biztattam magam. Magamra egy olyan felsőt kaptam ami csak a melleim takarta és arra húztam egy dzsekit ami legalább a lényegesebb részt eltakarta belőlem. Nadrágként a szakadt farmerom vettem fel, majd felhúztam a csizmám is. A nyakláncom a nyakamban hagytam, kezembe gitárom kaptam.

- Nos, én kész vagyok. - néztem a többiekre.

- Hamarosan mi is. - felelte Jennalie, akinek ekkor már Mirsy csinálta a haját.

- Akkor, mindenki tudja a szöveget, semmit nem kell átismételni? - léptem közelebb.

- Ne aggódj annyira Lilly-Rose. - szólalt meg Yasmine miközben a cipőjét húzta. - Mindent tudunk.

- Jó, bocsánat...kicsit túlságosan aggodalmaskodó tudok lenni... - túrtam bele kék hajamba.

- De nincs miért aggódnod! - lépett mellém Ivelisse, akit nagyon megnéztem kék haja miatt. Hogy is mondjam...nem volt megszokott. - Jól fogunk szerepelni és leverjük a fiúkat!

Halkan elnevettem magam.

- Miért vagy ebben olyan biztos? - mosolyogtam rá.

- Mert sokkal ügyesebbek, tehetségesebbek és szebbek vagyunk, mint a fiúk! - vette át a szót Mirsy.

- Kihagytad, hogy szerények. - mosolygott rá Jennalie.

- De hát most na...tudjátok milyen régóta vágytam erre? Hogy megmutathassam a fiúknak kivel is állnak szemben? Nagyon, nagyon régóta! Mióta idejöttem 6 osztályos gimnáziumba... - felelte Mirsy miközben öltözködött.

- Ejha, régóta szeretnéd megmutatni a fiúknak milyen ügyes vagy. - nevetett Yasmin. - Én mindig jól megvoltam velük.

- Ahogy én is...de szeretném végre megmutatni, hogy tehetséges vagyok! - jött a válasz.

- Ha te mondod... - felelte Lisse miközben megigazította a nyakkendőjét.

- Azért én kíváncsi vagyok ma hogy szerepelünk. - kapta fel ruháját Jennalie is.

- Én is... - feleltem miközben a földet néztem.

- Érthető az aggodalom, elvégre a TV is közvetíteni fogja a mai előadást...ráadásul élőben. - folytatta Yasmin.

- Mi van? - kérdeztük egyszerre.

- Anya a TV-nél dolgozik, ő mondta nekem, hogy ma hozzánk is jönnek és felveszik az előadást és élőben fog menni. Azt mondta ez azért, mert hatalmas dolog, hogy a gyerekek ilyen fiatalon zenélnek már. - felelte unottan és felhúzta elmaradhatatlan kesztyűit.

- Várj! Ezek szerint, ha bénák leszünk azt az egész város látni fogja, nem csak a suli? - lépett elő Jennalie.

- Pontosabban 5 város a környezetünkben. - mosolygott Yasmin.

- Ez kész katasztrófa...ha elszúrjuk mindenki rajtunk fog nevetni! - fogta a fejét Ivelisse.

- De lányok...ez nem egy olyan verseny...gyerekek vagyunk, nem képzett zenészek. - lépett közelebb Mirsy.

- De ha elrontjuk akkor felkerülünk a youtube-ra is és később is rossznak leszünk titulálva... - mondta Jennalie miközben ruhájával babrált, mely igencsak érdekes szabású volt, főleg mert piros cérnák fogták össze.

- Nem fogjuk elrontani! - léptem közéjük. - Az imént mondtátok, hogy nincs gond, mert nem fogjátok elrontani. Ne hagyjuk hát a fiúknak, hogy ők nyerjenek!

- Könnyen beszélsz Lilly-Rose, te nem vagy lámpalázas... - sóhajtott Ivelisse.

- Honnan tudod? Lisse, ugyanúgy félek, mint ti! De ettől függetlenül nem hagyom, hogy uralkodjon felettem ez az érzés. Megnyerjük a bandák versenyét! Biztosan tudom!

Láttam a többieken a kételyt. Nem hiszem, hogy igazán hittek nekem. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy nem segítettem sokat.

- Lilly-Rosenak igaza van. - szólt közbe Mirsy. - Megnyerjük és a fiúk ezellen nem tehetnek semmit!

A lányok erre újra egymásra néztek, de válaszolni már nem tudtak, mert a diri kopogott.

- Készen vannak? Nagyszerű! - nézett körbe rajtunk. - Akkor készüljenek, önök a másodikok. - mosolygott és kilépett.

- Akkor lányok, kész vagytok? - kérdeztem.

- Igen. - lépett elő Yasmin és feltette fejére fejhallgatóját.

- Mutassuk meg a fiúknak mit tudunk! - ugrott elő Mirsy.

- Akkor hölgyeim, induljunk! - mondtam, majd felkaptam a gitárom.

Mindnyájan elindultunk kifelé és lassan közeledtünk a pince felé. Ott egy külön elkerített részen mentünk be és nézelődtünk. A fiúk már a színpadon voltak beöltözve és nem igazán érdeklődtek felőlünk.

- Kíváncsi vagyok hogy szerepelnek majd idén... - pillantott oda Ivelisse.

- Minden évben egyre jobbak, nem hiszem, hogy nagyot csalódunk bennük. - mondta Jennalie aki végig csak Lysandert pásztázta.

- De idén mi jobbak leszünk! - dacoskodott Mirsy.

- Miből gondolod? - pillantott rá Yasmin aki közben dobverőivel szórakozott.

- Nem tudom...csak tudom! - bólogatott.

- Legyen igazad... - sóhajtott Yasmin.

- Mit gondoltok, ha jól teljesítünk és valaki nevesebb látja...bevihet minket a show bizniszbe? - pillantott ránk picit aggódva Ivelisse.

- Nem hiszem...nevesebb emberek miért néznék pont a mi sulink fellépését? - vontam meg a vállam.

- Végül is, miért ne néznék? - kérdezett vissza Jennalie.

- Szerintem semmi esély rá. - válaszoltam, majd csöndben maradtam, mert a diri kezdett szónokolni.

- Nos, ha mindenki elcsöndesedik kezdetét is veheti a két banda fellépése...mondom CSÖNDET! - üvöltött a mikrofonba mire mindenki csöndben lett. - Köszönöm. Mint tudják idén már két banda is fellép, így önöknek kell eldönteniük ki a megfelelőbb a bandák királya címre. Új bandánk a Blue Lemonade csak a második lesz, elsőnek köszöntsék minden évi fellépőinket...

És innentől nem hallottam semmit, mert mindenki kiabált és visított. A következő pillanatban pedig már hallottam ahogy elkezdenek játszani. A dal nem volt számomra idegen, az a dal volt, amit én zenésítettem meg. Szinte semmit nem változtattak rajta, csak kicsit mélyebbre vették. Hát igen, végül is, jó dalt írtam nekik. Hallottam a lányok sikoltozását a színpad elől és láttam hogy mennyire élvezik. Mosolyogtam és halkan énekeltem én is, hisz tudtam a szöveget. Ivelisse is dúdolt és Jennalie is halkan énekelte a szöveget. A dal végén pedig mi is tapsoltunk.

- Úristen, mi jövünk! - döbbent rá ekkor Ivelisse. - Én félek! Izgulok! Nagyon!

- Lisse, semmi baj! - fogtam meg a vállait. - Ügyesek leszünk! - mélyen a felemás szemébe néztem.

Ő erre csak bólintott.

- Nagyon köszönjük a fellépést. - hallottam a diri hangját. - Most pedig hallgassuk meg új bandánkat, a Blue Lemonade-t. Fogadják őket sok szeretettel!

Mély levegőt vettem és a lányokra néztem.

- Itt az idő!

Erre ők csak bólintottak. Kicsit szorosabban ragadtam meg a gitáromat és Ivelisse is sajátját. Mirsy és Yasmin felszerelése már a színpadon volt, Jennalie pedig klarinétjával állt és várt. Mikor a függönyt behúzták és a lámpákat is leoltották felvonultunk a színpadra és gyorsan beálltunk. Amint kész volt minden beállítás biccentettünk a tanárnak aki kihúzta a függönyt, de a lámpát még nem oltották fel. A lányok mind rám néztek én pedig biccentettem és elkezdtünk zenélni. A fények felvillantak, de az arcunkat még nem mutatták. S ekkor jött a dal rész, aminél felvillantak a fények és mindenki számára láthatóak lettünk.

Kérem a könnyeimet!

Fák lombja, kémények, hólepte tél-szürke mesék,

Vadvirág, azok az égi rétek, búzában a szél.
Vizet szelő vasúti sín, nagypapa szeretet-szaga,
Kék mocsarak, decemberek,
Szitakötő szárnyán át a Hold.

Hol van a csoda, az áhítat,
Hol az a jó Alíz, ki az ajtón kopogtat,
Titkos ajtó, mely odavisz
Valóság, mit egy Sült Bolond morzsol szét?

Hol van a csoda, az áhítat,
Az átélt álmatlan éjszakák hol vannak?
Mielőtt éveim elragadnak,
Bár látnám, mi énbennem tűnt el!

Kérem a könnyeimet!
Add vissza azonnal!

Tánckar a ligetben,
Magányban felnövő fiatal,
Rongybaba, legjobb barát,
Mary Costa hangja.

Hol van a csoda, az áhítat,
Hol az a jó Alíz, ki az ajtón kopogtat,
Csapóajtó, mely odavisz,
Valóság, mit egy Sült Bolond morzsol szét?

Hol van a csoda, az áhítat,
Az átélt álmatlan éjszakák hol vannak?
Mielőtt éveim elragadnak,
Bár látnám, mi énbennem tűnt el!

Hol van a csoda, az áhítat,
Az átélt álmatlan éjszakák hol vannak?
Mielőtt éveim elragadnak,
Bár látnám, mi énbennem tűnt el!

Kérem a könnyeimet!
Add vissza azonnal!

Hol van a csoda, az áhítat,
Az átélt álmatlan éjszakák hol vannak?
Mielőtt éveim elragadnak,
Bár látnám, mi énbennem tűnt el!

Hol van a csoda, az áhítat,
Az átélt álmatlan éjszakák hol vannak?
Mielőtt éveim elragadnak,
Bár látnám, mi énbennem tűnt el!

Kérem a könnyeimet!
Add vissza azonnal!

Amint befejeztem az éneklést mindenki tapsolt és sikítozott. Nagyon tetszett nekik a dal és ahogy játszottunk. S bevallom, tényleg egész jók voltunk, mert nem is bakiztunk. Miközben énekeltem végig édesanyám járt az eszemben, mert ezt a dalt nemsokkal a halála után írtam. Nem lett valami jó szerzemény, de ez van...

Mosolyogva hajoltunk meg és ekkor láttam meg a közönség soraiban vigyorgó Castielt is. Csak kacsintottam neki, majd levonultunk a színpadról. Mind megkönnyebbülten sóhajtottunk és pacsiztunk le egymással.

- Én mondtam, hogy nem lesz baj. - mosolyogtam rájuk.

- Lássuk be, igazad volt. - mosolygott Ivelisse. - De ha nem gyakorlunk ennyit, ki tudja mi sült volna ki belőle...

- Akkor is jók lettünk volna. - lépett elő Mirsy. - Biztos vagyok benne!

- Jók voltatok Deszka. - hallottam Castiel hangját.

Megfordultam és mögöttünk állt Castiel, Nathaniel és Lysander.

- Nem mondtál újat Paradicsom. - pimaszkodtam.

- Héj! - lépett teljesen elé a vörös. - Milyen paradicsom?

- Te...Paradicsom! - vigyorogtam és arrébb léptem.

- Igen? Paradicsom? Gyere csak Deszka! - indult meg felém Casti amikor is megszólalt a diri.

- Elérkezett a szavazás ideje, a csapatokat kérném a színpadra!

Ez volt a végszó. Mindannyian kiléptünk a színpadra és hangos taps és kiabálás fogadott minket. Olyasmi volt, mint egy igazi koncerten.

- Halkabban emberek! - szólt a mikrofonba az igazgatónő. - Összeszámoltuk a szavazatokat és a végeredmény megszületett.

Mind feszültek voltunk. Szerettünk volna nyerni, de nem igazán tudtuk mennyi esélyünk van.

- Az idei év bandák versenyét pedig nem más nyerte, mint... - elővett egy papírt és elmosolyodott. - A Blue Lemonade!

Szinte sírva fakadtam örömömben. Nagyon jól esett, hogy ennyire szerettek minket. Összeölelkeztünk Mirsyvel, Jennalievel, Ivelisseel és Yasminnal. Életem egyik legboldogabb pillanata volt.